2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

A németek csaknem 50%-a nem érzi magát biztonságban a hazájában

Németországban a lakosság csaknem 50 százaléka, a nők körében pedig a többség nem érzi magát biztonságban – mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.A Bild am Sonntag című lap az utóbbi hetek társadalmi megrázkódtatást okozó erőszakos bűncselekményeivel kapcsolatban készített összeállításában kiemelte, hogy Németország fölkavart, elbizonytalanodott országgá vált. Idézték egy külső szemlélő, a svájci Neue Zürcher Zeitung berlini tudósítójának egy kommentárját, amely szerint “valami nem stimmel Németországgal”, az egész ország “furcsán bizonytalan és törékeny, elveszítette az egyensúlyát”.A Bild am Sonntag szerint ezt támasztja alá az Emnid közvélemény-kutató társaság felmérése is, amelyben valamennyi megkérdezett 47 százaléka, a nők körében pedig 51 százalék nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy kellőképpen védik-e Németországban a polgárokat a bűnözéstől. A 39 éven felülieknél, a nőket-férfiakat együttvéve, 59 százalék érzi úgy, hogy nincs biztonságban, a fiataloknál viszont több mint kétharmados, 67 százalékos mindazok aránya, akik nem aggódnak. Az Emnid adatai a nemzedékek közötti szakadék mellett területi megosztottságot is mutatnak: az ország nyugati részén a lakosság 52 százaléka biztonságban érzi magát, míg a keleti tartományokban, a volt NDK területén csupán 29 százalék ez az arány, és 59 százalék nem érzi magát biztonságban.
Ezt az érzést felerősítik felelőtlen politikusok, akik felhasználják a félelmet céljaik érdekében
– tette hozzá a Bild am Sonntag az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt egyes politikusainak tevékenységével összefüggésben. A vasárnapi lap a többi között arról is írt, hogy 2018-ban a bejelentett bűncselekmények száma 3,6 százalékkal – 5,55 millióra – csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a felderített bűncselekmények aránya pedig 57,7 százalék volt, ami történelmi csúcs. Azonban csak azok a bűncselekmények kerülnek a kimutatásba, amelyekről tudomást szerez a rendőrség.Az elmúlt néhány nap legsúlyosabb bűncselekményei...  Az Alsó-Szászország tartományi bűnügyi hivatal kriminológiai kutatási részlegének becslése szerint a testi sértések esetében ez mindössze 35 százalékot jelent.A Bild am Sonntag kiemelte: “az igazsághoz az is hozzátartozik”, hogy az erőszakos bűncselekményeknél a gyanúsítottak körében aránytalanul sok a nem német állampolgár. A külföldiek a lakosság 12 százalékát teszik ki, a nemi erőszakkal gyanúsítottaknál viszont 39 százalékot, a testi sértéssel gyanúsítottaknál 38 százalékot, az emberöléssel vagy gyilkossággal gyanúsítottaknál 43 százalékot. A német társadalmat fölkavaró bűncselekmény-sorozathoz tartozik a frankfurti főpályaudvaron hétfőn történt gyilkosság is. Egy menedékjoggal Svájcban élő eritreai férfi vonat elé lökött egy nőt a gyermekével. Az édesanya megmenekült, nyolcéves kisfiát elsodorta a peronra érkező szerelvény. A nyitott határok és a menekültek beáramlása 2015-ben sok embert mélyen elbizonytalanított, azt gondolják, hogy az állam elveszítette az ellenőrzést az ország felett, és a frankfurti bűncselekmény ismét megerősítette ezt a benyomást” – mondta a Bild am Sonntagnak Borwin Bandelow neurológus, pszichiáter, a félelemkutatás tudományának ismert németországi képviselője.A göttingeni orvosi egyetem kutatója hozzátette: sok német nem értett egyet és továbbra sem ért egyet a menekültpolitikával, és ők “továbbra is 2015-tel hozzák majd összefüggésbe a migránsok erőszakos cselekményeit”.
A lakosságnak ez a része “nem érzi magát biztonságban a saját országában, holott a bűnözés valójában csökken
– mondta Borwin Bandelow. Egy másik vasárnapi lap, a Welt am Sonntag is összeállítást közölt a témáról, aláhúzva, hogy “migránsok erőszakos cselekményei polarizálják az országot”, és a társadalmat megosztó bűncselekményeket “jobboldaliak és baloldaliak is instrumentalizálják”, felhasználják politikai céljaik eléréséhez. Ebben a folyamatban “a közösségi portálok diktálják az ütemet, a statisztikák pedig alig valakit érdekelnek”.A statisztikákkal kapcsolatban kifejtették, hogy az erőszakos bűncselekmények száma ugyan jelentősen csökkent az utóbbi bő egy évtizedben, de egyre brutálisabbak az ilyen cselekmények. Axel Petermann kriminológus eldurvulásként jellemzi ezt a folyamatot. Mint mondta, az erőszak új formái jelennek meg, aminek hatására erősödik a félelem a társadalomban.A Welt am Sonntag ugyancsak kiemelte, hogy a bűncselekmények bizonyos típusainál a lakosság egészében betöltött arányukhoz képest sok a külföldi, illetve az országba menedékkérőként érkezett gyanúsított. A szakértők ezzel kapcsolatban felhívják a figyelmet, hogy általában véve a férfiak sokkal gyakrabban válnak bűnelkövetővé, mint a nők, és a bevándorlók körében a férfiak magasan felülreprezentáltak, vagyis jóval többen vannak, mint a nők. Az is fontos tényező, hogy a bűnözés leginkább a 18-29 éves korosztályra jellemző, és míg a menedékkérőként érkezettek 36 százaléka tartozik ebbe a korcsoportba, a német állampolgárok körében csak 13 százalék ez az arány.Forrás: Pestisracok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató