Vadhajtások

Megint fehéreket gyilkoltak Dél-Afrikában a feketék – álmában szurkálták halálra a várandós nőt

[fb_button]

Egyetlen nappal a harmincegyedik születésnapja után, álmában késeltek halálra egy férje mellett fekvő várandós nőt Dél-Afrikában.

Az áldozat, Karen Turner a 33 éves férjével, Matthew-val és Haydn nevű kisfiával nyaralt egy luxus üdülőközpontban, Hluleka természetvédelmi területén, egy tengerre néző házban. A családra csütörtök hajnalban, három óra tájban támadt rá két késekkel felfegyverkezett férfi.

Az Underbergben általános iskolai tanárként dolgozó nő szinte azonnal belehalt a sérüléseibe, és a rendőrség szerint a magzatát sem lehetett megmenteni a támadás után. A késelők a meggyilkolt nő férjét, Mattew-t is többször megszúrták. Ő azonban túlélte a támadást, a közeli Pietermaritzburg város kórházába vitték, ahol meg is műtötték. A férfit egyelőre mellkasi sérüléssel kezelik. A pár Hayden nevű gyermeke nem sérült meg.

A megtámadott házaspárra a család barátai találtak rá. Ők arról számoltak be, hogy amikor a vérző Matthew ajtót nyitott nekik, Karen már nem élt. Szerintük a házat ugyan feldúlták a támadók, mégsem vittek el semmit, ezért az eset nem betörésnek tűnt számukra.

A támadás okai egyelőre ismeretlenek, és az ügyben eddig senkit nem tartóztattak le. A rendőrség ugyanakkor azt nyilatkozta: két gyanúsítottat azonosítottak már. A megtámadott pár 2017 júliusában házasodott össze, és a dél-afrikai Underbergben éltek a saját farmjukon.

Sky – Index nyomán Kuruc.info