2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hadházy otthagyta Márki-Zayt - bomlásnak indult az új párt

Két elnökségi tag már távozott, a működés és gazdálkodás nem átlátható, komoly belső ellentétek feszítik a szervezetet – erről beszélt több alapító is a Népszavának.

Márki-Zay Péter unokatestvére, Hadházy Ákos szerdán lemondott a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alelnöki pozíciójáról, a független képviselő levélben jelentette be elhatározását – tudta meg a Népszava. Ezzel a héttagú vezetésből már ketten távoztak. (Ábrahám Júlia – aki Hadházy Ákossal együtt korábban az LMP színeiben politizált – már korábban lemondott.)

A független parlamenti képviselő a Népszavának megerősítette a hírt, de nem akarta bővebben kommentálni. Mindössze annyit mondott: “nem akarok senkit megbántani, nagyon tisztelem Márki-Zay Pétert, de nem érzem úgy, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak a jelenlegi helyzetében jó esélye lenne céljai betöltésére”.

A lap úgy tudja, van még más vezetőségi tag is, aki fontolgatja, hogy lemond. – Az utóbbi időben semmi értelme az elnökségi üléseknek, mert olyan mély személyi ellentétek alakultak ki a Mozgalomban, hogy ezek az alkalmak gyakran csak egymást sértegető vitákba fulladnak. Volt, hogy kiabáltunk egymással. Ez senkinek nem hiányzik – fogalmazott forrásunk. Egy másik alapító tag pedig azt mondta, “nem cáfolja”, hogy a szétesés szélére került a Mozgalom.

A háttérben húzódó problémák egyszerre személyiek, szervezetiek és ideológiaiak. Többen például azt mondták, hogy Márki-Zay Péter, Kész Zoltán és Lukácsi Katalin egyre inkább egy „belső kört” alkot az elnökségen belül, és visszatartanak információkat a többiektől, ráadásul ők határozottan jobboldali értékeket vallanak, míg mások a baloldal felé is nyitnának.

– Az a baj, hogy ez a mozgalom elvileg politikamentes lenne, a pártok, az ideológiai törésvonalak fölött szeretne lebegni, Márki-Zay Péter mégis sorra teszi az ideológiai, erősen jobboldali kijelentéseket. Ezt is lehet persze, de akkor ne várja el, hogy a baloldali pártok támogassák, akkor alapítson egy politikai mozgalmat – mondta az újság forrása.

Barta László operatív igazgató munkájával szemben is felmerültek kifogások, de ő ennek ellenére Márki-Zay Péter töretlen bizalmát élvezi. Volt olyan elnökségi tag például, aki szerette volna megnézni az egyesület bankszámlakivonatát, de Barta László ezt egyszerűen megtagadta tőle. Korábban Dömsödi Gábor tévés újságírót, Pásztó volt polgármesterét nevezték ki a kommunikációs feladatok elvégzésére, de ő szintén semmilyen segítséget nem kapott ehhez az operatív igazgatótól, még a Mozgalom Facebook-oldalát sem szerkeszthette, így egy idő után visszaadta a megbízást.

A szervezet megalakulásakor az azonnali.hu-nak adott interjúban Márki-Zay Péter egyébként arról beszélt, ők fognak „hitelességi pecsétet adni” a leendő ellenzéki jelölteknek az őszi önkormányzati választásokra, de a legtöbb helyen úgy valósult meg a pártok közötti együttműködés, hogy abba az MMM-et egyáltalán nem vonták be. Ebben szerepe lehet annak is a Kossuth Körök országos hálózatának létrehozása nem úgy sikerült, ahogy eltervezték, jóval kevesebb településen alakultak meg ezek, mint remélni lehetett.

Ugyanakkor Nagykőrösön például a Népszava információi szerint hiába próbált a helyi Kossuth Klub valóban élére állni az ellenzéki megállapodásnak, ők döbbentek meg leginkább azon, hogy Márki-Zay Péter egyszer csak a megkérdezésük nélkül jelentette be: Zágráb Nándor személyében a Jobbik helyi politikusa lesz Czifra Szabolcs fideszes polgármester kihívója. Mészáros István elnök ezért „Barta László meghekkelte a Kossuth Körünket” címmel írt nyílt levelet a mozgalom közösségi oldalára (kettőt is, mert az elsőt letiltották a felületet kezelők), amelyben arra szólítják fel az elnököt, hogy vonja vissza Zágráb Nándor támogatását. Barta Lászlót pedig azért kritizálják, mert „a tudtunk nélkül, a hátunk mögött tárgyalást folytatott és megállapodott” a jobbikos politikussal. Barta László erre azt felelte, Mészáros Istvánnak az MMM Pest megyei koordinátoránál kellett volna a helyzetről tájékozódnia. Hajdúsámsonban a helyi Kossuth Klub tagjai testületileg kiléptek az általuk alapított szervezetből és egy új egyesület színeiben indulnak majd.

Természetesen Márki-Zay Pétert is keresték az ügyben, de a Népszava a lapzártáig nem tudott vele beszélni.

Forrás: nepszava.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató