Vadhajtások

Ünnepségek a trianoni határokon túl -“A Kárpát-medencében mindannyian Szent István örökösei vagyunk”

Megemlékezések az elszakított területeken:

Felvidék

Érsekújvár kicsi, de szívós magyar közössége az idén is kétnapos rendezvénnyel ünnepli a magyar államalapítás évfordulóját.  Mint mindig most is a Himnusz eléneklésével vette kezdetét az meghitt ünnepség, majd Nacsa Lőrinc a Fidesz-KDNP szóvivője és országgyűlési képviselő mondta el ünnepi beszédét. „Nem volt könnyű dolga Szent Istvánnak a nagyhatalmak gyűrűjében. Amikor népek szűntek meg, foglalták el őket, vesztették el függetlenségüket, akkor meg tudta alapítani, sőt erősíteni Magyarországot. Megalapozta a legnagyobb tettet amit egy nemzet véghez vihet, hogy ezer év múltán is itt vagyunk és magyarul beszélünk a Kárpát-medencében. Egy keresztény országot hozott létre, amely megkerülhetetlenné vált Európában. A kereszténység biztosította azt a biztos alapot, amelyen megerősödött és kifejlődött az európai kultúra. A jelenlegi Európának is a kereszténység mellett kell döntenie, az egyén önzősége helyett a közösségeket és családokat kell előtérbe helyezni. Közösen kell meghoznunk a döntéseket úgy az anyaországbeliekkel, mind a határon túliakkal, mert minden magyar ugyanolyan tagja a nemzetnek. Itt a Kárpát-medencében mindannyian Szent István örökösei vagyunk.”

Ipolysági Szent István-napok, harmadszor

Az ipolysági magyar szervezetek 2019. augusztus 16–18. között immár harmadik alkalommal szervezték meg a Szent István-napokat. Az Ipoly menti települések lakóit öntudatában erősíteni vágyó, ingyenesen látogatható rendezvény az előző két alkalommal is színes és változatos programokkal várta az érdeklődőket. A városháza színháztermének pódiumán fellépett már az Ismerős Arcok zenekar, valamint Ferenczi György és a Rackajam, előadást tartott Dráfi Mátyás főszereplésével a Teátrum Színházi Polgári Társulás és a Boráros Imre Színház, továbbá Bán Mór író is tiszteletét tette. Az ez évi rendezvénynek a helyi Sendergő Gyermek Néptánccsoporttal közösen színpadra lépő Gereben zenekar pénteki táncháza adta meg az alaphangot. Ahogy az idei köszöntőjében a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria vezetője, Pálinkás Tibor elmondta, hagyománnyá vált, hogy a Szent István-napok rendezvényeinek látogatói minden alkalommal megtekinthetnek egy kiállítást, amely valamilyen módon kötődik a Szent István-napok szellemiségéhez és témaköréhez. Első alkalommal Kárpát-medencei magyar nemzetiségű kortárs művészek állítottak ki Boldogasszony tematikában, tavaly pedig a Hommage a Esterházy János elnevezésű tárlatanyagot mutatták be. A közönség ezúttal a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum által készített magyar és angol nyelvű kiállítást tekinthette meg, ami – az egész Kárpát-medencét bejárva – II. Rákóczi Ferencnek és a Rákóczi-féle szabadságharcnak a legfontosabb eseményeit hivatott bemutatni. A szervezők azért választották Rákóczi korát témának, mert a 2019-es esztendő II. Rákóczi Ferenc emlékéve, s az idén van erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulója is. „Egyrészt fogadta a követséget Kassa kapitulációjával kapcsolatban, másrészt itt kapta meg a hivatalos okiratokat arról, hogy Erdély fejedelmi székének elfoglalására szólították” – foglalta össze az uralkodó emlékirataiból is idéző Pálinkás Tibor II. Rákóczi Ferenc ipolysági tartózkodásának legjelentősebb mozzanatait. A kiállításmegnyitó fő szónoka a Rákóczi-emlékév Testület elnöke, Gaal Gergely volt, aki hangsúlyozta, hogy II. Rákóczi Ferenc a keresztény hitét mélyen megélő személyiségével is példát mutat nem csupán számunkra, hanem bármely politikus, így Európa vezetői számára is. „Képes volt arra, hogy összefogja a különböző vallási felekezetekhez tartozó magyarokat, az egész nemzetet a jobbágytól az arisztokratáig, sőt a Kárpát-medencében élő más-más nemzetiségeket is azért, hogy az akkori Magyar Királyság szabadságát visszaállítsák” – fogalmazta meg a politikus, majd hozzátette: „A Rákóczi-szabadságharcot követő évszázadokban is mindig meg kellett küzdenünk a szabadságunkért, és bizony most is vannak ezzel kapcsolatban feladataink. Ugyanakkor Rákóczi Ferenc és a Rákóczi-szabadságharc arra is emlékeztet minket, hogy a nehéz helyzetekben mindig voltak olyan vezetőink, akik össze tudták fogni a nemzetet, akik irányt tudtak mutatni a magyarság számára.” A kiállítás ünnepélyes megnyitója után, amit Híves Boglárka énekkel, Híves István pedig furulya- és klarinétjátékával színesített, a maroknyi emlékező közösen vonult át a Honti Múzeum homlokzatán 2014-ben felavatott Rákóczi-emléktáblához. A programsorozat vasárnap ünnepi szentmisével folytatódott, ami után megkoszorúzták a Szent István-szobrot; 19 órakor pedig a Kacsó Hangával és Berecz Istvánnal kiegészült Muzsikás Együttes adott koncertet az ipolysági városháza színháztermében.

Részlet II. Rákóczi Ferenc emlékirataiból:

„Befejeztetvén az értekezlet Gyöngyösön, seregemmel rövid menetekben Vihnye felé közeledtem, melynek fürdőit egészségem helyreállítására használni akarám. Néhány napig Ságon (Ipoly-Ság) időztem, a hol gróf Veteránit fogadám, ki a kassai capitulatio jóváhagyása végett jöve hozzám. E helyre az erdélyi rendeknek ünnepélyes küldöttsége is érkezett udvaromba, a megválasztatásomról szóló oklevelet hozván; utasítása volt engem annak elfogadására bírni s kérni, hogy mentűlelőbb mennék Erdélybe az ország kormányát átveendő. E követség három nemzetből, t. i. magyarokból, székelyekből és szászokból, s a törvényesen bevett négy vallásfelekezetből: t. i. katholicusok, kálvinisták, lutheránusok és socinianusokból állott.”

Szent István-nap és az Új kenyér ünnepe Nánán

Dániel Erzsébet szervező elmondta, szentmisén kívüli Szent István-napi program nemigen van a környéken, de Nánán a Csemadok szervezésében megünneplik már 28 éve előadásokkal, kultúrműsorral.. Eleinte a kultúrházban volt a megemlékezés, három éve pedig már a Szent Vendel templomban a katolikus egyházzal közös szervezésben. A kenyérszentelést is egybekötötték az ünneppel, és ebben az évben egy magyar zászló elhelyezésére és megáldására is sor került a templomban. Ezt a szervezők adományozták a templomnak. „Különös jelkép ez így együtt, arra utalva, hogy ragaszkodunk, hűek vagyunk nemzetünkhöz és hogy keresztény hitünk sarokkő, megtartó erő” – fejtette ki Dániel Erzsébet. Az ünnepség szombaton kezdődött Fóthy Zoltán esperesplébános előadásával Szent Istvánról a „Ha nem hisztek, nem maradtok meg” /Ézsaiás 7./ bibliai idézet szellemében, ezt a Szekszárdi Gitárkvartett nagy sikerű ünnepi hangversenye követte. Vasárnap szentmisével, az új kenyér és a zászló megáldásával folytatódott az ünneplés, ahová sok környékbeli is ellátogatott még a határ túloldaláról is.  A szentmise után az egyházközösség tagjai szétosztották a kenyeret, ezalatt  a helyi nyugdíjas éneklőcsoport Szent István dalokat énekelt.

Kassai Szent István-napi ünnepség

Az idei ünnepséget három kassai szervezet, a Szent István Polgári Társulás (SzIPT), a Bocskai Keresztyén Társaság és a Szakkay József Polgári Társulás (Magyar Iparista Klub) szervezte. Augusztus 17-én délután megtelt a kassai Teledom étterme. Csáky Pál volt európai parlamenti képviselő vállalta az ünnepség védnökségét, azonban nem tudott eljönni, így üdvözletét felolvasták. Levelében megemlítette, hogy több ilyen alkalommal találkozott már a kassaiakkal. Majd köszöntötték a vendégeket, élükön Haraszti Attilával, Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzuljával. Az új kenyér ökumenikus megáldását Nt. Oremus Zoltán református esperes és dr. Vakles Attila szesztai görögkatolikus parókus végezte el. Haraszti főkonzul ünnepi beszédét azzal kezdte, hogy március 15-ével és október 23-ával ez a három legnagyobb ünnepünk. Augusztus 20-a ezerévnyi távlatba visz bennünket. A magyar államiság megalapozásáról szól, mely nemzetünk megmaradását biztosította. Tekintélyt teremtett és befogadó, korszerű keresztyén államot hozott létre. Akkor Bizánc és a Római Birodalom közötti hatalomként létezett. Ma Magyarország kis állam. Történelme folyamán voltak gyenge pillanatai, melyek mérföldköveket jelentenek, de felépült és nagyhatalmak partnere. A mohácsi csata 500 év után pontot tett nagyhatalmi szerepére, 1918/19-ben pedig  az államhatalom nem volt ura a helyzetnek. Ez történelmünk egyik legszomorúbb és legtragikusabb pillanata! De ez az ünnep nemcsak a múltat jelenti számunkra, hanem a jelent és jövőt is. Hagyatéka oltalmaz és véd, perspektívát nyújt a boldog élethez. Minden magyar számára szuverenitást és boldogulást jelent. Erre az egyik lehetőség a V4-ek tömörülése. Az EU megfelelő keretet biztosít hozzá. Mindezeket a lehetőségeket meg kell ragadnunk céljaink eléréséhez. A műsort és a főkonzul pohárköszöntőjét követően, miután a megáldott kenyeret szétosztották, következett a díszoklevelek átadása. Az elismerő díszokleveleket a főkonzul, Buday Ernő, a Szent István Polgári Társulás elnöke, Göőz László, a Bocskai Keresztyén Társaság elnöke és Mayer Gusztáv, a Szakkay József Társulás vezetőségi tagja adta át.

Erdély

I. (Szent) István az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király. Géza fejedelem és Sarolt fejedelemasszony fia. A keresztény magyar állam megteremtője, az egyik első magyar katolikus szent, a magyar történelem kiemelkedő alakja és Magyarország fővédőszentje. 969 és 980 között született, keresztelésére 985 és 989 között kerülhetett sor. Már apja, Géza 997-es halálától magyar fejedelem, majd 1001. január elsején történt megkoronázása által „Isten kegyelméből” Magyarország királya. A magyarok országát, a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes keresztény állammá szervezte át. Mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb jelentős katolikus ereklye. Legalább egy érsekséget, hat püspökséget és három bencés monostort alapított, így a magyar egyház a Szent Római Birodalomtól függetlenül működhetett. Augusztus huszadika tehát Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. Összeállításunkban erdélyi István nevet viselő egyházi vezetőket kérdeztünk Szent Istvánról, a szóban forgó ünnep fontosságáról és arról, hogy számukra mit jelent az István nap.

Berszán István, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese: Nem olyan nép vagyunk, amelyet elhord a szél

– Bevallom mindezidáig nem is igen gondolkodtam el, mit jelent nekem augusztus huszadika. Persze tudtam róla, még akkor is, ha elemi, középiskolás és egyetemi éveimet a kommunista időben végeztem, hála volt tanárainknak, már az általános VII. osztályban „titokban” a magyarok történetét magyarázták, aztán persze a neveltetés során kerültek kezembe könyvek, és 1971-ben Budapesti nagybátyámnál töltöttem az augusztus huszadikát, az akkori „Alkotmány Ünnepét”. Ma már tudom, hogy tulajdonképpen egész másról van szó… Miről is?
Nemzetünk egyik legjelentősebb ünnepe Szent István napja. Az egyetemes magyarságnak ez emlékezés első szent királyunkra.
A Kárpát-medencében is természetes, hogy megemlékezünk az államalapítóról. De ahogyan másfélék vagyunk mi, emberek, úgy ünnepeinket is másféleképpen tartjuk meg.
A római katolikus testvérek körmenetet tartanak, felvonulnak a Szent Jobbal, ünnepi misén vesznek részt. Általában mi, reformátusok 1990 után tartjuk meg augusztus huszadikát, jó az, ha éppen vasárnapra vagy előtte, esetleg utána való napra esik, de mindenképpen a legközelebbi vasárnap ünnepi istentiszteletet tartunk. Meggyőződésem, hogy augusztus húsz üzenete nem évülhet el.
Az ünnep István bátorságáról szól, aki hitt abban, hogy egy maroknyi magyar itt, a Kárpát-medencében országot tud alapítani, és ezt az országot a Teremtőnek, a Magyarok Nagyasszonyának felajánlva ez időben a hitre is bízta, tehát nem csupán megmaradtunk, hanem hitben is megmaradtunk ezen a tájékon.

Ezt kell feleleveníteni, az eszünkbe vésni, és ebben a hitben bizakodni, ezt a hitet megerősíteni, ez az ünnepnek is az üzenete. Ez az az üzenet, amit mindenkinek, aki magát magyarnak vallja, a szívébe kell vésnie. Szent István, aki felelős uralkodóként érezte és értette korát, nem hagyta, hogy az események magukkal sodorják, hanem alakította a magyar és az európai történelmet, szövetségeseinek megválogatásában is komoly iránymutatást adott, amikor azt mondta:
„Ha bölcsekkel jársz, bölcs leszel, ha bolondokkal forgolódsz, társul adod magad hozzájuk!”.
Én úgy gondolom, hogy az ünnep méltóságát az adja meg, ha a lényegről nem feledkezünk el, ami a tett, a cselekedet, a szolgálat a közösségért, valamint az ősök tisztelete. Nem magasröptű szónoklatok kellenek, amik szépen hangzanak ugyan, de a cselekedetek egészen másról árulkodnak.
Imre herceghez írt intelmeiből, talán a legfontosabbat felejtjük el:
„Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.”.
Megmaradásunk záloga az ünnephez való ragaszkodásunk és hűségünk lehet, érezzük át tehát ennek a súlyát augusztus huszadikán.
Akkor is, amikor kitűzzük a nemzeti lobogót, és akkor is, amikor felcsendül az „Isten, áldd meg a magyart!”.
Én nem hiszek abban, hogy a nemzetünk és keresztyénségünk pusztulásra van ítélve. Éppen ez az a jeles nap, amely kimondja, hogy a magyarságnak helye és hite van a Kárpát-medencében. „Nem olyan nép vagyunk, amelyet elhord a szél”, hanem ezer éven keresztül itt éltünk, élünk és itt is fogunk élni.

Kovács István, sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatója:
Szent István öröksége

– Szent István ünnepe Erdély számára talán még hangsúlyosabban ugyanazt jelenti, amit az összmagyarság számára: kereszténységünk és ezer éves magyar államiságunk ünnepét, valamint arra az értékrendre való figyelést évről évre, amely Szent István államalapító műve által beépült nemzeti létünk fundamentumába.
A csonka Magyarország határain kívül élők számára – így erdélyiek számára is – ennek az ünnepnek még nagyobb jelentősége van, hiszen általa még erőteljesebben érezzük a magyar nemzethez való tartozásunkat, és általa minden évben megelevenedik az a Szent István-i szellemi „haza a magasban”, amelyben szétszabdaló történelmi határok ellenére is összetartozunk.
Ennek a szellemi hazának fontos alapkövei mindazok az értékek, amelyeket Szent István Intelmeiben Imre hercegnek írt: a keresztény hit és a haza szerette, a család fontossága, a becsület értéke, a nyitottság a másság iránt stb., amelyek nagymértékben meghatározták a mindenkori magyarság nemzeti arcélét.
Nemzeti létünk és kereszténységünk elválaszthatatlanok egymástól, és ezért érezhettük mindvégig történelmünk során, hogy keresztény hitünk nemzeti létünkben is megtartott.
Szinte csodával határos, hogy Európa nagy nemzeteinek malomkövei között búzaszemnyi kis nemzetünk viharos történelmünkben nem őrlődött fel és meg tudott maradni.
Erdély történelmi keresztény egyházai úgy tekintenek Szent István ünnepére, mint a keresztény hitben és nemzeti öntudatban való megerősödés lehetőségére. Különösen fontos ez ma a keresztény gyökereit egyre inkább elveszítő Európában, amikor azt tapasztaljuk, hogy nemcsak egyházaink, de keresztény európai kultúránk léte is veszélyben forog.
Különböző felekezetű keresztény templomainkban, vagy számtalan Szent István nevét viselő erdélyi településünk ökumenikus faluünnepén Szent István intelmeit próbáljuk megszívlelni, újratanulni, hogy a jelen és jövő történelmi viszontagságai közepette újabb ezer évre megmaradhassunk kereszténynek és magyarnak.
Kovács István nevet viselve – amely az egyik leggyakrabban előforduló névkombináció a magyar nyelvben (csak városomban népes találkozót lehetne szervezni a Kovács Istvánok között) – tudatában vagyok annak, hogy azért van ilyen gyakran elő forduló „átlag” nevem, mert mind a Szent István iránti tisztelet, mind a kovács mesterség megbecsültsége lovas nemzetként, természetes módon ezt eredményezi. Örvendek, hogy nemcsak karácsony „árnyékában” van névnapom, hanem az augusztusi melegben is megünnepelhetem azt, és nevem által is emlékezhetem szent királyunkra.

Sándor István, nyugdíjas református lelkész: Szent István nap Erdélyben

– Szent István, vagy egyesek szóhasználata szerint I. István királyunk nevét gondolom nem csak Magyarországon, hanem a világ minden magyarok lakta vidékén ismerik. Református lelkészként elgondolkodtam, hogy melyik elnevezést fogadhatjuk el, használhatjuk reformátusként. Az – katolikus – egyház 1083. augusztus huszadikán avatta szentté István királyt.
Ezen a napon tárták fel a márványlap fedte kőkoporsóját, és gondolom, éppen ezért lett augusztus huszadika Szent István napja.
Bár református egyházunkban nincsenek szentek, szerintem bátran felvállalhatjuk első királyunk esetében a „szent” elnevezést.
1989 előtt nem volt lehetősége az erdélyi magyarságnak hivatalosan/ nyilvánosan megünnepelni a Szent István napot.
Magyarországon is az „Új kenyér ünnepének”, később az „Alkotmány ünnepének” nevezték.

A változások után Erdélyben is felvállalhattuk, hogy Szent Istvánra emlékezzünk, alkalomadtán kimenjünk az anyaországba, együtt ünnepelni ottani barátainkkal, ismerőseinkkel, ahogy mi is – a családunkkal – tettük akár Budapesten, Biharugrán, vagy éppen Sarkadon.
Másrészt Erdély területén is számtalan rendezvényt, ünnepi istentiszteleteket, előadásokat, néptánc-találkozókat, körmeneteket tartanak, megemlékezvén arról a királyról, aki lényegében a nyugati keresztyénség, keresztyén hittérítők munkásságának pártolása által, keresztyén szellemiségű törvények segítségével évszázadokra a jó értelembe vett nyugati civilizációhoz vitt közel, minket, magyarokat.
Ezzel meghatározta lényegében az identitásunkat, kultúránkat, keresztyén orientáltságunkat. Mi magunk is részt vettünk ilyen megmozdulásokon, rendezvényeken, szűkebb pátriánkban is, Erdővidéken, Vargyason.
Az erdélyi egyházakra nézve is meghatározó volt Szent István munkássága – templomok építésére adott ki királyi parancsot, megszervezte az érsekségeket, egyházmegyéket.
Szigorú parancsba foglalta az istentiszteletek látogatását – csak a tűzőrzők maradhattak otthon –, az azokon való illedelmes magatartást (az illetleneket szigorúan megbüntették).
Jó volna, ha ezeket az intelmeket ma is betartanánk, szigorúan vennénk.
Úgy látom, a római katolikus egyházban hangsúlyosabb a Szent Istvánhoz kötődő ünneplés. Éppen a szent volta miatt katolikus testvéreink bizonyos értelemben másként viszonyulnak első keresztyén királyunkhoz.
Tulajdonomban van egy, a Budapesti Szent István Társulat által 1988-ban kiadott könyvecske, amely „Szent István tisztelete” címet viseli.
Ennek a második részében liturgikus szövegeket, énekeket közölnek, amelyek mind a nagy királyt hivatottak tisztelni, dicsőíteni.
Református egyházunkban ezt mi nyilván így nem gyakoroljuk, de szószéki szolgálatunk alkalmával kifejezzük, hogy mi is tiszteljük Szent István királyunkat és méltányoljuk azt a munkásságot, amit a hit terjedése, Isten Igéjének a széleskörű elterjedése érdekében tett.
Néhai nagyapám után én is az István nevet viselem. Egyes ismerőseim ezért augusztus huszadikán felköszöntenek, amit illő módon tisztelettel meg is köszönök. Azonban a családi hagyomány azt tartja, hogy mi korántsem vagyunk szentek, ezért inkább a karácsony II. napi István napot ünnepeljük családi körben.
Végezetül nem hagyhatom ki Szent István Imre herceghez szóló Intelmeivel kapcsolódóan Vekerdi Tamás (1927-2015) Széchenyi-díjas magyar nyelvész megállapítását, aki így fogalmazott :
„ ha kellő figyelemmel olvassuk és fordítjuk az Intelmek latin szövegét, arra a megállapításra jutunk, hogy a Szent István-i állameszme nem az ország etnikai felhígítását és a külföldi szokások szolgai átvételét jelenti, hanem ellenkezőleg, a nemzeti hagyományok őrzését, és külföldi hódító szándék elleni védekezést.”.

Dr. Bakó Csongor István, marosvásárhelyi római katolikus pap: Szent István király örökérvényű hagyatéka

– Szent István király, Magyarország fővédőszentje, gyulafehérvári (erdélyi) főegyházmegyénk alapítója liturgikus ünnepe egyházi naptárunkban főünnep ranggal bír. Ilyenkor ünnepi szentmisét mutatnak be templomainkban, felidézve első, államalapító királyunk életét és művét. Ezen a napon egyházmegyénk harminc egyházközsége tartja búcsúünnepét, ezek közül négy – Ákosfalva, Csöb, Mezőbánd, Mikháza – a maros-küküllői főesperesi kerületben.
Szent István király ünnepén arra emlékezünk, hogy hogyan lehet a keresztény hit erejében és örömében országot építeni. Első szent királyunk tanácsát kérjük a megmaradáshoz. Vallatjuk örökségét, kérjük közbenjáró támogatását, hogy az ő szellemében kapjunk eligazítást történelmünk változó körülményei és drámai kihívásai között. Mert az a sziklaalap, amelyre ő országunkat építette, ezer éven át tartósnak bizonyult.
Az erdélyi püspökséget 1009-ben alapította Szent István király Gyulafehérvár központtal. Idén annak a történelmi és kegyelmi eseménynek lehettünk részesei, hogy ezeréves múlttal rendelkező egyházmegyénkbe először tett lelkipásztori látogatást Jézus Krisztus földi helytartója, Szent Péter apostolfejedelem 266. utóda, Ferenc pápa, aki június elsején Marosvásárhely repülőterén lépett Erdély földjére, majd a csíksomlyói Hármashalom-oltárnál celebrált szentmisét.
Szent István műve is egyfajta hármas oltár, a kereszténységnek, az európaiságnak és a magyarságnak a hármas oltára, mely együtt biztosítja a nemzet fennmaradását. Ez a három nem egymással szemben álló, hanem egymásra mutató valóság. Szent István számára a magyarság és a kereszténység természetes egységet alkotott, és politikai zsenialitása, hogy úgy vette fel a kereszténységet és ezáltal a legteljesebb európaiságot, hogy nem lettünk sem a német-római császárság, sem a bizánci birodalom hűbérese.
Amiként nem engedte a nemzeti szuverenitás feladását, ugyanúgy ellent mondott a Koppány-féle pogányságnak is. A Szent István-i életmű a szuverén magyar állam melletti elköteleződést és a kereszténységhez és az európaisághoz való ragaszkodást jelenti. Ezért kulcsfontosságú a megmaradás szemszögéből Szent István művének aktualizálása, amit a jelenlegi magyar kormány nemzetegyesítési törekvésében ennek az örökségnek a folytatásaként ismerhetünk fel.
Egy létszámában kis nép számára ugyanis csak akkor van esély a megmaradásra, ha minden tagjában benne él a tudat, hogy érdemes és büszkeség ehhez a nemzethez tartozni, és elsődleges kötelességünk az egyetemes emberiséggel szemben a saját magyarságunk megőrzése, kimunkálása és felmutatása.

Ilyen szempontból nem kell szégyenkeznünk, hiszen nincs még egy nép a földkerekségen, aki annyi Nobel-díjast adott volna az emberiségnek, mint a magyarság, továbbá nincs még egy család a világtörténelemben, aki annyi szentet adott volna az egyháznak, mint az Árpád-ház.
A magyar nép mindig tudatában volt annak, hogy augusztus húszadika nem csupán I. István király ünnepe, hanem Szent István ünnepe.
Történelmünk többször igazolta már, hogy mindig akkor ment jól a magyar nemzetnek, amikor hűségesek voltunk a Szent István-i örökséghez.
Szent István alakját nem lehet kitörölni a történelem lapjairól, még kevésbé lehet örökségét, a magyar lelkiséget kiirtani azoknak szívéből, akik magyarnak vallják magukat.
A magyar lelkiség, amely kötelező minden magyar számára, és amely nélkül népünk nem lesz képes újabb ezer évre fennmaradni, nem más, mint a régi magyar virtus felélesztése: vagyis merjünk magyarok lenni és isteni hivatásunkat betölteni.
Ez apostoli királyunk műve alapján a következőkben foglalható össze: a keresztségben kapott istengyermekségünk tudatában teljes odaadással és hittel forduljunk Jézushoz, mert benne találjuk meg életünk, népünk biztonságát és erejét; tudjuk megbocsátani egymásnak a magyarságon belül a múltban elkövetett vétkeinket, ápoljuk a magyarok közötti testvériséget, minden különbözőségünk ellenére dolgozzunk a közös cél érdekében, amely nem más, mint magyar népünk felvirágoztatása és szebb jövője; vállaljunk áldozatokat egy jobb jövő érdekében, vegyük ki részünket a közélet és az egyházi élet tennivalóiból és tartsuk szem előtt: többgyermekes családokra, becsületes politikusokra és társadalmi vezetőkre, lelkes papokra és szerzetesekre van szükségünk a harmadik évezred Európájában; váljunk imádságos nemzetté, szentjeinkkel együtt csatlakozzunk a hazánk fényesebb jövőjének kialakítását célzó imaapostolsághoz; állítsuk helyre az utóbbi években oly sok csorbát szenvedett családi élet szentségét, tudatosítsuk: hűséges házastársakra, sokgyermekes családokra van szüksége a nemzetnek, ha fenn akar maradni a történelem színpadán; rendezzük be életünket az evangélium tanítása szerint és ne kövessük az ösztönös önzés szabályait, ne restelkedjünk Európa keresztény gyökerei és hagyományai miatt, még ha nem is mindig éltünk azok szerint; nézzünk optimizmussal a jövőbe, amire minden reményünk megvan, ha valóban és őszintén kapcsolódunk az Úr Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának kezébe tesszük le életünk és nemzetünk sorsát.
Ünnepeink arra hivatottak, hogy levonjuk a történelmünkben rejlő tanulságokat, valamint hitet és erőt merítsünk őseink példájából. Legyen a fent vázolt merészség a Szent Istvántól örökségbe kapott magyar lelkiségünk jellemző sajátossága ebben az évezredben is.
Ezt akarjuk magunkkal vinni a megújulásra váró Európai Unióba, és ehhez a küldetéshez kérjük országépítő szent királyunk égi pártfogását, aki nekünk az evilági és túlvilági ország építésére egyaránt ragyogó példát adott.

KÁRPÁTALJA

Kárpátalja anno: Szent István királyunk napjára

Államalapító királyunkra, Szent Istvánra emlékezünk augusztus 20-án, akit 1083-ban ezen a napon avattak szentté.

Azóta is töretlen Szent István kultusza a magyar nép körében. 1092-ben a Szent László vezette szabolcsi zsinat rendelte el István király oltárra emelése napjának, vagyis augusztus 20-nak ünneplését. 1683-ban XI. Ince pápa az egész egyházra kiterjesztette Szent István tiszteletét, majd 1686-ban, Buda visszafoglalása alkalmából elrendelte, hogy a katolikus világ évente emlékezzen meg államalapítónkról. 1771-ben Mária Terézia országos ünneppé minősítette Szent István napját, és Budára hozatta a Szent Jobbot. Itt tartották meg az első körmenetet 1818-ban (más források szerint 1819-ben).

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után néhány évtizedig nem engedélyezték a független magyar államot jelképező uralkodó ünneplését. A kiegyezés utáni enyhülésnek köszönhető, hogy Ferenc József 1891-ben munkaszüneti nappá tette augusztus 20-át.

1927-től pedig – kivéve a II. világháború idejét, valamint az 1956-os forradalmat követő évtizedet – tűzijátékot rendeznek ezen a napon a fővárosban.

Az 1938. évi székesfehérvári országgyűlés törvénybe iktatta Szent István emlékét és a nemzeti ünnepet.

A kommunista hatalom ezt nem törölte el, ám másra – az alkotmány és az első kenyér ünneplésére– helyezte a hangsúlyt. A Szent Jobb körmenetet viszont betiltották. A rendszerváltás után, 1991-ben az Országgyűlés állami ünneppé nyilvánította augusztus 20-át. Ekkor vált lehetővé a Szent Jobb-körmenet újbóli megtartása a Szent István-bazilikánál.

A 2011-ben elfogadott Alaptörvény külön cikkben nevesíti a nemzeti ünnepeket, köztük augusztus 20-át, mint hivatalos állami ünnepet.

Szent Istvánról megemlékeztek egykor Máramaros vármegyében is. A Máramaros nevű újság 1885. évi 33. számában jelent meg Várady Gábor (1820–1906) volt országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője.

„Holnap nagy ünnepet ül a magyar nemzet, emlékezetére annak az éppen olyan nagy királynak, mint szent férfiúnak, a ki a magyar állam alapját úgy tette le, hogy a reá alkotott építmény egy ezred éven át daczolt az idők minden viharával és ha a nemzet fiai, leányai megértik egymást s a kor intő szózatát, daczolni fog ez az idők viharával a következő évezredben is. Igen, értelem és egymást megértés kell ahhoz, hogy ezt a szép államot, a melyet Szent István megalkotott s a melyet őseink, minden mulasztás daczára, hősiesen megvédelmeztek, ne csak fenntartsuk, hanem emeljük, fokozzuk annak erkölcsi, szellemi erejét — befelé, hatalmát, tekintélyét — kifelé. Egymást megértés és egyetértés azonban csak úgy remélhető, ha a történelmet nemcsak tanulmányozzuk, hanem kivonjuk annak minden eseményéből a helyes tanúságot, erre fektetve jövő intézkedéseinket és ha megismerjük úgy e hazát lakó minden népfaj jellemét, hajlamait, vágyait, panaszait, mint megismerjük saját magunkat is; de egyszersmind bizalommal vagyunk egymás iránt, mert e nélkül egyetértés nemis képzelhető, viszálkodással pedig »rés maximae dilabuntur.« Önismeret nélkül nincs ember — és világösmeret; ha pedig mi ismerjük önmagunkat, nemzetünket, úgy be kell vallanunk tartózkodás nélkül, hogy a magyarnak, igen sok kiváló szép tulajdonsága, erénye mellett, vannak, mint minden embernek és népfajnak hibái is s ezek közül leginkább kidomborul a bizalmatlanság.

A mit a régi nóta mond, hogy „Természete a magyarnak, hogy jussait nem hagyja, de ha vele bánni tudnak az ingét is odaadja, « igaz ugyan, de nem nagyon hízelgő reánk nézve, mert bár egy részről a jogvédelem polgári erényét nem vitatja el tőlünk, másrészről gyöngéknek mutat be minket, mert az a jó bánás kövétkeztébeni »ing odaadás« a szív jóságán, nemességén kívül, még hiúságot, tehát gyöngeséget is bizonyít. A mások iránti jóság, engedékenység, lovagiasság még nem bizalom. Csak az a baj, hogy mi ezt a speciális fajhibánkat legkevésbé vagyunk hajiadók elösmerni, világos bizonyságául annak, hogy még nem jutottunk el az önismeret azon fokára, a melyen az életbölcsesség gazdagon tenyészik. Az ebben kételkedőknek, a kiknek száma pedig légió, kiáltó bizonyságot szolgáltat hazai történelmünk három korszakából minden nevezetes mozzanat, a melyek szerint nemcsak a hatalomra törekvés, a nagyravágyás szülte a folytonos pártoskodást, a versengést, hanem nagy tényező volt ebben az egymás iránti féltékenykedés és bizalmatlanság is.

Nem csekély gátja ez egyetértő és igy sikeres munkásságunknak napjainkban is, mert ha egymásban nem bízunk, ha saját fajunk nagyja-apraja nem ritkán farkas-szemet néz egymással, féltékenykedik, bizalmatlankodik: akkor igen természetes e bizalmatlankodás azokkal szemben, a kik testvéreink ugyan, mint egy közös hazának, egy közös anyának gyermekei, de nem faj — és vérszerinti testvéreink. Nem mondjuk, hogy hazánk viszontagságos múltjából nem meríthet e bizalmatlanság, ha nem is minden, de több irányban bőséges táplálékot; sőt elég okunk van bizonyos Ígéreteknek, testvéries érzelemre való eontestatioknak »kötve hinni«. Ebből azonban nem következik, hogy ezt generálizáljuk, sőt ezzel ellenkezőleg, tegyünk gondosan különbséget, mint ez bölcs emberekhez illik »Qui bene distingvit, bene docet.«

De még ott is, a hol talán okunk volna a bizalmatlankodásra, ne álljunk ki ezzel tüntetőleg a síkra, zárjuk magunkba véleményünket és csak akkor formulázzuk Ítéletünket, a midőn kétségtelen tények állanak előttünk. Ezt az eljárást két nagy hatalom parancsolja nekünk: az egyik a morál, mely azt mondja, hogy mindenkit jónak, becsületesnek kell tartanunk, mig az ellenkező be nem bizonyittatik ; a másik a politikai bölcsesség, a mely arra tanít bennünket, hogy kétkedés, gyanúsítás által nem egyszer legjobb barátainkat és elidegenitjük magunktól, mig számtalan esetben megnyertük már a tőlünk idegenkedőket, az irántunk rósz indulatuakat az által, hogy bizalommal közeledtünk hozzájok és eltaszitás helyett magunkhoz öleltük őket. Alkalmazzuk ezt itthoni viszonyainkra, megyénk népeire. Ez a mi népünk, oláh, mint orosz, a magyarról nem is szólva, számtalan esetben kiállotta már a haza fiság tűzpróbáját. Miért bizonyitgassuk a napnak világosságát, meleget terjesztő erejét. Miért mutassunk réá az 1717-iki tatárjárásra, a Rákócziak korszakára, vagy az 1848 – 49. dicső példákra. Vannak nekünk közelebb példáink is. Az 1860. évi birodalmi tanácsban Gróf Nádasdy igazságügyminiszter oda nyilatkozott, hogy megyénkben a telekkönyvek a ruthén községekre nézve ruthén, a román községekre román nyelven fognak szerkesztetni. Akkor a mi oroszaink, oláhaink, élőkön a hazafias érzelmű lelkészekkel s intelligentiájok többi tagjával, külön-külön feliratot intéztek a nevezett igazságügy-miniszterhez. Iratgyüjteményeinkben gondosan őrizzük hiteles másolatait ezen nevezetes okmányoknak, a melyeket majd minden orosz és oláh lelkész, birtokos s község elöljáró aláirt. Csak egy pár tételt idézzünk ezen felfolyamodásokból: »Azon nép, melyhez a ruthénnek csatlakoznia kell és lehet: egyedül a magyar nép és pedig úgy az élet mindennapi érdekeinél, mint a múlt idők tapasztalásánál fogva, mely szerint a ruthén nép a magyarral, ennek Európába bejövetele idejétől és a rutliéneknek Kiewben hozzácsatlakozásától, tehát ezen évet túlhaladó időtől fogva testvéries egyezségben élt. Ezek azok, a mik a ruthént a magyarokhoz kapcsolják és ezen helyzetből eredő csatlakozás jelenleg is oly erős, hogy a ruthén és magyar nép között a kölcsönös őszinte testvériség a jelen időben is csorbitatlanúl fenáll és mint természetszerű továbbra is kétségtelenül fen fog állani,« Stb.

Éhez sem kell bővebb magyarázat. És a tanulság? Á tanulság az, hogy ezentú is maradjunk hívek eddig követett elveinkhez s ne térjünk le az ösvényről, a melyen eddig jártunk. Örüljünk a testvéri jobbnak, a mely felénk nyujtatik és ne hütsük le a hazafias érzelem melegebb nyilvánúlásait, a kétely, a gyanúsítás dermesztő jegével. Járjunk mindig elől nemcsak a búzditásban, hanem a nemes példaadásban és testvéri áldozatkészségben is. És ott, a hol a hazafias kötelességeknek nemcsak kényszerűségből, hanem önként, odaadással teljesitésére irányzott figyelmeztetéseink talán sikertelenek maradnának, ott mutassunk reá a törvényre.

Nemcsak az rósz hazafi, a ki vonakodik teljesíteni kötelességeit, hanem az is, a ki korlátozni, paralisálni igyekszik az államnak kifelé, befelé erősitésére, áltáljában konsalidálásra irányzott egészen jogosult törekvését. Illő dolog erről higgattan gondolkozni mindig, még inkább ma, a holnapi szent nap és nemzeti nagy ünnep előestéjén.”

Farkas Anna: A Nemzet kenyere
 
Államalapító királyunk,
Szent István dicső emlékére,
tizenötmillió búzaszem
egy nagy szeretetszívbe kötve.
 
Összeölelkeznek szép sorban,
összetartó erőt képezve,
Hazáért szívük együtt dobban,
szeretetet érte érezve.
 
Búzaszemek összefonódva
sok Magyart szívükre ölelnek,
közös szívhangra kapcsolódva
útjukon már el nem tévednek.
 
Nem számít, melyik hon gyűjtötte,
csak az, hogy szeretet fűtötte
Nemzet kenyere sül belőle,
összeköt minden magyart örökre!

DÉLVIDÉK

Pásztor István: „A vajdasági magyaroknak is meg kell hozniuk a saját döntéseiket”

A magyar nemzet közé határokat lehet húzni, de a nemzetet nem lehet megosztani, jelentette ki szombat este Palicson, a Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-ünnepségén Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy korunk küldetése, hogy megvédjük nemzetünket. Vállalni kell a konfliktusokat is hazánkért és egymásért, hangsúlyozta. Pásztor István, a VMSZ elnöke ugyanakkor azt mondta, hogy Szent István király ünnepe a döntés ünnepe. Arra buzdított, hogy a jövő évi szerbiai választásokon mindenki vegyen részt, mert az a közösségért való cselekedet.

Idén is a palicsi Vigadó előtti sétányon rendezte meg Szent István-ünnepségét a Vajdasági Magyar Szövetség. A tó partján több ezren gyűltek össze, hogy közösen ünnepeljenek. A megemlékezés ökumenikus kenyérszenteléssel kezdődött, majd elsőként a díszvendég, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője mondott ünnepi beszédet.

„Korunk eseményeit fürkészve mindenki számára világos lehet, hogy a jövőben sincs más feladatunk, mint a Szent István-i úton járni: erős nemzet, jól szervezett állam, törvényes rend, szuverenitás, és Európa keresztény világának védelme” – fogalmazott Kocsis Máté. A frakcióvezető hangsúlyozta: „Most, amikor Európát ismét veszély fenyegeti, mikor keresztény kultúránk és értékeink soha nem látott kihívások előtt állnak, megint csak egymásra és szövetségeseinkre számíthatunk.”

A politikus szerint az európai viták ugyan új frontokat is nyitottak, de új lehetőséget is jelentenek. Mindeközben Magyarország jelentős erőt gyűjtött a megmérettetésekhez, és olyan szövetségi rendszert alakult ki Közép-Európában, amelyik képes felvenni a versenyt más gazdasági régiókkal, és képes meghatározó politikai álláspontokat érvényre juttatni a kontinens jövőjét illetően.

„Újra a Kárpát-medence országainak legerősebbike vagyunk, akivel érdemes együttműködni. Ez az együttműködés azonban kölcsönös tiszteleten és békén alapul. Ennek megteremtése közös felelősségünk szomszédainkkal, de ennek gyümölcsei is közösek lesznek. Jó látni, hogy ezt egyre többen ismerik fel” – mondta Kocsis Máté.

Magyarország és Szerbia kapcsolataira rátérve Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy Szerbia csatlakozása az európai közösséghez közös és kiemelt érdek, az EU-n belül ugyanis a határok elmosódottá válnak, segítve a magyar-magyar és magyar-szerb kapcsolatok erősítését. Elmondta: a magyar kormány meggyőződése, hogy a szerbek és a vajdasági magyarok felvételével Európa több és gazdagabb lesz, hogy a szerbeket, akikkel évszázadokkal ezelőtt közösen küzdöttek a magyarok Európáért, megilleti mindez.

Kocsis Máté beszédét azzal fejezte be, hogy a szoros kulturális, politikai és gazdasági kapcsolatok segíthetnek túlélni a nehéz időket mindkét nemzetnek. Köszönetet mondott a VMSZ-nek példaértékű munkájáért, illetve az anyaországgal és a szerb politikummal fenntartott kiváló kapcsolatáért.

Pásztor István, a Vajdasági Szövetség elnöke beszéde első felében Szent István életművét méltatta, majd aktuálpolitikai kérdésekről beszélt.

„István királynak döntést kellett hoznia. El kellett döntenie, hogy a Kárpát-medencében hazára talált magyarok miként maradhassanak meg magyarnak, miként lehessen államuk, milyennek kell lennie az államnak ahhoz, hogy Európában, más népek ölelésében és szorításában fennmaradhasson. Mérlegelnie kellett és kíméletlennek is kellett lennie – hiszen minden döntésnek vannak nyertesei és vesztesei, minden döntésnek számos következménye van. A legsúlyosabb teher, ami István királyra hárult, hogy az általa meghozott döntés értelmében kijelölt úton elindulva, a magyarok vele tartsanak. Minden mással időt, befolyást, teret, hosszú távon pedig államot veszít” – mondta Pásztor István a történelmi visszatekintésében, hozzáfűzve, hogy a történelem sohasem volt kegyes a magyarokhoz, ugyanakkor megtanította neünk a túlélés taktikáit és fortélyait, de legfőképpen azt, hogy a túlélés egyetlen biztosítéka az a helyes döntés, ami mögé a nép saját akaratából felsorakozik.

Pásztor István figyelmeztetett: „A magyarok megfizették annak árát, amikor elfeledkeztek István király döntésének erkölcsi megfontolásairól, hogy: első helyen a magyarok vannak. Nem mások ellenében, nem Európán kívül, nem gőggel és elfordulással, de önbecsüléssel és kellő eréllyel ahhoz, hogy érdekeiket érvényesítsék. Mert ehhez ugyanannyi joguk van, mint bármely más népnek. Nem kevesebb és nem több, ugyanis a jog nem kilóra és nem a nemzeteket kitevő emberek számában mér.”

A VMSZ elnöke az aktuálpolitikai témákra áttérve rámutatott: István király az ország függetlenségének elvesztését tartotta a legfőbb veszélyforrásnak. E veszélyforrások egy része 1019 évvel az államalapítást követően is aktuális, és amire helyes válaszokat kell adnunk, jó döntést kell hoznunk.

„2019-ben a magyarok már ismét közösen hoznak döntéseket. Nem jelent elzártságot a nemzettől az, hogy nem élünk egyazon országban. A döntéseink közösek: vállaljuk és akarjuk, hogy Magyarországot olyan kormány vezesse, amely az országot magyarnak akarja megtartani, függetlennek és kereszténynek. Ebben a vonatkozásban a vajdasági magyar közösség is ilyen döntést hozott” – mutatott rá Pásztor hozzátéve, hogy ugyanakkor

nekünk, vajdasági magyaroknak is meg kell hoznunk a saját döntéseinket, amelyek részben egyéniek, részben közösséget érintők. Mindkettő kihat és visszahat úgy az egyénre, mint a közösségre, de nem túlzás azt állítani, hogy az egész nemzetre.

Száz évvel Trianon után töretlen a magyarságtudatunk, de megcsappant a számunk. A határok kinyíltak, a szabad mozgás biztosított, a legyőzhető távolság miatt az embereket egy jobb megélhetés hívogatja.

„Az egyéni döntéseket nem érheti kritika. Minden családban vannak olyanok, akik nem itt élik mindennapjaikat. Azt mondják, jobb nekik így. Ez nem nemzeti kérdés, ez a 21. század kihívása, ami ugyanúgy érinti a románokat, lengyeleket, szerbeket, mint bennünket, vajdasági magyarokat” – mutatott rá a VMSZ vezetője, majd hozzátette, hogy függetlenül attól, hogy az egyén a menni vagy maradni kérdésében milyen döntést hoz, az a döntés nem zárja ki a közösség támogatását, mert a választásokon részt venni a közösségért való cselekvés.

„Soha nem leszünk elég kevesen ahhoz, hogy ne tudjunk közösségben dönteni. De ha nem leszünk a közösségi döntésnél elegen, akkor azok kezébe adjuk a sorsunkat, akik mindent megkérdőjeleznek, ami bennünket az elmúlt száz évben, az elmúlt ezerhúsz évben megtartott nemzetben és közösségben. Nem az a kérdés tehát, amikor döntést kell hoznunk, hogy egyetértünk-e bizonyos vitás kérdésekben, egyetértünk-e a szerb többség választási döntésével, egyetértünk-e abban, hogy jobban élünk-e, mint húsz éve? Nekünk abban kell döntenünk, hogy mindenek előttinek tartjuk-e azt, hogy jogunk van közösségként alakítani az életünket” – mondta Pásztor István, hozzátéve, hogy ennek érdekében olyan sokunknak kell azonos módon döntenünk, hogy a számokat ne vitathassák azok, akik a nemzet, a közösség létezése elleni 21. századi politika képviselői.

Pásztor István a Szent István-napi ünnepségen a jövő évi szerbiai általános választásokra utalva nyilvánosan arra kért minden vajdasági magyart, éljen és dolgozzon, boldoguljon bárhol a világban, álljon a nemzet oldalára, álljon a vajdasági magyar közösség oldalára, jöjjön haza és szavazzon majd a nemzeti közösségre.

Elmondta, az előttünk álló időszakban személyesen, konkrét lépésekkel kíván olyan helyzetet teremteni, amelyben mindenkinek lehetősége lesz nyíltan állást foglalni, kimondani, hogy mit képvisel és miért, elmondani, hogy amit képvisel, előrébb fogja-e vinni a vajdasági magyar közösség ügyét.

„Legyen egyértelmű, hogy a nemzetet erősítő közös döntés oldalán áll vagy ellenzi a nemzetben gondolkodó közösségi megmaradás politikáját. Mert ilyen egyszerű a helyzet és ilyen óriási a tét” – fogalmazott Pásztor István, majd még néhány gondolat után a beszédét a szokásos mondattal zárta: „Isten éltesse a nemzetet, a vajdasági magyar közösséget!”

ma7.sk, felvidek.ma, karpatalja.ma, vajma.info., erdely.ma nyomán

Fotón: tisztelgés Szent István ipolysági szobra előtt (Fotó: Pásztor Péter/felvidek.ma)

RSS
Twitter
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial