2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Gyurcsányék kissé ellentmondásba keveredtek a pénzügyi beszámoló miatt

[fb_button]

Súlyos ellentmondásba keveredett a Demokratikus Koalíció a párt tavalyi pénzügyi beszámolója kapcsán – írta hétfői számában a Magyar Nemzet a DK és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) friss közléseit ismertetve.

Az ÁSZ az éves ellenőrzése során, a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény alapján adatszolgáltatást kért Gyurcsány Ferenc pártjától. A DK közölte, hogy annak ellenére tett eleget ennek, hogy irodája tavaly novemberben leégett, és a tűzben a teljes könyvelése, számláik is megsemmisültek.

A DK igyekezett minden elégett dokumentumot pótolni, ez többségében sikerült. Az ÁSZ által első körben bekért iratokat hiánytalanul benyújtottuk, a hatóság azonban további adatokat, bizonylatokat, dokumentumokat kért be, amelyek egy részét nem tudtuk pótolni a tűz után

– hangoztatták.

A számvevőszék szóvivője, Horváth Bálint a Magyar Nemzetnek azt mondta, az ÁSZ a vonatkozó törvényi előírások alapján, egységes eljárási szabályok szerint végzi hét párt, köztük a DK 2017-2018. évre vonatkozó ellenőrzését. Hangsúlyozta, a jogszabályok szerint minden közpénzből működő szervezetnek, a pártoknak is biztosítaniuk kell az adatszolgáltatáshoz szükséges dokumentumok megőrzését és tárolását, erre az ÁSZ már tavaly november 20-án, a tűzeset után három nappal felhívta a figyelmet.

A lap emlékeztetett arra, hogy a DK a Magyar Közlönyben már közzétette tavalyi beszámolóját, ami számos kérdést vet fel. Kitért arra is, hogy az adózás rendjéről szóló törvény kimondja, az adatszolgáltatáshoz szükséges dokumentumokat a szervezet székhelyén kell tárolni, ha pedig mégis más helyen őrzik, azt be kell jelenteni a NAV-nak. Márpedig a tűz a DK Teréz körúti irodájában gyulladt ki, nem a Civil szervezetek névjegyzékében szereplő hivatalos székhelyén, a Victor Hugo utcában.

Forrás: Hirado

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató