[fb_button]
A cikk a magyarellenes Adevărul nemzeti-liberális bulvárlapban jelent meg(!!!), a szerzőt annyira kiboríthatta a szurkolói tömeg tombolása, hogy a spanyolok elleni meccs közbeni magyarellenes bekiabálásokat (ezt a megnyilvánulást a mérkőzésről beszámoló Gazeta Sporturilor román sportújság egyenesen „elmaradhatatlannak” nevezte) már nem is tartotta szégyenletesnek, vagy említésre méltónak.
Az erkölcsi züllés szomorú keresztmetszete. A Nemzeti Arénában szeptember ötödikén történtek csak megerősíthetik, hogy a román nép erkölcsi állapota egyre inkább olyan mélységbe zuhan, amilyet elődeink el sem tudtak volna képzelni.
Bukarest, Románia, Szeptember 5.. 21:45-kor a Nemzeti Arénában minden társadalmi réteg képviselete mellett összegyűlt 55 000 román szurkoló, hogy végignézzen egy futballmeccset. Azelőtt, hogy a bíró sípja jelezte volna a meccs kezdetét, a hangosbemondó együttérzésre szólította fel a nézőket: a vendég csapat (Spanyolország) edzőjének páréves kislányára kellett volna emlékezni. A kislány egy szörnyű betegségben vesztette életét.
A fekete karszalagos játékosok és a bírók tíz másodpercekig némán állnak a pálya közepén. Egyikük szemében egy férfiasan visszatartott könnycseppet is látni. A tribünökön azonban az empátia világa már nem létezik. Mi több, az emberi létezéssel párhuzamos állapotnak lehetünk a tanúi. Vastag nyakú, fasiszta beütésű fekete pólókba öltözött bunkók üvöltenek, ahogy a torkukon kifér, és dobolnak melléje.
Ezek nem emberként gyűltek össze a stadionban. Összegyűltek (és ez a kifejezés, mint az állatok esetében is, találó), hogy jellemtelenségüket bizonyítsák. Hogy gyűlöletet, jellemtelenséget és érzéketlenséget ordítozhassanak. Valamiféle nemes erkölcsi vonást kutatni lelkükben olyan lenne, mint a sivatagban vizet keresni. Nem találni semmit, mert az ő erkölcsüket pont olyan nehéz megtalálni, mint a „párhuzamos államot” (itt a szerző Liviu Dragnea a titkosszolgálatokat és az ellenzéket elítélő szóhasználatára utal .szerk). Az igazság letéteményeseinek képzelik magukat, miközben teljesen kifordított értékek szerint viselkednek, amiket mi, normális, banális emberek meg sem érthetünk.
Azonban az érzéketlenségük kifejezésére az egyperces megemlékezés nem elég, embertelenségük étvágyát nem elégíti ki. A szörnyetegek a cirkuszt egy valóságos bombázással folytatják. Mint a keleti csatatereken. Fáklyákat gyújtanak, petárdákat dobálnak a pályára, frusztráltságukat gyűlölettől eltorzult, ordító pofával fejezik ki. És lehet, hogy nem csak a gyűlölettel. Feltevődik a kérdés, hogy hogyan juthattak be egy valóságos arzenállal, miközben a hatóságok a biztonsági lépések szigorítását ígérték a beléptetésnél. Volt szigor? Nem mondhatni.
Az ország, akár egy nagy stadion
Ha a fentebb vázolt groteszk légkör nem csak a focipályán létezne, talán nem is kellene ijesztő jelenségről beszélni, csupán a társadalom egy csoportjáról, olyanokról, akiknél pillanatnyilag elszakadt a cérna. Mindig is léteztek huligánok. Azonban sohasem ennyien, ennyire a rendfenntartók fölé kerekedve. És sajnos többről van szó, mert morálisan az egész ország egy hatalmas stadionná változott. Sokkal több a skandálás, mint a dicsérés. Több az utálat, mint a szeretet. Több a köpködés, mint a mosolygás. A jellemtelenségre és az érzéketlenségre mint virtusra kell tekinteni Romániában. Ugyanez igaz a tolvajlásra is.
A román nép bűntársként röhög a kihágásokon, amelyek (Mózes kőtáblái szerint) annak idején elfogadhatatlanok voltak. A tolvajt együttérzés övezi, mert „jól boldogul”. A hazugot keblünkre öleljük, mert a „javunkat akarja”. A randalírozó bunkót csodáljuk, mert „öntörvényű”. A jellemtelent, neveletlent megtűrjük, mert „erőteljes véleményt képvisel”. Tényleg? Ide kellett vezessen a társadalmi fejlődés?
A románok egyre lejjebb süllyednek. Attól tartok, hogy a román nép egyre inkább hasonlít arra a penészre, amit a hordó alján találni, miután az országot az elmúlt 30 évben felégető kormányoknak réges-rég felszolgálták már a jó bort. Sőt, legyen 80 év, mert a kommunizmus sem az erkölcsre épült, csak annak proletár öklökön nyugvó illúziójára.
Egy ember, akit ököllel és tömlöccel „neveltek”, mindig is egy leláncolt és idomított szörnyeteg lesz, hogy láncait vesztve kitombolhassa magát, pusztítsa környezetét, napvilágra hozva állati, bestiális természetét. Hölgyeim és uraim, itt tartunk 2019-ben.
Costel Crangan
Forrás: Ithon.ma
