2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

VBT - Prájdos rizsa

Varga-Bíró Tamás gondolatai.

Hallgatom a Pride büszke szónokát. S beszédében egymást követik az ostobábbnál ostobább lózungok. Ezek közül is kettő a kedvencem.

***ELSŐ SZÁMÚ LMBGTSPQR VÁROSI LEGENDA
  „A Fidesz felvásárolja a Balatont, hogy megszüntessék a strandokat, mert a kormány szerint a félmeztelen emberek látványa erkölcstelen.”
VALÓJÁBAN:Aki kicsit is járatos a Balaton környékén, az pontosan tudja, hogy az állami tulajdonú partszakaszok mellett igen sok terület magánkézben van. S nem 2010-ben indult ám meg ezek felvásárlása, hanem már 1990-ben, amikor a reprivatizáció és a szabad piac mindezeknek utat engedett. Tekintve, hogy a Balatonon meglehetősen sok MSZMP-érdekeltségű pártüdülő a jogutódlás révén MSZP-tulajdonba került (kivéve a visszaigényelteket), ezek sorsáról a párt szabadon döntött. Volt, amelyiket megtartotta, s olyan is akadt, amelyen busás haszonért túladott. 1990-ben ugyan névlegesen elbukták a választásokat, ám politikai és pénzügyi befolyásuk nagyságrendekkel nagyobb volt, mint az akkori hárompárti kormánykoalícióé. Négy évvel később pedig ők kerültek hatalomra, hogy újabb négy év hiátus után 2002-től 2010-ig ugyancsak ők bitorolják a hatalmat. Ami pedig az „erkölcstelen félmeztelenséget” illeti, nos, tudtommal a topless strandolás nők esetében majd minden európai strandon be van tiltva. Mi férfiak pedig eleve ennek hódolunk ugye, anatómiai sajátosságaink okán. Aki viszont nemhogy félmeztelenül, de egyenesen ruhátlanul akar hódolni a nyár örömeinek, az a Balatonon több helyütt is megteheti. A teljesség igénye nélkül:
Balatonberényi Naturista strand és kempingLevendula naturista kemping, BlatonakaliAngéla farm és naturista kemping, Nemesbük
A meztelen vagy félmeztelen fürdőzés azonban nem egyenlő az orgiával. S pláne nem egyenlő azzal a fajta magamutogatással, amit egynémely Pride-résztvevő megenged magának, fényes nappal, az ország fővárosának szívében!***MÁSODIK SZÁMÚ LMBGTQERTY VÁROSI LEGENDA
„A Fidesz 2016-tól betiltotta a nemváltoztató műtéteket Magyarországon, mert a transzneműeken így akarnak boszút állni.”
VALÓJÁBAN:Magyarországon bárki változtathat nemet, méghozzá a Társadalombiztosító 10%-os támogatásával. A név-és nemváltoztatás Magyarországon mindenkinek állampolgári joga. Ehhez az illetőnek a következő procedúrákon kell átesnie: 1: Egy 5-10 alkalomból álló beszélgetéssorozatban a pszichiáter szakorvos megállapítja a transzszexualizmus  (F64.0) diagnózisát, majd egy klinikai szakpszichológussal közösen javaslatot tesz a műtét elvégzésére. 2: Egy urológus szakorvos megvizsgálja a pácienst, hogy nincs-e akadálya a genitáliákon elvégzendő nemváltoztató műtétnek. 3: Ezután a műtéti előjegyzéssel együtt megkezdődik a célzott hormonkezelés. Idő van rá bőséggel, ugyanis a nemváltoztató műtét nem elsődlegesen kiemelt műtét, pláne nem életmentő beavatkozás. S bár maga a műtét a TB által részben támogatott, a hormonkezelés általában nem. Ami – tekintve a hormonkészítmények igen magas árát – igencsak megterhelő lehet anyagilag. 4: A szükséges szakvélemények birtokában a páciens benyújthatja nem- és névváltoztatási kérelmét az EMMI vagy a Belügyminisztérium illetékes főosztályaihoz, s azokat minden további nélkül meg is kapja. 5: Kezdetét veszik a kisebb műtétek, például férfiból nővé operálás esetén a pajzsporc (ádámcsutka) plasztika, nőből férfivá operálás esetén a teljes mastectomia, azaz az emlők eltávolítása. 6: A kisebb műtétek lábadozási szakaszának végeztével következik a nemi szerv átalakító műtét.  Ami a kedves Pride-osoknak ma, a jelenlegi törvényi szabályozásban nem tetszik, az csupán annyi, hogy nem kiemelt sürgősséggel kezelik ezeket a kérelmeket, nem veszik elsődlegesnek a műtéti előjegyzésben, nem jár a 100%-os TB-támogatás, s nem engedélyezik a beavatkozást a tizennyolcadik életév betöltése előtt.Igen, a teljes procedúra a TB-támogatás mellett is belekerülhet akár 4-10 millió forintba. Csakhogy az alapszituáció a transzneműek esetében az, hogy igen korán, akár már a serdülőkor előtt is érzik: ők a másik nemhez tartoznak. Tehát a megfelelő anyagi hátteret nem egyik napról a másikra kell megteremteniük. Máskülönben pedig a valódi transzszexuálisok a társadalom töredékrészét képviselő LMBTQ közösségen belül is a legkisebb számú csoportba tartoznak. Ha tehát a melegek valóban és igazán segíteni akarnak kisebbségi sorstársaikon, akkor elegendő, ha mondjuk fele annyi méregdrága transzparenst nyomtatnak, vagy két színpad helyett egyet telepítenek. Esetleg a jobb anyagi körülmények között élők mecénásként segíthetik őket.***A prájdos rizsa szerint ez a kormány diktatórikus berendezkedésű, és melegellenes. Mármint… ez a kormány, amelyik teret, időt, lehetőséget, védelmet biztosít nekik arra, hogy bűzös szavaikat rájuk okádják. Az ember gyomra felfordul! És nem a melegektől! Hanem, hogy közülük egynémely tudatlan világostobája azt hiszi, mindent megengedhet magának.() VBT ()Kiemelt kép: Budapest pride 2019 – Felvonulás…gyermekekkel 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató