Vadhajtások

Bencze Izabella rendesen kiosztotta a retardált Blankát

Az ellenzéknek teljesen mindegy, kiket indít ősszel.

Van olyan, hogy az ember esze megáll. Mint például most ez enyém, annak hallatán, hogy Kiskunfélegyházán az én és sokunk emlékezetében csak mosdatlan szájú tinilányként megmaradó Nagy Blanka több ellenzéki párt támogatásával képviselőjelöltként indul az októberi választásokon. Félreértések elkerülése érdekében jelzem, nincs semmi kifogásom az ellen, hogy az alkotmányos alapjogok maradéktalanul érvényesüljenek, így bárki, aki nagykorú és büntetlen előéletű, választó és választható legyen a demokratikus Magyarországon.

Külön öröm, ha fiatalok kapcsolódnak be a közéletbe, hisz övék a jövő. Tagadhatatlan, hogy minden ember egyforma, és Isten gyermeke, bármilyen végzettséggel, felkészültséggel is rendelkezik. Mindez a krisztusi kereszténység elveiből származik, és Orbán Viktor miniszterelnök által felröppentett tézis, a keresztény szabadság szerves része, amelynek igazságával nem lehet vitatkozni. Adjon az Isten sok sikert Nagy Blankának, és a hozzá hasonló habitusú fiataloknak a közéletben.

Nekem mindenesetre a hír kapcsán két dolog jut az eszembe. Az első: évtizedekig tanítottam érettségizett fiatalokat jogiasszisztens-képzőben, így alapvető tapasztalatom van arról, hogy érettségi után az adott korosztálynak milyen tudásanyaga van az államszervezet, azon belül az önkormányzatok működéséről. Sajnálatos módon még korunk oktatáspolitikájában sem kap hangsúlyos szerepet az állam szervezetrendszerének felépítése, a köz- és végrehajtóhatalom működése összefüggéseinek és szétválasztásának fontossága, a fékek és ellensúlyok rendszere, az állam és az önkormányzatok feladatelhatárolásának jelentősége, a centralizáció–decentralizáció társadalomépítésre gyakorolt hatása.

Mit is beszélek? Egy 18 éves fiatalnak általában halvány fogalma sem volt arról, hogy mi is az a kormány, mi a különbség a miniszterelnök, az államfő és házelnök között, vagy hogy mi a feladata egy helyi önkormányzati képviselőnek. Sokáig fel sem fogták, hogy mi a dolga a helyi önkormányzatnak, és mi a kapcsolat a helyi köz- és végrehajtó hatalmat megtestesítő szervezetrendszer és ez utóbbit irányító jegyző között. Még az „irányítás” szó tartalma is rendre értelmezési nehézséget okozott. Káromkodni persze ők is tudtak, kritizálni is, még néha okosnak tűnő kérdéseik is voltak.

De egy tény: a vonatkozó jogszabályok ismerete nélküli megmondóemberek mérhetetlen kárt okozhatnak egy testület működésében, sőt működésképtelenné tehetik azt. Az a helyzet, hogy a szakmai dilettantizmus, a hozzá nem értés, valamint a hatalomhoz jutás feltétlen vágya egy párhuzamos idősíkban maga a demokrácia csődje és a populizmus mérgező füstje. Ez az állítás igaz mindazokra, akik bár az idősebb generációból származnak, de megfelelő szakmai háttér és felkészültség nélkül, például a celeb-, esetleg a médiavilágból vagy máshonnan a politikába igyekeznek bejutni. Mert a politika, az államszervezés, ideértve az önkormányzatok közhatalmi eszközökkel befolyásolását is: tudomány. Úgy hívják ezt a tudományterületet, hogy állam- és jog- vagy államigazgatási tudomány. És bizony, a nem választott, de más szakterületekről érkező magasan kvalifikált köztisztviselők is elmondhatnák, mennyire nem könnyű a nekik kötelező közigazgatási vizsga letétele.

Ugyanakkor naponta látjuk a nevetséges és siralmas kísérleteket, amelyekkel a valóban hozzá nem értők tömege próbálkozik azzal, hogy egy párt ideológiát is nélkülöző farvizén olyan pozícióhoz jusson, amelyből kizárólag ő profitálhat. Látjuk a magukat politikai zseniknek tartók siralmas bohócvilágát a hittudományok területén igazán élenjáró, többször bérmálkozó vezéralakjukkal együtt. A közösség velük csak veszíthet. Komolyan kiráz a hideg még a gondolattól is, hogy a magyarországi demokráciát, jogállamiságot tele szájjal anyázók, a tudásanyag-nélküliséggel rendelkező Orbán-gyűlölők az O1G című jelszóra felesküdve a szavazók jóvoltából beülnek egy-egy település önkormányzati képviselő-testületébe, ne adj’ isten, polgármesteri székébe, és ott majd nyakló nélkül osztják az észnélküliséget.

Törvénytisztelő ember vagyok, de minden idegszálammal tiltakozom az ellen, hogy az ilyen minősíthetetlen stílusú, a magyar nyelv szabályait sem ismerő, egy értelmes mondatot gyakran felolvasni sem képes megmondóember havi százezreihez saját adóforintjaimból hozzájáruljak.

A másik dolog, ami eszembe jut a jelenségről, az a kommunista rendszer azon hagyománya, amely végül is romba döntötte hazánkat, és megalapozta, hogy évtizedek is kevesek legyenek az általuk okozott károk kiküszöbölésére. Eszembe jut a kizárólag politikába való aktív bekapcsolódása révén miniszterelnökké avanzsált, hat elemit végzett Dobi István vagy egészen a mázolósegédségig, de a pártnak köszönhetően ország­gyűlési képviselőségig, aztán miniszteri rangig eljutó Apró Antal meg a sok, nyolc általánost éppen elvégezni képes gyárigazgató és társaik. Hogy mit hagytak maguk után, jól tudjuk.

De ismerjük a le nem érettségiző Martin Schulz politikai karrierjét dicstelen hagyatékával együtt, és minden bizonnyal hosszú lenne ez a lista, ha lenne értelme. De nincs. Csak annak van, hogy valóban mindnyájan Isten gyermekei vagyunk és egyenlőek. De azért nem ártana ebben az őrültté vált ultraliberális világban néha egy önkritikus, súly-egyensúly arány természetes minimumként való felállítása a hazánkkal szembeni, önhittség nélküli alázat és a személyes céljaink mindenáron való elérése között.

Zárásként hadd idézzem Bethlen István 1922-es egyik mondatát: „A valódi demokrácia vezető szerepet biztosít a tanult, kulturált elemeknek. Minden politikai rendszer, amely megpróbálja tagadni ezt az elvet, nem érdemli meg a demokratikus címkét, mert akkor pusztán a demagógiát szítja.” Hát kedves fiatal és kevésbé fiatal, csupán gyors politikai karrierre törekvő honfitársaim: Bethlennek igaza van. Ezért kellene még a politikai babérokra való pályázást megelőzően a tanulás elleni tüntetések, valamint azok feltétel nélküli támogatása és a lázadások helyett inkább tanulni. De sokat.

Forrás: Magyar Nemzet