2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Több rendőr, szigorúbb büntetések, nagyobb hatáskörök

[fb_button] Boris Johnson új brit kormányfő keményebben akar fellépni a bűnözéssel szemben, ezért 10 ezer új börtöncellát akar kialakítani, és 20 ezer fővel akarja bővíteni a rendőrségi állományt. Ezen felül szélesítené a rendőrség jogköreit is.

A Mail on Sunday vasárnaponként megjelenő hetilapnak nyilatkozva Johnson elmondta, hogy a börtönök kapacitásának növelése nagyjából 2,5 milliárd fontba fog kerülni. Az anyagi forrásokat Sajid Javid pénzügyminiszter már elkülönítette erre a célra.A brit kormányfő szigorúbb büntetést akar az erőszakos bűncselekményeket elkövető elítéltekre vonatkozóan, ahogy a kések nyilvános viselésére is. Épp a késes támadások elszaporodása az egyik legfontosabb érv Johnson tervei mellett. Az elmúlt hónapokban rendkívüli mértékben megnőtt az erőszakos bűncselekmények száma, legnagyobb részük pedig gyűlölet-bűncselekmény. Nagy-Britanniában a bűnözés utoljára 1946-ban öltött ekkora méreteket. A kés viselése elleni harc egyik fontos része lesz a rendőrség jogkörének kiszélesítése, ami mintegy 8000 rendőrt érintene. A terv szerint bárki bármikor megállíthatnának és átkutathatnának indoklás nélkül.A baloldali és liberális sajtó máris nekiment a Brexit korábbi élharcosának számító Johnson terveinek. A német Der Spiegel szerint például az intézkedés „megnövelné az objektívan indokolatlan ellenőrzések számát”.Johnson szigorítaná a büntetés-végrehajtás feltételeit is. Eltörölné például, hogy automatikusan szabadon engedjék büntetésük felének leteltével azokat az elkövetőket, akiket nem soroltak a veszélyes kategóriába. Helyette a büntetés teljes időtartamát ki kellene tölteniük, még ha csak pár hónapra is varrják be őket.Johnson szerint a cellaszámok növelése mellett a „reszocializációra” is nagy hangsúlyt kéne fektetni, mert a brit börtönök – mint mondta „bűngyárak, ahol a rossz emberekből szörnyetegek válnak”.Forrás: korkep.sk nyomán

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató