Vadhajtások

A Mi Hazánk Mozgalom most a Sziget bejáratánál tiltakozik a Coca-Cola plakátkampánya ellen

[fb_button]

Matricák és szórólapok osztogatásával tiltakozott a Mi Hazánk Mozgalom kedden Budapesten, a Sziget fesztivál bejáratánál a Coca-Cola “devianciát népszerűsítő” kampánya ellen.

A társaság külön a fesztiválra készített, szivárványszínű címkés palackokban árusítja üdítőit. Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese az akció alkalmából tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: továbbra is tiltakoznak a Coca-Cola kampánya ellen. Véleményük szerint a kialakult helyzetért nemcsak a cég felelős, hanem “az álszent és farizeus politikát folytató” kormány is, amely “elsőként éppen a Coca-Colával” kötött stratégiai megállapodást, amely a többi közt lehetővé teszi a cég számára akár az adójogszabályok előzetes véleményezését is.

Különösen felháborító, hogy egy olyan cég a magyar kormány stratégiai partnere, amely a világ legnagyobb műanyagszennyezője

– mondta a politikus. Úgy vélekedett: ha a kormány komolyan venné a “homoszexuális propaganda” visszaszorítását, akkor volna rá lehetősége, például a stratégiai megállapodásban szereplő kedvezmények visszavonásával.

Szerinte a Coca-Colának sokkal inkább olyan kampányokat kellene folytatnia, amelyek az egészségmegóvást szolgálják. A Mi Hazánk azt üzeni a Coca-Cola vezetőinek, hogy az azonos nemű párokat ábrázoló plakátokat “otthon, a négy fal között nézegessék” – fűzte hozzá a politikus.

Mi addig ütjük a kólát, amíg meleg és kitartunk a bojkott mellett

– fogalmazott Dúró Dóra. A szórólapokon a párt arra szólítja fel a fesztiválozókat, hogy bojkottálják a Coca-Cola termékeit.

Forrás: Pestisracok.hu