Meg voltam győződve egyébként, hogy Antall József, mivel mindazt tudja, amit én tudok, ugyanazt gondolja a magyar élettérről, a magyar sors Bilderberg alávetettségéről, mint én. Debreczeniről nem gondoltam ezt és több közeli emberemről sem. Ebből az következik, hogy ha látja, hogy nem tud megfelelni annak a küldetésnek, amit az MDF és a magyarság rábízott, távozik. Feláll az országgyűlésben és feltárja milyen és mekkora nyomás alatt van, s különben is beteg, lemond és a köztársasági elnök kénytelen új választásokat kiírni, amit nyilvánvalóan nem nyer meg az MDF, de megnyerhet az ország, mert rádöbben a valóságra.
Antall az MDF érdekei mögé bújt, hogy a magyarság érdekét ne kelljen képviselnie. Kétségtelen azonban, hogy ezekben a hónapokban már, talán éppen a betegsége miatt, meg a hiúsága következtében is elvakult lett, görcsös és jobban becsapta magát, mint korábban.
A tanulmányomat ezért írtam meg. És ezért nem mutattam meg senkinek. Tudtam, hogy egyedül vagyok.
Kilencvenkettő őszén Antall József már folyamatos kemoterápiás kezelés alatt állott, emberileg, lelkileg emberfeletti volt, amit megtett, átélt, elszenvedett. Óriási mennyiségű munkát végzett állandó halálközelségben, szenvedések között. De az ország állapota még rosszabb volt. Öles léptekkel haladt a privatizáció, a külföldi tőke kénye-kedve szerint vásárolta fel a magyar piacot.
Idegen kézre került a teljes magyar feldolgozóipar, kifejlődött egy nómenklatúra burzsoázia, elszabadult az erkölcstelenség kultusza, a kárpótlással kisemmizték a magyar falut, létrejöttek az új nagybirtokok és a munkanélküliség és a nyomor szinte elviselhetetlenné nőtt.
És dúlt a médiaháború, Göncz Árpád, a köztársaság elnöke nyíltan a másik oldalra állt, nem írta alá az intendánsok kinevezését és hetente járt ki New-Yorkba, a Zsidó Világszövetséghez jelentéstételre és eligazításra. Tovább vállalni a hatalmat, s ennek okozójaként rögzülni a közvélemény szemében, kormányozni az ország helyett a Kossuth teret – mai szóval elvinni a balhét – hazaárulás volt. A magyar sors túllépett azon az MDF-en, amelyért dolgoztam, amelynek eddig egész életemet szenteltem. A magyarság került vert helyzetbe. S Antall ebben a helyzetben kezdett el pamfletezni és Debreczenivel náci alapvetést mondatni. Antall igazolta magát, New-York és Tel-Aviv előtt és betegen, tudva azt, hogy számára már semmilyen személyi következményekkel nem fog járni a dolog, megbuktatta az MDF-et és a rendszerváltást.
Akkor már iszonyú gyűlölet viharzott az MDF ellen, országszerte. A becsapottság érzését a túlnyomóan volt kommunista és zsidó kezekben lévő sajtó is szította, de maguk a tények elsősorban. Az írásom legfontosabb állítása az volt, hogy be vagyunk kerítve, és ki kell törnünk belőle. Mert nem mi okozzuk a magyarság nyomorúságát, hanem a másik oldal, amelynek a kezében a valódi hatalom megül. A pénz náluk van, afölött ők rendelkeznek, a privatizációs szerződéseket ők kötik, a legfontosabb médiumokat ők uralják, mi csak a nevünket adjuk a folyamatokhoz és ráadásul a nép nem is tudja ezt, azt hiszi, mi magunk csináljuk ezt, mi vagyunk ennyire gazemberek. Ez aztán a csapda! Ebből kell kitörni.
A felvezetés, a helyzetelemzés pedig elmagyarázta, hogy az uralkodó réteg, a törpe kisebbség az az 1945 óta több átváltozáson átesett, de folyamatosan uralmon maradt ávós, megtorló, pénzbirtokos, túlnyomólag zsidó elemekből álló elvtársi, majd SZDSZ-es és MSZP-és burzsoázia, amely a paktummal és a nemzetköziség segítségével a rendszerváltásban is uralkodó maradt. Ennek hatalomban hagyása magyar tragédiát fog okozni. Kimutattam, hogy az MDF kormányon van, de nincs hatalmon, ha nem tör ki ebből a helyzetből, mindent ráterhelnek.
A válasz az lett, hogy dolgozatom náci alapvetés és mindenkit felsorakoztattak ellenem. Az a néhány jóbarát, mint például Lezsák Sándor, aki egy az akkori Napkeltének adott interjúban, az Össztűzben úgy védett meg, hogy írásom nyolcvan, nyolcvanöt százalékával egyetért és bizonyosan nem vagyok antiszemita, mert soha nem tettem az évek során olyan kijelentéseket, amelyek erre mutattak volna, ma már csak azt mutatja meg, hogy milyen mélyre szorult le a magyarság. Írásomnak éppen az a tíz, tizenöt százaléka volt ugyanis a legfőbb állítása, az amiért az egészet megírtam.
Azt azonban már nem lehetett vállalni, mert az már antiszemitizmus volt, illetve annak lehetett minősíteni és annak vállalása a hatalomból, pontosabban minden munkából és a közösségből való kipenderítéssel járt volna. Mert 1992-ben a Bilderberg embereknek már nem a tényállításokat kellett cáfolniuk Magyarországon, azt hogy kié a pénz, kié a média, kié a hatalom, személy szerint, párt szerint és fajta szerint, hanem azt kellett kérdezniük, hogy aki a hatalom hovatartozására rákérdez antiszemita-e. Ennyi elég volt. S ha igen, miért és menyire. Ha az antiszemitizmus beszél belőle, akkor a privatizációs szerzésre vonatkozó kérdése érvénytelen. Aki pedig ezt a kérdezőt védi, nem ismételheti meg a kérdést, hanem azt a felmentősdit kell előadnia, hogy aki mondja nem antiszemita. Ezt azonban soha nem lehetett bebizonyítani, mert a sajtó nem hagyta és így a pénzre, a privatizációra vonatkozó kérdés érvénytelen maradt.Forrás: Magyar Fórum Csurka István: Kimutattam, hogy az MDF kormányon van, de nincs hatalmon
Csütörtökönként Csurka Istvánra, a MIÉP néhai elnökére emlékezik a Magyar Fórum.Meg voltam győződve egyébként, hogy Antall József, mivel mindazt tudja, amit én tudok, ugyanazt gondolja a magyar élettérről, a magyar sors Bilderberg alávetettségéről, mint én. Debreczeniről nem gondoltam ezt és több közeli emberemről sem. Ebből az következik, hogy ha látja, hogy nem tud megfelelni annak a küldetésnek, amit az MDF és a magyarság rábízott, távozik. Feláll az országgyűlésben és feltárja milyen és mekkora nyomás alatt van, s különben is beteg, lemond és a köztársasági elnök kénytelen új választásokat kiírni, amit nyilvánvalóan nem nyer meg az MDF, de megnyerhet az ország, mert rádöbben a valóságra.
Antall az MDF érdekei mögé bújt, hogy a magyarság érdekét ne kelljen képviselnie. Kétségtelen azonban, hogy ezekben a hónapokban már, talán éppen a betegsége miatt, meg a hiúsága következtében is elvakult lett, görcsös és jobban becsapta magát, mint korábban.
A tanulmányomat ezért írtam meg. És ezért nem mutattam meg senkinek. Tudtam, hogy egyedül vagyok.
Kilencvenkettő őszén Antall József már folyamatos kemoterápiás kezelés alatt állott, emberileg, lelkileg emberfeletti volt, amit megtett, átélt, elszenvedett. Óriási mennyiségű munkát végzett állandó halálközelségben, szenvedések között. De az ország állapota még rosszabb volt. Öles léptekkel haladt a privatizáció, a külföldi tőke kénye-kedve szerint vásárolta fel a magyar piacot.
Idegen kézre került a teljes magyar feldolgozóipar, kifejlődött egy nómenklatúra burzsoázia, elszabadult az erkölcstelenség kultusza, a kárpótlással kisemmizték a magyar falut, létrejöttek az új nagybirtokok és a munkanélküliség és a nyomor szinte elviselhetetlenné nőtt.
És dúlt a médiaháború, Göncz Árpád, a köztársaság elnöke nyíltan a másik oldalra állt, nem írta alá az intendánsok kinevezését és hetente járt ki New-Yorkba, a Zsidó Világszövetséghez jelentéstételre és eligazításra. Tovább vállalni a hatalmat, s ennek okozójaként rögzülni a közvélemény szemében, kormányozni az ország helyett a Kossuth teret – mai szóval elvinni a balhét – hazaárulás volt. A magyar sors túllépett azon az MDF-en, amelyért dolgoztam, amelynek eddig egész életemet szenteltem. A magyarság került vert helyzetbe. S Antall ebben a helyzetben kezdett el pamfletezni és Debreczenivel náci alapvetést mondatni. Antall igazolta magát, New-York és Tel-Aviv előtt és betegen, tudva azt, hogy számára már semmilyen személyi következményekkel nem fog járni a dolog, megbuktatta az MDF-et és a rendszerváltást.
Akkor már iszonyú gyűlölet viharzott az MDF ellen, országszerte. A becsapottság érzését a túlnyomóan volt kommunista és zsidó kezekben lévő sajtó is szította, de maguk a tények elsősorban. Az írásom legfontosabb állítása az volt, hogy be vagyunk kerítve, és ki kell törnünk belőle. Mert nem mi okozzuk a magyarság nyomorúságát, hanem a másik oldal, amelynek a kezében a valódi hatalom megül. A pénz náluk van, afölött ők rendelkeznek, a privatizációs szerződéseket ők kötik, a legfontosabb médiumokat ők uralják, mi csak a nevünket adjuk a folyamatokhoz és ráadásul a nép nem is tudja ezt, azt hiszi, mi magunk csináljuk ezt, mi vagyunk ennyire gazemberek. Ez aztán a csapda! Ebből kell kitörni.
A felvezetés, a helyzetelemzés pedig elmagyarázta, hogy az uralkodó réteg, a törpe kisebbség az az 1945 óta több átváltozáson átesett, de folyamatosan uralmon maradt ávós, megtorló, pénzbirtokos, túlnyomólag zsidó elemekből álló elvtársi, majd SZDSZ-es és MSZP-és burzsoázia, amely a paktummal és a nemzetköziség segítségével a rendszerváltásban is uralkodó maradt. Ennek hatalomban hagyása magyar tragédiát fog okozni. Kimutattam, hogy az MDF kormányon van, de nincs hatalmon, ha nem tör ki ebből a helyzetből, mindent ráterhelnek.
A válasz az lett, hogy dolgozatom náci alapvetés és mindenkit felsorakoztattak ellenem. Az a néhány jóbarát, mint például Lezsák Sándor, aki egy az akkori Napkeltének adott interjúban, az Össztűzben úgy védett meg, hogy írásom nyolcvan, nyolcvanöt százalékával egyetért és bizonyosan nem vagyok antiszemita, mert soha nem tettem az évek során olyan kijelentéseket, amelyek erre mutattak volna, ma már csak azt mutatja meg, hogy milyen mélyre szorult le a magyarság. Írásomnak éppen az a tíz, tizenöt százaléka volt ugyanis a legfőbb állítása, az amiért az egészet megírtam.
Azt azonban már nem lehetett vállalni, mert az már antiszemitizmus volt, illetve annak lehetett minősíteni és annak vállalása a hatalomból, pontosabban minden munkából és a közösségből való kipenderítéssel járt volna. Mert 1992-ben a Bilderberg embereknek már nem a tényállításokat kellett cáfolniuk Magyarországon, azt hogy kié a pénz, kié a média, kié a hatalom, személy szerint, párt szerint és fajta szerint, hanem azt kellett kérdezniük, hogy aki a hatalom hovatartozására rákérdez antiszemita-e. Ennyi elég volt. S ha igen, miért és menyire. Ha az antiszemitizmus beszél belőle, akkor a privatizációs szerzésre vonatkozó kérdése érvénytelen. Aki pedig ezt a kérdezőt védi, nem ismételheti meg a kérdést, hanem azt a felmentősdit kell előadnia, hogy aki mondja nem antiszemita. Ezt azonban soha nem lehetett bebizonyítani, mert a sajtó nem hagyta és így a pénzre, a privatizációra vonatkozó kérdés érvénytelen maradt.Forrás: Magyar Fórum
Meg voltam győződve egyébként, hogy Antall József, mivel mindazt tudja, amit én tudok, ugyanazt gondolja a magyar élettérről, a magyar sors Bilderberg alávetettségéről, mint én. Debreczeniről nem gondoltam ezt és több közeli emberemről sem. Ebből az következik, hogy ha látja, hogy nem tud megfelelni annak a küldetésnek, amit az MDF és a magyarság rábízott, távozik. Feláll az országgyűlésben és feltárja milyen és mekkora nyomás alatt van, s különben is beteg, lemond és a köztársasági elnök kénytelen új választásokat kiírni, amit nyilvánvalóan nem nyer meg az MDF, de megnyerhet az ország, mert rádöbben a valóságra.
Antall az MDF érdekei mögé bújt, hogy a magyarság érdekét ne kelljen képviselnie. Kétségtelen azonban, hogy ezekben a hónapokban már, talán éppen a betegsége miatt, meg a hiúsága következtében is elvakult lett, görcsös és jobban becsapta magát, mint korábban.
A tanulmányomat ezért írtam meg. És ezért nem mutattam meg senkinek. Tudtam, hogy egyedül vagyok.
Kilencvenkettő őszén Antall József már folyamatos kemoterápiás kezelés alatt állott, emberileg, lelkileg emberfeletti volt, amit megtett, átélt, elszenvedett. Óriási mennyiségű munkát végzett állandó halálközelségben, szenvedések között. De az ország állapota még rosszabb volt. Öles léptekkel haladt a privatizáció, a külföldi tőke kénye-kedve szerint vásárolta fel a magyar piacot.
Idegen kézre került a teljes magyar feldolgozóipar, kifejlődött egy nómenklatúra burzsoázia, elszabadult az erkölcstelenség kultusza, a kárpótlással kisemmizték a magyar falut, létrejöttek az új nagybirtokok és a munkanélküliség és a nyomor szinte elviselhetetlenné nőtt.
És dúlt a médiaháború, Göncz Árpád, a köztársaság elnöke nyíltan a másik oldalra állt, nem írta alá az intendánsok kinevezését és hetente járt ki New-Yorkba, a Zsidó Világszövetséghez jelentéstételre és eligazításra. Tovább vállalni a hatalmat, s ennek okozójaként rögzülni a közvélemény szemében, kormányozni az ország helyett a Kossuth teret – mai szóval elvinni a balhét – hazaárulás volt. A magyar sors túllépett azon az MDF-en, amelyért dolgoztam, amelynek eddig egész életemet szenteltem. A magyarság került vert helyzetbe. S Antall ebben a helyzetben kezdett el pamfletezni és Debreczenivel náci alapvetést mondatni. Antall igazolta magát, New-York és Tel-Aviv előtt és betegen, tudva azt, hogy számára már semmilyen személyi következményekkel nem fog járni a dolog, megbuktatta az MDF-et és a rendszerváltást.
Akkor már iszonyú gyűlölet viharzott az MDF ellen, országszerte. A becsapottság érzését a túlnyomóan volt kommunista és zsidó kezekben lévő sajtó is szította, de maguk a tények elsősorban. Az írásom legfontosabb állítása az volt, hogy be vagyunk kerítve, és ki kell törnünk belőle. Mert nem mi okozzuk a magyarság nyomorúságát, hanem a másik oldal, amelynek a kezében a valódi hatalom megül. A pénz náluk van, afölött ők rendelkeznek, a privatizációs szerződéseket ők kötik, a legfontosabb médiumokat ők uralják, mi csak a nevünket adjuk a folyamatokhoz és ráadásul a nép nem is tudja ezt, azt hiszi, mi magunk csináljuk ezt, mi vagyunk ennyire gazemberek. Ez aztán a csapda! Ebből kell kitörni.
A felvezetés, a helyzetelemzés pedig elmagyarázta, hogy az uralkodó réteg, a törpe kisebbség az az 1945 óta több átváltozáson átesett, de folyamatosan uralmon maradt ávós, megtorló, pénzbirtokos, túlnyomólag zsidó elemekből álló elvtársi, majd SZDSZ-es és MSZP-és burzsoázia, amely a paktummal és a nemzetköziség segítségével a rendszerváltásban is uralkodó maradt. Ennek hatalomban hagyása magyar tragédiát fog okozni. Kimutattam, hogy az MDF kormányon van, de nincs hatalmon, ha nem tör ki ebből a helyzetből, mindent ráterhelnek.
A válasz az lett, hogy dolgozatom náci alapvetés és mindenkit felsorakoztattak ellenem. Az a néhány jóbarát, mint például Lezsák Sándor, aki egy az akkori Napkeltének adott interjúban, az Össztűzben úgy védett meg, hogy írásom nyolcvan, nyolcvanöt százalékával egyetért és bizonyosan nem vagyok antiszemita, mert soha nem tettem az évek során olyan kijelentéseket, amelyek erre mutattak volna, ma már csak azt mutatja meg, hogy milyen mélyre szorult le a magyarság. Írásomnak éppen az a tíz, tizenöt százaléka volt ugyanis a legfőbb állítása, az amiért az egészet megírtam.
Azt azonban már nem lehetett vállalni, mert az már antiszemitizmus volt, illetve annak lehetett minősíteni és annak vállalása a hatalomból, pontosabban minden munkából és a közösségből való kipenderítéssel járt volna. Mert 1992-ben a Bilderberg embereknek már nem a tényállításokat kellett cáfolniuk Magyarországon, azt hogy kié a pénz, kié a média, kié a hatalom, személy szerint, párt szerint és fajta szerint, hanem azt kellett kérdezniük, hogy aki a hatalom hovatartozására rákérdez antiszemita-e. Ennyi elég volt. S ha igen, miért és menyire. Ha az antiszemitizmus beszél belőle, akkor a privatizációs szerzésre vonatkozó kérdése érvénytelen. Aki pedig ezt a kérdezőt védi, nem ismételheti meg a kérdést, hanem azt a felmentősdit kell előadnia, hogy aki mondja nem antiszemita. Ezt azonban soha nem lehetett bebizonyítani, mert a sajtó nem hagyta és így a pénzre, a privatizációra vonatkozó kérdés érvénytelen maradt.Forrás: Magyar Fórum 
