Vadhajtások

Radikális mélységek és magasságok

Csaknem egy emberöltőre tekint vissza a magyar nemzeti radikalizmus története, amely során két képviselőjének, 1998-ban a MIÉP-nek és 2010-ben a Jobbiknak is sikerült bejutnia az Országgyűlésbe. A két párt azonban sok szempontból eltér egymástól, amit az is mutat, hogy Csurka István egykori és jellemzően értelmiségi hívei 2002 után fokozatosan a Fidesz mellé álltak. Nemkülönben eltérőek a hanyatlásuk okai. Az pedig egyelőre rejtély, hogy a Jobbik pálfordulása után támadt űrt képes lesz-e betölteni a Mi Hazánk Mozgalom.

Az eltelt harminc évben mindössze két radikális párt, a MIÉP és a Jobbik tudott parlamenti mandátumot szerezni. Ám előbbi teljes eljelentéktelenedésével és az utóbbi 180 fokos irányváltásával a nemzeti radikális oldalon űr keletkezett, amelyet jelenleg a Mi Hazánk Mozgalom próbál betölteni.

A Jobbikból kilépett, illetve kizárt radikális politikusok által életre hívott párt – megalakulását követően mind­össze egy évvel – 3,3 százalékot ért el májusban az európai parlamenti választáson, és ezzel politikai tényezővé vált.

A Toroczkai László vezette alakulat az ellenzéki oldalon egyedüliként saját logója alatt indul az őszi önkormányzati választáson. Mindezekre tekintettel a lapunk által megkérdezett elemzők a nemzeti radikalizmus múltját, jelenét, illetve a jövőbeli lehetőségeit vizsgálták.

Zászlóbontás és tabudöntögetés

– A rendszerváltozás időszakának jobboldali radikalizmusa valójában Lakitelken bontogatta először szárnyait Csurka István, Fekete Gyula, Csoóri Sándor és természetesen Lezsák Sándor házigazda sátrában, amikor is a magát népi-nemzetinek nevező jobboldali értelmiség radikális antikommunista, ám konzervatív kritikával állt elő a pártállammal szemben a rendszerváltozás folyamatában – fogalmazott Zárug Péter Farkas.

A politológus elmondta: az MDF, gyűjtőpárti jellegéből adódóan, integrálta ezt a kört, s Antall József vezetésével az 1990-es választások után inkább egy mérsékelt, kereszténydemokrata konzervativizmust képviselt. Hozzátette: e közegből és részben a rendszerváltozást megelőző elit hatalomátmentéséhez való radikális viszonya miatt vált önálló politikai erővé 1992-től Csurka István Magyar Út mozgalma, amelyből röviddel később, 1993-ban megalakult a Magyar Igazság és Élet Pártja.

– Csurka a rendszerváltozás nemzeti értelmisége közül lámpásként vonzotta magához a gazdasági, politikai átmenetben csalódottak körét, akiknek jelentős része maga is értelmiségi vagy értelmiségi attitűddel bíró, inkább vesztes középosztálybeli volt. 1994 és 1998 között aztán tovább radikalizálódott, amikor a balliberális médiavilág és a mérsékelt polgári centrum nyelvi világába berontott tabudöntögető álláspontjaival, és ki merte mondani, meg merte nevezni azokat a politikai erőket, felelősöket és összefonódásokat, amelyek a magyar társadalmat vesztessé tették a rendszerváltozás első tíz esztendejében – idézte fel Zárug, aki Csurka elnöki tanácsadója volt.

Emlékeztetett: antikapitalista, antiglobalista és a „zsidó nagytőkések” magyarországi megjelenésével, balliberális összefonódásukkal kapcsolatban antiszemita felhangoktól sem mentes beszédeivel 1998-ra a párt a parlamenti küszöböt elérő támogatottságra tett szert. Ám Csurka pártvezetőként is mindig íróként és nép-nemzeti váteszként definiálta magát, s értelmiségi holdudvara is ezen attitűd miatt támogatta, miközben rendre beigazolódtak az általa adott társadalmi, gazdasági, politikai diagnózisok.

– Ő beszélt először modern népvándorlásról és legújabb kori honvédelemről, ő beszélt Soros György és a Nyílt Társadalom Alapítvány „sunyi, nemzetellenes benyomulásáról”, a „nyugati nagytőke piacszerző gyarmatosításáról”, a rendszerváltozás utáni „bankárkasztról”, „az új disznófejű nagyúrról” és még sorolhatnánk – mondta a politológus, ám arra is rámutatott: amennyire jó problémafelismerő volt Csurka, annyira csapnivaló pártszervező és hatalompolitikus volt.

Kicsiny kamarillájában ő mindvégig megmaradt teoretikusnak, s a pártügyek kicsúsztak a kezéből, amelyeket leginkább élettársa, Papolczy Gizella vitt.

Zárug szerint a MIÉP bukását egy végzetesen elhibázott választási stratégiai lépés okozta. – 2002-ben, a kétfordulós választási rendszerben nem ellenzéki szavazatmaximalizálásra törekedett a pártelnök és élettársa, hanem az elnökség döntését figyelmen kívül hagyva már az első forduló előtt bejelentette, hogy a Fidesz javára jelöltjei vissza fognak lépni a második fordulóban. Grande amateure! – vélte a politológus, aki szerint innentől agonizálás jött – és mellé a Jobbik.

Meglátása szerint 2002-től a Csurka-féle holdudvart a Fidesz gyorsan magához vonzotta a 250 ezres MIÉP-tábor integrálásának pedig jelentős eleme volt a korábban Csurka által képviselt nemzeti radikalizmus, Nyugat- és EU-ellenesség, a családpolitikai nézetek átvétele – egyet kivéve, az antiszemitizmust.

A Jobbik tündöklése és bukása
– Csurka István gyengülése 2002-ben kezdődött, akkor sok értelmiségi és művész elfordult a radikalizmustól, emellett a MIÉP holdudvarát képező idősebb generációból sokan meg is haltak addigra. Azután néhány évig egyfajta színes, underground szubkultúraként élt tovább a radikalizmus – idézte fel lapunknak Nagy Ervin, a Jobbik egykori alelnöke.

Szavai szerint a 2003-ban párttá alakuló Jobbik megjelenésével átrendeződött a radikális tábor, s míg nagyjából 2006-ig a két párt még meg tudta szólítani a népi-nemzeti vonalat képviselő értelmiség és a mérsékelt jobboldal egy részét – ekkor Csurka mellett még jelen volt a zenész Medveczky Ádám, Csoóri Sándor író vagy az Inconnu-csoportból ismert Molnár Tamás is –, ám azután a Jobbikban és a holdudvarában megjelentek szélsőséges elemek is. Utóbbiakra példaként említette Toroczkai Lászlót, Budaházy Györgyöt, a Tomcatként elhíresült Polgár Tamást, valamint Sneider Tamást, a Jobbik jelenlegi elnökét, aki akkor még szkinhedként határozta meg magát.

A filozófus felidézte, hogy 2006-ban a Jobbik és a MIÉP együttműködése vitákkal volt terhes, de főleg hatalmi, adminisztratív, nem pedig ideo­lógiai csatározások zajlottak közöttük. Nagy Ervin a pártszövetségnek a 2006-os parlamenti választáson mutatott sikertelensége egyik okaként jelölte meg, hogy a szocialista–szabad demokrata kormányzat folyamatosan vegzálta őket, szinte semmilyen médiafelületet nem biztosított számukra.

– A 2000-es évek első felében azonban a radikális pártszervezet mégis megerősödött Magyarországon, ez pedig elsősorban annak köszönhető, hogy a Jobbik párttá alakulása előtt ifjúsági szervezetként működött, így erős bázist épített fel a vidéki egyetemeken, s 2006-ra a lediplomázott fiatalok között már komoly erőt képviselt – fogalmazott az egykori alelnök.

Megjegyezte, hogy a Jobbik megerősödéséhez az is hozzájárult, hogy sok esetben a széteső Független Kisgazdapárt emberei alapítottak meg egy-egy helyi Jobbik-szervezetet, ezért is tudott erős lenni a párt akár a kisebb vidéki városokban is.
– A MIÉP–Jobbik – A Harmadik Út megalakulásakor a Jobbikból többen olyan embert is javasoltak országgyűlési képviselő-jelöltnek, aki egykori kisgazda, népi-nemzeti beágyazottságú ember volt – húzta alá.

A párt stratégiájával kapcsolatban Nagy Ervin arról is beszélt, hogy eredeti szándéka szerint a Fidesz–KDNP szövetségese lett volna, és olyan kérdésekben, amelyekben a kormánypártoknak korlátozottabb lehetősége volt – mint például a magyar föld megvédése –, egy radikálisabb vélemény hangoztatásával egészítette volna ki a reménybeli polgári kormány politikáját.

Mint mondta, Kovács Dávid akkori pártelnökkel együtt azért támogatták Vona Gábor elnökségét 2006-ban, mert Vona jó kapcsolatokat ápolt a Fidesszel, és a Jobbik vezetőjeként hozzájárulhatott volna a két párt közti együttműködés elmélyítéséhez. – Bár azt reméltük, hogy a megszorításokat és rendőrterrort alkalmazó Gyurcsány-kormánnyal szemben – a nép elégedetlenségét meglovagolva – Vona továbbviszi azt a vonalat, amit a Jobbik addig képviselt, és a párt átveszi a MIÉP helyét a radikális térfélen, csalódnunk kellett.

Az elnöki pozíciót elfoglalva ugyanis Vona szembefordult a korábbi irányvonallal, több szempontból is a párt eredeti szellemiségével ellentétes politikát folytatott. Például annak ellenére, hogy vidéken sokkal jobb eredménye volt a Jobbiknak, mint Budapesten, Vonának és a Szegedi Csanádból, valamint Bíber Józsefből álló belső körnek köszönhetően mégis budapestiekkel volt tele a párt vezetése és fővárosi párttisztviselők szerepeltek a médiában – fejtette ki Nagy Ervin.

Hozzátette: részben Vona Gábor nevéhez köthető a Magyar Gárda megalakulása is, amely a szélsőségek számára biztosított háttérbázist. Ezzel párhuzamosan pedig az úgynevezett identitárius irányzat lett domináns a radikalizmuson belül.

– Ez az irányváltás pedig azt eredményezte, hogy a nemzeti elkötelezettségű értelmiség és művészvilág elfordult a Jobbiktól, amelyből több alapító is kilépett – mutatott rá a filozófus. Szavai szerint ekkor a párt arculatát egyre inkább a szélsőséges kommunikáció és a politikai akciók határozták meg, s több politikusa rasszista és antiszemita megnyilvánulásaival tovább csökkentette a Jobbik hitelességét a mérsékelt szavazók körében.

Nagy Ervin ebből az időszakból Morvai Krisztinát emelte ki, aki még Vona Gábornál is népszerűbb volt, és jelentős szerepe volt abban, hogy a Jobbik sikeresen szerepelt a 2009-es európai parlamenti választáson, majd 2010-ben az ötszázalékos határt könnyen megugorva jutott a parlamentbe.

Haloványan pislákoló új erő

Farkas Örs, az Oeconomus igazgatója szerint az egy éve alakult Mi Hazánk Mozgalom – amely a vártnál jobb eredményt ért el a májusi EP-választáson – a Jobbik által szétforgácsolt közösséget igyekszik összekovácsolni. – Ám nem nagy sikerrel, hiszen most nincs az a sokkhatás, mint 2006-ban volt, amikor az elsöprő Gyurcsány-ellenesség annyi mindent meghatározott.

Látni kell, hogy a szélsőségek mindig olyan időszakban lesznek népszerűbbek, amikor nagy a társadalmi elégedetlenség. Magyarországon, a modern kori demokráciákban két ilyen időszak volt. Az első az 1990-es évek eleje, a másik a 2006 utáni évek, alapvetően ezek az időszakok hozták a szélsőjobboldali pártok erősödését. Az, hogy a jelenlegi kormánypárt 52 százalékot kapott az EP-választáson, nem az utálatot mutatja, sőt míg az európai kormánypártok 20, maximum 40 százalékot szereztek, Orbánék 52 százalékot.

Vagyis az abszolút többség is elégedett a kormánnyal – érvelt az elemző, aki rámutatott, a Mi Hazánk fő kommunikációja az, hogy „se Orbán, se Gyurcsány”. Emellett sok mindenben szélsőjobboldali álláspontot fogalmaznak meg, ez most leginkább a cigánybűnözés terén érződik. Ezzel együtt konstruktív ellenzék, vagyis egyetért például a kormány bevándorlásellenes politikájával.

Ez nem jelenti azt, hogy Toroczkai pártja a Fidesz irányába terelné a radikális szavazókat, de saját bázisát sem tudja számottevően növelni, hiszen azzal, hogy egyes területeken nem fogalmaz meg drasztikus elképzeléseket, nem tudja megkülönböztetni magát a politikai térben – fejtette ki az elemző, aki arra is felhívta a figyelmet, a Mi Hazánk számára az önkormányzati választás kemény dió lesz, és nem lesz ekkora támogatottságuk, mint az EP-választáson, hiszen nem is tudnak minden településen jelöltet, listát állítani.

Forrás: Magyarnemzet.hu

RSS
Twitter
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial