Vadhajtások

Csurka: Göncz már nem volt sorstárs, átállt a forradalmat leverők oldalára

Csütörtökönként a Magyar Fórum a MIÉP néhai elnökére, Csurka Istvánra emlékezik:

Eörsi imígyen szólott:

Csurka István nevezetes irományában háromszoros zsidó ügynöknek nevezte a Magyar Köztársaság elnökét (hiszen az ő értelmezésében Párizs, New York és Tel-Aviv politikai szempontból egyaránt Zsidóország fővárosa.) Október 23-án pedig az a csoda esett meg vele, hogy éppen ő igazolta Marxot. A csurkai elmélet ugyanis behatolt a csurkai tömegbe és anyagi erővé vált. Miért ne tüntessenek egy idegen (pláne háromszorosan zsidó) ügynök ellen a tősgyökeres magyar fiatalok?

A mondatokat, amelyek kiemelve szerepeltek a „Tallózó” címlapján 1992. november 5-én zsigeri gyűlölet hatja át. Elemzésemet, amely országos mozgalmakat hívott életre, amelyet akkor már a washingtoni Kongresszusban is megvitattak, hasonló gyűlölködés és lekicsinylés közepett Eörsi „irománynak” nevezi. Ez kicsinyes elvakult sértési szándékot és hitelrontást testesít meg a kolléga részéről, aki Soros segítségére sietett azzal, hogy engem is meghívott arra a bizonyos vacsorára.  Persze, tudom, minden író művei között, különösen, ha sokat ír, akadnak irományok. Eörsi, a meghívóm azonban tudatosan minősít. Nyilván tudja, hogy igazságtalanul. De már nem számít, már nincs haverság, nincs kollegalitás és hol van már a közös ügy, hol van már 56. Már csak a Bilderberg érdekszolgálat van, a magyarság egyik képviselőjével szembeni kíméletlen harc.

Megértettem.

Eörsi vitairata a Magyar Narancsban egyébként tele van piszkos kis csúsztatásokkal. Tanulmányomban New York Párizs, Tel-Aviv tengelyről, tehát nem egy topográfiai tényről, hanem egy ideológiai és politikai szövetségről írtam, ő pedig Zsidóország fővárosáról beszél, aminek következtében én hülyének látszom. De van ennél árulkodóbb fordulata egykori vacsora meghívóm tollának. A „csurkai elmélet” ugyanis behatolt a „csurkai tömegbe” – írja – és anyagi erővé vált. Ezzel arra céloz, hogy az október 23-án a Kossuth Lajos téren összegyűlt tömeg, amely kifütyülte Göncz Árpádot nem a magyar nép, hanem egy általam manipulált tömeg és ráadásul ez a tömeg tett valamit. Ez nem igaz, ezek zömmel idős ötvenhatosok voltak, akik nem tettek semmit, csak kifejezték a véleményüket a Nyílt Társadalomban.

Göncz Árpád szobra

Közülük jónéhányan természetesen októberben már olvasták az én tanulmányomat és véleményt is alkottak róla, meg talán az ellenem indított hajszáról is. Egy írás – „iromány” elolvasása és véleményezése azonban a nyílt társadalom egyik természetes nem gátolható folyamata. Az idősödő ünneplők tehát nem voltak „csurkai tömeg”, hanem az átlagnál többet szenvedett és most is szenvedő emberek voltak, magyarok. Ez volt elviselhetetlen. Ez váltotta ki Eörsiből és a többi Bilderbergesből a Gerő Ernői minősítést, a csőcseléket, amely most bakfis hajnalpírral bevonva csurkai tömegként bukott ki a száján.

Ez nekem, mi tagadás, nagy elégtétel volt.

Az Eörsi cikk befejezésének megértéséhez pedig kétségtelenül kell egy kis írói vájt fülűség és egy Freudi technika. Mert ugyan miért másért bukna ki Eörsiből utoljára a „tősgyökeres magyar fiatalok” kifejezés, ha nem az ősi zsidó szorongás és az ősi gyűlölet, valamint a bilderbergesség miatt. Mi hát az örök ellensége minden bilderbergesnek? A tősgyökeres magyar. Már se lát, se hall Eörsi és szitokszónak használja. Ez a végpont, az igazolás. Meghívott és bemutatott iskolatársának, Sorosnak mit egyikét a tősgyökereseknek, majd néhány év múlva le is akart döfni –mint tősgyökerest.

Mint micsoda?

Ez itt természetesen most nem utólagos vita egy már válaszolni nem tudó, meghalt íróval, hanem egy jelenség elemzése. A magyarellenesség lelepleződésének elemzése, a Bilderberg célok és magatartások elemzése.

Egyetlen igaz állítás sincs a Tallózó első oldalára feltolt mondatokban. 1992. október 23-án a Pofosz tagjai, idős börtönviselt, keserű emberek fütyülték ki Göncz Árpádot, kétségkívül a médiaháborúban elfoglalt álláspontja miatt, a nagy sérelem miatt, amit okozott nekik és néhányan közülük azért is, mert ismerték. Például ugyanabban a börtönben sínylődtek, mint az elnök úr, de más elbánásban részesültek. Ez a része annyira piszkos és igazolhatatlan a dolognak, hogy érinteni sem szabad. Tény azonban, hogy a börtöntársak szemében, akik nagyon nehezen éltek 1992-ben és nem jutottak hozzá semmilyen érdemleges politikai szerephez és el kellett viselniük, hogy soraikat teletűzdeljék olyan ál-politikai foglyokkal, vamzerokkal, akik a másik, a verő oldalon álltak ötvenhatban és után, Göncz Árpád már nem volt tisztelt személy. Nem volt sorstárs. SZDSZ-hez való feltétlen kötődése, a zsidóságot kiszolgáló magatartása függetlenül a börtönbeli magatartása vélt vagy csak híresztelt mivoltától ellenszenvessé tette őt a volt rabtársak tömege előtt. Ez tehát csak annyiban volt, lehetett volna csurkai tömeg, amennyiben magam is ettem rövid ideig rabkosztot Kistarcsán, de Göncz Árpád létezéséről csak hosszú évek múlva szereztem tudomást, amikor az írószövetségben nagy eredménynek könyveltük el, hogy ötvenhatos létére megtehettük a műfordítói szakosztály vezetőjévé. Ott a munkáját szerényen, megbecsülten és korrektül látta el.

Az egész paktum politikára, az egész Bilderberg uralomra elviselhetetlen csapás volt 1992. október 23-a, amelyről ma már alig tud valamit a közvélemény. Kifütyülték a legfontosabb paktum embert, méghozzá azok, akik az elmúlt rendszer áldozatai, a legtöbbet szenvedett emberei voltak. Ezt nem lehetett elviselni és annyiban hagyni. A Pálfy G. István kezéből akkor már kiütött Híradó és az SZDSZ-es ellenhíradó, az Egyenleg nyomban be is mutatott a tér sarkában skinheadeket, náci egyenruhás és Árpádsávos suhancokat, akik üvöltöttek. Később ebből az egész ügyből elhúzódó per lett, mert mások bizonyítani tudták, hogy ezeket az embereket a filmgyárban öltöztették fel és nem az MDF, avagy a Belügyminisztérium szervezésében jelentek meg a téren. Végül az igazság soha nem derült ki, de tény, hogy a teret ötvenhatosok töltötték meg és a nem-tetszésnyilvánítás Göncz ellen spontán volt, amivel, minthogy nem fajult „anyagi erővé”, csak kiabálás, véleményformálás maradt, nem lehetett mit kezdeni. A tanulmányom augusztus 20-án jelent meg a paktumpolitika ellen és október 23-án helyettem, kéretlenül már legyőzte – erkölcsileg – ezt a paktumpolitikát tízezer pofoszos, és ötvenhat szelleme.

Nekem a Kossuth téri tüntetéshez semmi közöm nem volt, jelen sem lehettem, mert másutt tartottam előadást. (egyesek azonban láttak és meg is írták, hogy ott járkálok felbujtóként. Vidéken voltam.) Az előtte való napokban azonban kétségtelenül résztvevője, szervezője és szónoka voltam egy média tüntetésnek a Szabadság téren, amely Göncz Árpád alá-nem írásai és Hankiss-Gombár egyoldalú döntései elleni tüntetés volt, s azon valóban jelen voltak sokan az október 23-án odavonulók és Gönczöt fütyülők közül. Göncz Árpád makacs, egyoldalú SZDSZ kiszolgálása miatt és a taxisblokád elkövetőinek, szervezőnek, felelőseinek az általa nyújtott amnesztia óta folyamatos volt az elégedetlenség, a düh és becsapottság. S ezt csak fokozta a nyomor, a privatizáció, a Bilderberg előnyomulás. Kétségtelen az is, hogy ez a botrány, a rendszerváltás egyik legjellegzetesebb, leleplező jellegű botránya a „Néhány gondolat”, a „náci alapvetés” megjelenése és elterjedése után robbant ki. Eörsi pontosan tudta, miért köt össze engem az eseményekkel, s miért tesz meg fővádlottá.

Forrás: Magyar Fórum

RSS
Twitter
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial