2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hamarosan a dán kiskorúak is válthatnak nemet

Azt akarják elérni, hogy a jogszabály módosításoknak hála ne kelljen szülői beleegyezés sem, és a fiatalkorúak teljesen legálisan nemet válthassanak.

Hamarosan beteljesedhet a liberálisok álma Dániában, ugyanis megnyílhat a lehetőség a kiskorúak előtt, hogy a hivatalos okmányaikban az áhított nemük szerepelhessen. A Kristeligt Dagblad dán lap szerint az ország politikai pártjainak egy része, mint például a Szociáldemokraták, a Vörös-zöld szövetség és a Liberálisok támogatják a törvénymódosítást.

Már tavaly is megpróbálkoztak ezzel, így akarták előmozdítani a transznemű emberek egyenjogúságának ügyét, azonban akkor ez a terv fuccsba ment, csak a parlamenti vitáig jutott az ügy. 2014 óta a skandináv országban engedélyezett, hogy a felnőtté váló emberek megváltoztassák papíron a nevüket. Ehhez csak pár formanyomtatványt kell kitölteniük és akkor a következő okmányaikban már a másik nem tagjaként mutatkozhatnak. Dániában működik egy CPR nevű okmány, amivel az állampolgárok igazolni tudják magukat, elsősorban ebben kérhető a formális nemváltás.

Pontosan tudjuk, mit jelent az, hogy a gyerekek a saját okmányaikban nem abban a nemben szerepelnek, mint ahogy azt szeretnék és ezzel nagyon kellemetlen helyzetekbe kerülhetnek

– közölte Mai Villadsen, a Vörös-zöld szövetség szóvivője.

Egyre nagyobb az esély, hogy a kiskorúak is nemet válthatnak, ugyanis a kezdeményezésre a legtöbb balos és liberális párt aktivizálódott, a Dán Szociálliberális Párt például 15-ig vinné le a korhatárt.

Forrás: 888.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató