2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

408 milliárd forintot fordított a rendőrség határvédelemre 2015 óta

[fb_button]

Határvédelmi, határrendészeti feladatokra összesen mintegy 408 milliárd forintot költött el a rendőrség 2015 és 2019 júniusa között – írja szombati számában a Magyar Nemzet. A lap az az Országos Rendőr-főkapitányság adataira hivatkozva arról számol be, hogy a határvédelem költségei az idei első fél évben jelentősen csökkentek a korábbiakhoz képest: mintegy 11,3 milliárd forintot kapott az ORFK „a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások fedezésére.”

A hatóság tájékoztatása szerint rendészettechnikai eszközök beszerzésére 289 millió forint, a területi szervek migrációval kapcsolatos felhalmozási kiadásaira 237,9 millió forint, a migrációs feladatok ellátásával kapcsolatosan felmerülő költségekre 7 milliárd forint, valamint a 3000 fős létszám fejlesztésre 3,77 milliárd forint jutott. Az összes költség ennél több, mintegy 40 milliárd forint, ám ez jóval kevesebb, mint 2018 első fél évében, amikor nagyjából ennek a duplájára rúgtak a kiadások.

A Magyar Honvédség katonája határőrizeti feladatot lát el Röszkénél 2019. június 1-jén.A Magyar Honvédség katonája határőrizeti feladatot lát el Röszkénél 2019. június 1-jén.

A lap szerint határvédelem csökkenő költsége azzal függ össze, hogy számos olyan egyszeri kiadást jelentő tétel volt, mint a felszerelések, járművek beszerzése és a kerítés felállítása, ami ugyan folyamatos ráfordítást igényel, ám ennek az összege eltörpül például a kerítés megépítésének összegéhez képest.

A lap emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2017 őszén levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, hogy Brüsszel 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelem addigi költségeihez. Hollik István kormányszóvivő februári nyilatkozatát idézve azt írják:

az Európai Bizottság csak a költségek mintegy tizedét ismerte el, de a mai napig „egyetlen fillért” sem fizetett.

Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató