Udvarias történelmi leckét adott Angela Merkelnek Orbán Viktor a páneurópai piknik harmincadik évfordulójára rendezett soproni ökumenikus istentiszteleten. A német kancellár ugyanis egy olyan kormányfői beszédet hallgathatott végig, amely Nyugat-Európában a gondolatfasizmus és a PC-terror világában egészen bizonyosan nem hangozhatott volna el. Szó esett benne mindarról, ami Magyarországot és Németországot immár az államalapítás óta, azaz egy évezrede összeköti, és ami messze túlmutat a tomboló neoliberalizmus és neobolsevizmus fogságában vergődő Európa mai kínjain.
Orbán Viktor történelmi visszatekintésében olyan értékeket és tényeket elevenített fel, amelyekről a mai Németországban legfeljebb családi házak jól hangszigetelt pincéiben lehet beszélgetni (esetleg balatoni nyaralások alkalmával), de semmiképp nem a nagy nyilvánosság előtt. A németek kitelepítéséről és áruba bocsátásáról (lásd az erdélyi szászokat) például csak a szélsőjobboldali, neonáci bélyeget vállalva szabad szólni Nyugaton, ahogyan a “közös vereségekről”, az Európát összekovácsoló “keresztény tradícióról”, a közös “gyökerekről”, a magyarok által harminc éve még a németeknél is jobban támogatott “újraegyesítésről” és Németország világháborúk utáni letaglózását követő ismételt “erőre kapásáról” sem ildomos megemlékezni a máig az első világháborús győztesek által gúzsba kötött kontinensen.
A genderőrület és a tolakodó homoszexuális propaganda korszakában különösen jól eshetett Angela Merkelnek az, amit Orbán Viktor vérbeli úrként és úriemberként a sikeres nőkről mondott, kalapot emelve a négy alkalommal is a választók jóvoltából győzedelmeskedő kancellár asszony előtt.
A briliáns diplomáciai és stratégiai érzékkel előkészített és megvalósított találkozón a pozitív válasz sem maradt el: Merkel az elmúlt évek (főként a migránsválságból és az otthoni nagykoalíciós szorításból fakadó) német-magyar ütközeteit nagyvonalúan félretéve mindössze egyetlen kötelező migránssimogató intelmet szórt ránk, beszédének nagyobbik részében viszont olyan közös pontokat és közös célokat fogalmazott meg, amelyeket akár Helmut Kohl is elmondhatott volna: szabadságról, bátorságról és a magyar határnyitás jelentőségéről a világtörténelemben. Külön ki kell emelni azt a jelentőségteljes gesztust, hogy a kancellár asszony többek között a Magyar Demokrata Fórumnak mondott köszönetet, rögzítve a nemzetközi nyilvánosság számára a tényt, hogy a páneurópai piknik létrejötte első sorban az MDF-nek és nem az áspiskígyóként az eseményre rátelepülő elvtársaknak, állítólagos reformkommunistáknak volt köszönhető (Horn Gyula hamis önimázskampányáról és az állambiztonsági álrendszerváltó ügynök-újságírók mesterkedéséről bővebben Mező Gábor tegnapi cikkében olvashatnak.)
Pillanatnyilag nem tudhatjuk, a magyar-német szövetség újrakötésének vagy megerősítésének e fontos eseménye hogyan fog megjelenni a nyugati médiában és milyen visszhangra talál, de azt már most le kell szögezni, hogy jó úton jártak, akik a két ország kapcsolatának 2012-ben kezdődő és a 2015-ös migránsáradat idején kicsúcsosodó válságos időszakát csak múló betegségnek tekintették és mindvégig a partneri viszony megőrzésén munkálkodtak. Itt ki kell emelni Balog Zoltán, Gulyás Gergely és Varga Judit érdemeit. És persze nem lehet eléggé hangoztatni a fontosságát annak a ténynek, hogy Orbán Viktor a V4-ek közös álláspontját tolmácsolva állhatott be a német miniszter, Ursula von der Leyen bizottsági jelölése mögé.Egy napra Sopronban Orbán Viktor és Angela Merkel egy normális, önmagára büszke és értékeit őrző Európa két vezető politikusaként adhatott randevút egymásnak. Ebből Magyarország csak profitálhat a jövőben. Hogy is mondta Virág elvtárs A tanúban?“Nem lennék most az imperialisták helyében…” Huth Gergely írása a Pestisracok.hu oldalon Merkelnek fennakadtak a szemei a soproni istentiszteleten, ilyen egy európai ország
[fb_button]Orbánnak köszönhetően Angela Merkel egy napra egy normális világban érezheti magát.Udvarias történelmi leckét adott Angela Merkelnek Orbán Viktor a páneurópai piknik harmincadik évfordulójára rendezett soproni ökumenikus istentiszteleten. A német kancellár ugyanis egy olyan kormányfői beszédet hallgathatott végig, amely Nyugat-Európában a gondolatfasizmus és a PC-terror világában egészen bizonyosan nem hangozhatott volna el. Szó esett benne mindarról, ami Magyarországot és Németországot immár az államalapítás óta, azaz egy évezrede összeköti, és ami messze túlmutat a tomboló neoliberalizmus és neobolsevizmus fogságában vergődő Európa mai kínjain.
Orbán Viktor történelmi visszatekintésében olyan értékeket és tényeket elevenített fel, amelyekről a mai Németországban legfeljebb családi házak jól hangszigetelt pincéiben lehet beszélgetni (esetleg balatoni nyaralások alkalmával), de semmiképp nem a nagy nyilvánosság előtt. A németek kitelepítéséről és áruba bocsátásáról (lásd az erdélyi szászokat) például csak a szélsőjobboldali, neonáci bélyeget vállalva szabad szólni Nyugaton, ahogyan a “közös vereségekről”, az Európát összekovácsoló “keresztény tradícióról”, a közös “gyökerekről”, a magyarok által harminc éve még a németeknél is jobban támogatott “újraegyesítésről” és Németország világháborúk utáni letaglózását követő ismételt “erőre kapásáról” sem ildomos megemlékezni a máig az első világháborús győztesek által gúzsba kötött kontinensen.
A genderőrület és a tolakodó homoszexuális propaganda korszakában különösen jól eshetett Angela Merkelnek az, amit Orbán Viktor vérbeli úrként és úriemberként a sikeres nőkről mondott, kalapot emelve a négy alkalommal is a választók jóvoltából győzedelmeskedő kancellár asszony előtt.
A briliáns diplomáciai és stratégiai érzékkel előkészített és megvalósított találkozón a pozitív válasz sem maradt el: Merkel az elmúlt évek (főként a migránsválságból és az otthoni nagykoalíciós szorításból fakadó) német-magyar ütközeteit nagyvonalúan félretéve mindössze egyetlen kötelező migránssimogató intelmet szórt ránk, beszédének nagyobbik részében viszont olyan közös pontokat és közös célokat fogalmazott meg, amelyeket akár Helmut Kohl is elmondhatott volna: szabadságról, bátorságról és a magyar határnyitás jelentőségéről a világtörténelemben. Külön ki kell emelni azt a jelentőségteljes gesztust, hogy a kancellár asszony többek között a Magyar Demokrata Fórumnak mondott köszönetet, rögzítve a nemzetközi nyilvánosság számára a tényt, hogy a páneurópai piknik létrejötte első sorban az MDF-nek és nem az áspiskígyóként az eseményre rátelepülő elvtársaknak, állítólagos reformkommunistáknak volt köszönhető (Horn Gyula hamis önimázskampányáról és az állambiztonsági álrendszerváltó ügynök-újságírók mesterkedéséről bővebben Mező Gábor tegnapi cikkében olvashatnak.)
Pillanatnyilag nem tudhatjuk, a magyar-német szövetség újrakötésének vagy megerősítésének e fontos eseménye hogyan fog megjelenni a nyugati médiában és milyen visszhangra talál, de azt már most le kell szögezni, hogy jó úton jártak, akik a két ország kapcsolatának 2012-ben kezdődő és a 2015-ös migránsáradat idején kicsúcsosodó válságos időszakát csak múló betegségnek tekintették és mindvégig a partneri viszony megőrzésén munkálkodtak. Itt ki kell emelni Balog Zoltán, Gulyás Gergely és Varga Judit érdemeit. És persze nem lehet eléggé hangoztatni a fontosságát annak a ténynek, hogy Orbán Viktor a V4-ek közös álláspontját tolmácsolva állhatott be a német miniszter, Ursula von der Leyen bizottsági jelölése mögé.Egy napra Sopronban Orbán Viktor és Angela Merkel egy normális, önmagára büszke és értékeit őrző Európa két vezető politikusaként adhatott randevút egymásnak. Ebből Magyarország csak profitálhat a jövőben. Hogy is mondta Virág elvtárs A tanúban?“Nem lennék most az imperialisták helyében…” Huth Gergely írása a Pestisracok.hu oldalon
Udvarias történelmi leckét adott Angela Merkelnek Orbán Viktor a páneurópai piknik harmincadik évfordulójára rendezett soproni ökumenikus istentiszteleten. A német kancellár ugyanis egy olyan kormányfői beszédet hallgathatott végig, amely Nyugat-Európában a gondolatfasizmus és a PC-terror világában egészen bizonyosan nem hangozhatott volna el. Szó esett benne mindarról, ami Magyarországot és Németországot immár az államalapítás óta, azaz egy évezrede összeköti, és ami messze túlmutat a tomboló neoliberalizmus és neobolsevizmus fogságában vergődő Európa mai kínjain.
Orbán Viktor történelmi visszatekintésében olyan értékeket és tényeket elevenített fel, amelyekről a mai Németországban legfeljebb családi házak jól hangszigetelt pincéiben lehet beszélgetni (esetleg balatoni nyaralások alkalmával), de semmiképp nem a nagy nyilvánosság előtt. A németek kitelepítéséről és áruba bocsátásáról (lásd az erdélyi szászokat) például csak a szélsőjobboldali, neonáci bélyeget vállalva szabad szólni Nyugaton, ahogyan a “közös vereségekről”, az Európát összekovácsoló “keresztény tradícióról”, a közös “gyökerekről”, a magyarok által harminc éve még a németeknél is jobban támogatott “újraegyesítésről” és Németország világháborúk utáni letaglózását követő ismételt “erőre kapásáról” sem ildomos megemlékezni a máig az első világháborús győztesek által gúzsba kötött kontinensen.
A genderőrület és a tolakodó homoszexuális propaganda korszakában különösen jól eshetett Angela Merkelnek az, amit Orbán Viktor vérbeli úrként és úriemberként a sikeres nőkről mondott, kalapot emelve a négy alkalommal is a választók jóvoltából győzedelmeskedő kancellár asszony előtt.
A briliáns diplomáciai és stratégiai érzékkel előkészített és megvalósított találkozón a pozitív válasz sem maradt el: Merkel az elmúlt évek (főként a migránsválságból és az otthoni nagykoalíciós szorításból fakadó) német-magyar ütközeteit nagyvonalúan félretéve mindössze egyetlen kötelező migránssimogató intelmet szórt ránk, beszédének nagyobbik részében viszont olyan közös pontokat és közös célokat fogalmazott meg, amelyeket akár Helmut Kohl is elmondhatott volna: szabadságról, bátorságról és a magyar határnyitás jelentőségéről a világtörténelemben. Külön ki kell emelni azt a jelentőségteljes gesztust, hogy a kancellár asszony többek között a Magyar Demokrata Fórumnak mondott köszönetet, rögzítve a nemzetközi nyilvánosság számára a tényt, hogy a páneurópai piknik létrejötte első sorban az MDF-nek és nem az áspiskígyóként az eseményre rátelepülő elvtársaknak, állítólagos reformkommunistáknak volt köszönhető (Horn Gyula hamis önimázskampányáról és az állambiztonsági álrendszerváltó ügynök-újságírók mesterkedéséről bővebben Mező Gábor tegnapi cikkében olvashatnak.)
Pillanatnyilag nem tudhatjuk, a magyar-német szövetség újrakötésének vagy megerősítésének e fontos eseménye hogyan fog megjelenni a nyugati médiában és milyen visszhangra talál, de azt már most le kell szögezni, hogy jó úton jártak, akik a két ország kapcsolatának 2012-ben kezdődő és a 2015-ös migránsáradat idején kicsúcsosodó válságos időszakát csak múló betegségnek tekintették és mindvégig a partneri viszony megőrzésén munkálkodtak. Itt ki kell emelni Balog Zoltán, Gulyás Gergely és Varga Judit érdemeit. És persze nem lehet eléggé hangoztatni a fontosságát annak a ténynek, hogy Orbán Viktor a V4-ek közös álláspontját tolmácsolva állhatott be a német miniszter, Ursula von der Leyen bizottsági jelölése mögé.Egy napra Sopronban Orbán Viktor és Angela Merkel egy normális, önmagára büszke és értékeit őrző Európa két vezető politikusaként adhatott randevút egymásnak. Ebből Magyarország csak profitálhat a jövőben. Hogy is mondta Virág elvtárs A tanúban?“Nem lennék most az imperialisták helyében…” Huth Gergely írása a Pestisracok.hu oldalon 
