2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

A Momentum kipukkadt lufija

[fb_button]Hatalmas bukta a Momentum számára Baranyi Krisztina ferencvárosi győzelme – mondta Deák Dániel politológus.A szakember rámutatott: a Momentum a DK-hoz hasonlóan egyre több településen és kerületben igyekszik saját jelöltet vagy hozzájuk szorosabban kötődő jelöltet állítani, ez volt a helyzet a Ferencvárosban Jancsó Andreával is, aki azonban csúfos vereséget szenvedett a szinte párttámogatás nélküli Baranyi Krisztinától. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy elpárolog a DK és a Momentum EP-választási sikere, amit jól mutat az a számos kudarc, amit azóta szenvedtek el a többi ellenzéki párttal szemben – jelentette ki a XXI. Századi Intézet vezető elemzője. Hozzáfűzte, Gyurcsány Ferencék hiába remélték Kálmán Olgától, hogy ellehetetleníti Karácsony Gergely MSZP–Párbeszéd-jelölt indulását a főpolgármesteri címért, és a Momentum is hiába indított saját főpolgármester-jelöltet. Tehát az MSZP–Párbeszéd egyre inkább visszaállítja a korábbi status quót – vélekedett a politológus. Deák Dániel szerint mindez azt eredményezheti, hogy a választók szemében már csupán csak egy felfújt lufinak fog tűnni a Momentum és DK májusi sikere az önkormányzati választáson. Ráadásul ősszel azért sem lenne érezhető a DK és a Momentum erősödése, mivel többségében szocialistákat jelöltek polgármesternek az ellenzéki pártok. Ezt érzékelik Gyurcsányék is, így további belső konfliktusokra lehet számítani az ellenzéki oldalon, várhatóan gáncsoskodni fognak majd a kampány során a szocialistákkal szemben – tette hozzá az elemző, megjegyezve, ennek egyik példája Hunvald György megfenyegetése. Ebben a helyzetben az ellenzék a kudarcos pártpolitikáját, belső hatalmi harcait leviszi helyi szintre, mivel számukra az önkormányzati választás csupán a pártpolitikai harcokról szól, és nem a települések életéről. Ezzel szemben a Fidesznek sikeres és jól beágyazott polgármesterei, helyi politikusai vannak, akiknek munkáját akár négy-öt újraválasztással is díjazták már az emberek. Az ellenzéki oldalon nincsenek ilyen, komoly tapasztalattal rendelkező jelöltek, ami komoly versenyhátrány számukra – hangsúlyozta Deák.Forrás: Magyar Hírlap
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató