2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Olaszország: az ígéreteket megszegve tárgyalásokba kezdett a bukott és a kormánypárti baloldal

[fb_button]Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője és Nicola Zingaretti, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára péntek este találkozott egymással, miután a két párt tárgyalásokat kezdett egy esetleges közös kormány megalakításáról, amire az olasz államfő keddig adott időt.Az M5S forrásai szerint Luigi Di Maio azt szorgalmazta, hogy az esetleges közös kormány miniszterelnöke a kedden lemondott Giuseppe Conte legyen, vagyis az M5S és a PD egy második Conte-kormányt hozzon létre. Giuseppe Conte nevét javasolta órákkal korábban Beppe Grillo, az M5S egykori alapítója is. Blogbejegyzésében kiváló politikusnak minősítette Giuseppe Contét, akit – Grillo szavaival – nem lehet „matricaként” eltávolítani. PD-információk szerint Nicola Zingaretti ezzel szemben váltást sürgetett, politikai fordulatot az eddigi kormányzáshoz képest. Az M5S és a PD vezetője egy római magánlakásban találkozott és több mint egy órát tárgyalt. Ezt megelőzően a két párt delegációi egyeztettek egymással két órán át a római képviselőházban.Nincsenek közöttük leküzdhetetlen akadályokA PD-küldöttséget vezető Andrea Orlando, a balközép párt főtitkárhelyettese a megbeszélés után úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy „nincsenek leküzdhetetlen akadályok” a két politikai erő közti megállapodás útján. Az egyeztetések első fordulóján a szociális intézkedéseket érintették, valamint a környezeti politikát. A beszámolók szerint a következő találkozó témája a költségvetés lesz. Az M5S képviselőházi frakcióvezetője, Francesco D’Uva szintén konstruktívnak nevezte az első hivatalos találkozót. Megjegyezte, hogy az M5S garanciákat vár a PD-től az olasz parlament létszámcsökkentésének elfogadására.Az Öt Csillag nem tárgyal a LigávalFrancesco D’Uva kijelentette, hogy ha a két párt kormányalakítása kudarcot vall, előre hozott választások lesznek Olaszországban. D’Uva hangoztatta, hogy az M5S semmilyen más politikai erővel nem folytat egyeztetést, tehát továbbra sincsen közeledés a párt és a Liga között. A két eddigi legnagyobb politikai ellenfélnek számító olasz erő közeledése belső töréshez is vezethet mindkét pártban: a populista M5S „rendszerellenes” szárnya a PD-vel való egyezkedés helyett új választásokat szorgalmaz. A PD-nek a korábbi főtitkár, Matteo Renzi vezette szárnya kezdeményezte az M5S-szel való házasságot, a pártelnök és volt kormányfő, Paolo Gentiloni azonban szigorú feltételekhez, a többi közt az M5S-Liga-kormány migrációs intézkedéseinek eltörléséhez köti a folyamatot.Az államfő keddig adott időtSergio Mattarella olasz államfő kedden fogadja ismét a parlamenti pártok küldöttségeit: az M5S-PD párostól kormányprogramot és miniszterelnök-jelölti nevet vár, a többi pártnak pedig arról kell nyilatkoznia, hogy támogatják-e vagy sem ezt az esetleges kormánytöbbséget. Az Il Messaggero olasz napilap várakozása szerint az államfő szerdán jelentheti be, hogy megvan-e a kormánytöbbség vagy előre hozott választások lesznek. Matteo Salvini, a Liga elnöke továbbra is közösségi oldalain nyilatkozik, azt hangoztatva, hogy nem zárkózik el a folytatástól az M5S-szel, de új programmal és új minisztercsapattal.Salvini bejelentette, hogy az olasz ügyészség megszüntette az olasz civil szervezet Mediterranea Saving Humans hajójának, a Mare Joniónak a lefoglalását, és a jármű két hónap után visszatért a tengerre.  
„Remélem, senki sem akar egy olyan kormányt, amely megnyitja a kikötőket!”
– jegyezte meg Matteo Salvini.   Felmérések szerint a kormányválság miatt a Liga a májusi európai parlamenti választásokon szerzett 34,3 százalékhoz képest valamelyest gyengült 31,3 százalékra, a PD támogatottsága a három hónappal ezelőtti 22,7 százalékról 24,6-ra emelkedett, az M5S-é pedig 17,1 százalékról 20,8-ra.A Ligától való félelem fűti a "barátságot"Az Il Giornale jobbközép napilap kommentárja szerint az M5S és a PD mindenben „fejet hajt” most egymásnak, hogy elkerüljék az urnás megmérettetést, amelyben a Liga „megsemmisíthetné” őket. Massimo Cacciari baloldali filozófus-politikus úgy látja, kizárólag egy „rendkívül jól működő” közös kormány erősítheti meg az M5S-t és a PD-t, amelyek máskülönben ismét el fogják veszíteni a közelgő helyhatósági választásokat, és egyenesen előre hozott voksolásokhoz vezetik az országot. Rendkívül jó M5S-PD kormányzás pedig nehezen elképzelhető – mondta Massimo Cacciari.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató