[fb_button]
A Pozsonyban történt 1919-es eseményekről szól a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás rendhagyó „pop-up” kiállítása az óvárosi Komenský téren. A Csehszlovák Köztársaság kikiáltásakor egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy Pozsony a formálódó új államhoz tartozhat, s azon belül a szlovákiai rész központjává válik. Ahogyan az sem volt biztos, hogy Bratislavának fogják hívni (a város korábbi szlovák neve Prešporok vagy Požúň volt).
Pozsonyt 1918 októbere és 1919 márciusa között Wilsonvárosnak (Wilsonovo mesto, Wilsonstadt) hívták T. W. Wilson amerikai elnök után. A helyiek abban bíztak, hogy a népek önrendelkezéséről szóló wilsoni elv alapján eldönthetik majd, milyen állami keretek között képzelik el a jövőjüket.
A szlovák politikai „elit” akkoriban elég megosztott volt a város Csehszlovákián belüli szerepét illetően. Egy részük nem a német-magyar többségű Pozsonyt, hanem inkább Besztercebányát vagy Túrocszentmártont látta volna szívesen a szlovákiai rész fővárosaként. Végül a pragmatikus érvek győzedelmeskedtek: „Csehszlovákiának szüksége van a Dunára” - mondta akkoriban T. G. Masaryk, Csehszlovákia első köztársasági elnöke.Csehszlovák legionáriusok 1919. január 1-jén foglalták el Pozsonyt. Az új karhatalom, amelyhez ellenségesen viszonyult az akkori lakosság, mindinkább megerősítette pozícióját a városban. Ennek egyfajta kicsúcsosodásai voltak azok a tragikus események, amelyek „véres szerda”, vagy „pozsonyi sortűz” néven lettek ismertek. 1919. február 12-én csehszlovák legionáriusok magyarok és németek csoportjába lőttek, akik többek között a megszállás ellen is tüntettek aznap a Régi Vásárcsarnok előtt (ma Stará tržnica). A sortűz következtében többen életüket vesztették, és sokan megsérültek.Korabeli visszaemlékezések
A kiállítás gerincét történelmi források, a régi pozsonyiak és a városba bevonuló csehszlovák legionáriusok korabeli visszaemlékezései alkotják.
Branislav Varsik szlovák történész egyik művében például arról emlékezik meg, hogy Pozsonyban, főleg a munkások körében, sok volt a szlovák származású lakos, ám csak csekély nemzettudattal rendelkeztek.
„Szlovák vérfrissítésre volt szükség. Még az új csehszlovák tisztségviselők és alkalmazottak is jórészt csehek voltak, akárcsak reálgimnáziumunk tanarai” - írja Varsik. Eközben özönlöttek Pozsonyba az új szlovák és cseh lakosok, emiatt nagy lakáshiány alakult ki a városban.A szlovákok felszabadultak az „ezeréves iga alól”Feltűnik Samuel Zoch főispán személye is, aki Pozsony és Pozsony megye 1919. január 1-jén hivatalba lépett zsupánja és kormánybiztosa volt.
Zoch örömét fejezi ki Csehszlovákia megalakulásával kapcsolatban: „A szlovák nép szabadsága és Csehszlovák Köztársaságunk léte immár valóság. Régi vágyunk megvalósult, és akik évszázadokon át el voltak választva egymástól, újfent egy államban egyesültek. A testvérek egymásra találtak, és az előrenyomuló csehszlovák hadsereg minden szlovákot felszabadít az ezeréves iga alól”.Csehszlovákia megalakulásaPeéry (Limbacher) Rezső író és publicista kilencéves kisgyerekként élte meg az 1919. januárjában Pozsonyba bevonuló csehszlovák fegyveres csapatokat:
„Így kezdődött az a gigantikus műtét, amely a régi ország szlovákok lakta északi területeit egy tekintélyes terjedelmű és mélységű magyar etnikai sávval egyetemben kihasította Magyarország területéből, államjogilag és ténylegesen a cseh- és morva-medencéhez csatolta. Ezzel a beavatkozással hozták létre az első világháború győztes hatalmai a Csehszlovák Köztársaságot” – emlékezik vissza Peéry (Limbacher) Rezső A végzet bábjátéka c. munkájában.Pozsony csak nehezen vált „szlovákká”A korabeli Bratislavský denník hasábjain (1921) egy csehszlovák legionárius írja meg benyomásait Pozsonyról, amelyek számára egyáltalán nem voltak pozitívak.
„…mindenféle nyelven karattyolnak, csak épp államnyelven nem. Az utcatáblák ugyan helyenként már háromnyelvűek, de nem mindenütt… És vajon milyen nyelven köszöntik a boltba vagy vendéglőbe belépőt? Egy külföldi bizonnyal azzal az érzéssel távozik Pozsonyból, hogy a város egyenlőre csupán Pestnek vagy Bécsnek afféle fiókja” – írja a csehszlovák legionárius, aki szerint még mindig sok ember a régi szellemben él Pozsonyban. Habár nem mondják ki nyilvánosan, de lépten-nyomon ez az érzése az embernek – jegyzi meg.
A kültéri kiállítás október 6-ig tekinthetők meg.Forrás: ma7.sk nyomán Magyar Fórum
