2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Caputová kikérte magának, hogy Soros-ügynöke lenne, illetve a felvidéki magyarság helyzetéről szóló kritikákat

Zuzana Čaputová kiállt a liberális demokráciák és az EU-tagság mellett, és elutasította a magyarországi média egy részének azon állítását, hogy Soros-ügynök lenne.

Zuzana Čaputová elmondta, kampányában tett ígéretéhez híven

országa valamennyi lakosának, így a 450 ezer magát magyarnak valló szlovákiai polgárnak is elnöke kíván lenni.

Úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy

“az a liberális demokrácia, amely mindenkinek garantálja a jogegyenlőséget, a kisebbségek védelmének is a leghatékonyabb eszköze”.

A szlovák államfő kitért arra is, hogy a visegrádi négyek együttműködésének akkor lehet értelme, ha nem elégednek meg regionális érdekek védelmével, hanem megjelenítenek olyan értékeket is, mint a jogállamiság, a demokrácia és a szabadság. Azért is fontos ez, hogy

“ne úgy tekintsenek ránk, mint akik az Európai Uniót meggyengítik, illetve bomlasztják” – mondta.

Zuzana Čaputová elmondta, az együttműködés egyik legígéretesebb gyakorlati lehetőségét az ipari automatizáció és a robotizáció területén látja, amelynek Európa számára is pozitív hozadéka lehet.

A szlovák köztársasági elnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Európai Unió vezetői közül első alkalommal nem kerül ki senki a visegrádi országokból. Ezen országokat biztosan összekapcsolja, hogy polgáraik kedvezően értékelik az uniós tagságot – mondta

Hangsúlyozta továbbá, amennyiben Szlovákia dolgai mostanában jól alakulnak, az jelentős mértékben az európai integrációnak köszönhető és nem a “kizárólagos nemzetállamisághoz” történő visszatérésnek.

Zuzana Čaputová közölte, délután Orbán Viktor miniszterelnökkel folytat tárgyalásokat, majd fejet hajt Göncz "Patkány" Árpád egykori köztársasági elnök sírja előtt. A volt államfőről azt mondta, olyan ember volt, aki megtestesítette a szabadság és a demokrácia értékeit.

A szlovák államfő kérdésre válaszolva üdvözölte, hogy a német Ursula von der Leyen lesz az Európai Bizottság új elnöke.

Áder János ugyanerről azt mondta, teljes mellszélességgel támogatni tudja a bizottság új vezetőjét, amennyiben Magyarországnak és Szlovákiának is segítséget nyújt az atomerőművi kapacitások bővítéséhez, az ezt ellenző Ausztriával szemben.

A magyar köztársasági elnök hangsúlyozta, Magyarország biztosan teljesíteni fogja 2030-ra tett klímavállalásait. Emellett reális várakozás az is, hogy a magyar villamosáram-termelés több mint 90 százaléka széndioxid-mentessé válik erre az időpontra, amennyiben elkészül a két új paksi atomreaktorblokk és a naperőművi kapacitások évenkénti megduplázódása is folytatódik – tette hozzá.

Zuzana Čaputová megjegyezte, Szlovákia felvállalta a klímasemlegesség elérését 2050-ig, továbbá arra is ígéretet tett, hogy 2023-ig leállítja a szén bárminemű felhasználását.

Áder János újabb kérdésre rendkívül baráti hangulatúnak nevezte a találkozót, majd elmondta, lehet, hogy a jövőben lesznek véleménykülönbségek szlovák kollégájával, de ez biztosan nem fogja ellehetetleníteni a kétoldalú, illetve a visegrádi együttműködést.

Hasonlóan vélekedett erről Zuzana Čaputová is, hangsúlyozva, partnerek között természetes, sőt kívánatos is a vélemények különbözősége. Kölcsönös tisztelet mellett azonban az eltérő álláspontok nem lehetnek az együttműködés akadályai – tette hozzá.

Zuzana Čaputová az erre vonatkozó kérdésre reagálva

hazugságnak nevezte azokat a magyar sajtóban megjelent állításokat, hogy Soros György ügynöke lenne.

Forrás: Ujszo.com nyomán

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató