2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Trump már gratulált is Boris Johnsonnak

Donald Trump amerikai elnök kedden gratulált Boris Johnsonnak, akit megválasztottak a brit Konzervatív Párt vezetőjévé a távozó Theresa May utódjaként. Johnson szerdán átveszi Maytől a kormányfői tisztséget is.

„Gratulálok Boris Johnsonnak miniszterelnökké választásához. Nagyszerű lesz!”

– írta Twitter-profilján az amerikai elnök.

Trump korábban többször is nyilvánvalóvá tette, hogy szurkol Johnsonnak. A minap például úgy fogalmazott: Johnson majd rendbe teszi azt a „katasztrófát”, amelyet May okozott, miközben próbálta az országot kivezetni az Európai Unióból. „Ő (Johnson) másfajta fickó, de rólam is azt mondják, hogy másfajta fickó vagyok. Jól kijövünk egymással. Szerintem nagyon jó kapcsolatot fogunk ápolni” – mondta Trump akkor újságíróknak.

Gratulált Johnsonnak kedden Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter is, de egyúttal figyelmeztette a brit Konzervatív Párt új vezetőjét: Irán meg fogja védeni a Perzsa(Arab)-öblöt. A két ország között feszültebb a viszony azóta, hogy Irán a múlt héten lefoglalt egy brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót a Hormuzi-szorosban. Július elején pedig a brit királyi tengerészgyalogság Gibraltárnál foglalt le egy iráni tartályhajót.

Johnson megválasztásával kapcsolatban kedden Konsztantyin Koszacsov, az orosz felsőház külügyi bizottságának elnöke úgy fogalmazott: a brit politikára ezután „égszakadások és földindulások” várnak, Moszkva és London viszonyában pedig „ugyanaz a temetői hangulat fog” uralkodni, mint eddig.

Gratulált Johnsonnak kedden Emmanuel Macron francia elnök is, aki ezzel kapcsolatban megjegyezte: nagyon várja, hogy együttműködhessen vele nemcsak a Brexit ügyében, hanem kulcsfontosságú nemzetközi ügyekben is, példaként említve erre az Iránnal kapcsolatos helyzetet.

Gratulálok Boris Johnsonnak, és fel is hívom őt, mihelyst hivatalosan is miniszterelnök lesz

– mondta Macron az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnöke, Ursula von der Leyentársaságában, akit kedden Párizsban fogadott. A német politikus szintén gratulált Boris Johnsonnak a kedden bejelentett megválasztásához.

Reményét fejezte ki, hogy jó munkakapcsolatot tudnak majd kiépíteni. Emlékeztetett azonban arra, hogy a brit európai uniós tagság megszűnésével (Brexit) kapcsolatban sok nehéz kérdés vár megoldásra. Ennek fényében különösen fontosnak nevezte, hogy erős és pozitív kapcsolat jöjjön létre közöttük, mert kötelességük, hogy az Európai Unió és az Egyesült Királyság számára is kedvező megoldást találjanak.

Forrás: 888.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató