Hatalmas mattot adott a köztévé a négy DK-s bolondnak: szemük felakadt úgy megszívatták őket

[fb_button]

Szombaton négy DK-s képviselő (Vadai Ágnes, Gréczy Zsolt, Oláh Lajos, Varju László) valóban felkereste a köztévé Kunigunda utcai épületét, hogy beolvastassák az ügyben írt közleményüket. (A bíróság első fokon azt mondta ki, hogy az MTVA nem bizonyította, hogy miért okozta volna az állami média működésének aránytalan sérelmét, ha az ellenzékiek egy műsorban 8-10 percben ismertetik a követeléseiket.)

A Soros blogja tálalja a csodálatos szívatásukat:

A DK-s beléphettek a plexivel megerősített kerítésen, ahová a sajtó munkatársai már nem követhették őket. Az épületben a képviselők a belső beléptető kapuig jutottak el, ott Fürst-Borsos Ádám kommunikációs vezető és a biztonsági főnök fogadta őket. Rövid egyeztetés zajlott, aztán Vadai Ágnes DK-s képviselő egy ponton a köztévé  kamerájába beolvasta a közelményüket.

A köztévé ezt végül így oldotta meg:

A felkonf ez volt: „A tegnapi fenyegetések után ma DK-s képviselők egy csoportja személyesen jött a közmédia székházához. A decemberben megkezdett cirkusz folytatódott, ismét egy közleményt akartak beolvasni. Ráadásul olyat, aminek a tartalma sértő a közmédiára. A bíróság nem jogerős ítélete ellenére úgy gondolták, hogy nekik mindenhez joguk van”.

Hosszú anyag jött (itt meg is nézhető), amiben a közmédia jogásza is elmondta, szerinte miért nem volt igaza a bírónak.

Aztán bemondták, hogy a DK-sok ma is elmentek a köztévébe, beváltva a fenyegetésüket.

És jött volna az a rész, amikor Vadai beolvassa a kamerába a közleményüket, de csak annyit mutattak, hogy Vadai többször megkérdezi, hogy veszik-e, a hang is megy, de a közleményből már egy mondatot sem játszottak be. („Az ellenzéki képviselők egy nyilatkozatot is elküldtek e-mailen az MTVA-nak, a szöveget Vadai Ágnes fel is olvasta a székház portáján” – fogalmazott a köztévé).

Egészen nagy gratuláció a köztévének, hiszen szép is lenne, ha ilyen 4 baromarcú szólna bele hogyan kell szerkeszteni egy műsort. Basszák magukat a földhöz, ahhoz értenek.

 

 

Check Also

Toroczkai: 2021-ben a közösségi médiát kell megostromolni – irány a Hundub, a “magyar Facebook”!

1848-ban nyomdát, 1956-ban rádiót, 2006-ban tévészékházat, 2021-ben pedig a közösségi médiát kell megostromolni. Most még …