2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A román államfő ünnepelte a magyar egyetem százéves elkobzásának évfordulóját

[fb_button]Klaus Iohannis román államfővel ünnepelték a kolozsvári állami egyetemek tanárai és diákjai a városban 1919-ben indított román nyelvű egyetemi oktatás centenáriumát.Több mint tízezer diák és tanár vett részt a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) elől induló felvonuláson a város főteréig, ahol a hat kolozsvári állami egyetem rektorai, Kolozsvár polgármestere, Kolozs megye önkormányzati elnöke, végül pedig Klaus Iohannis köszöntötte a román tanévkezdőket. Iohannis az ilyenkor elvárt sztereotip beszédében társadalmi aktivitásra biztatta a diákokat. Elmondta: a diákélet nemcsak a szakmai felkészülés időszaka, hanem a nézetek ütköztetéséé is. A kolozsvári román tudományegyetem azt követően jött létre, hogy a városban berendezkedő román adminisztráció 1919. május 12-én a román királyság iránti hűségesküre szólította fel a városban 1872 óta működő magyar tudományegyetem tanári karát. A Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem tanárai megtagadták a hűségesküt, ezért az 1902-re felépült főépületét, klinikáit és számos más épületét a teljes berendezéssel együtt át kellett adniuk a román kormányzótanács képviselőinek.A román adminisztráció egy teljesen felszerelt, kulcsra kész egyetemet kapott, amelynek csak a tanári karát kellett megszerveznie. A magyar egyetem tanárai Budapestre menekültek, majd 1921-ben megalapították a szegedi tudományegyetemet. A jelenlegi BBTE a második világháború idején visszatelepült, majd a román királyi dekrétummal is megalapított magyar tannyelvű (1945-től Bolyai János nevét felvevő) tudományegyetemnek és a háború után Kolozsvárra visszatért román tannyelvű (1947-től Victor Babeş nevét felvevő) tudományegyetemnek a román kommunista hatóságok által elrendelt 1959-es egyesítésével jött létre.Forrás: Szekelyfold.ma nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató