2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Ilyen a kommunista: Mohácson nem lép vissza a szocialista jelölt

Beigazolódtak a várakozások, Csorbai Ferenc, az MSZP mohácsi polgármesterjelöltje nem lép vissza a vasárnapi önkormányzati választástól.Immár maga Csorbai Ferenc is bejelentette, hogy indul az önkormányzati választáson – írja a Magyar Nemzet. Mohácsnak több mint húsz éve fideszes polgármestere van, azonban egy szomorú haláleset és miatt ez hamarosan megváltozhat. Mint ismert, szeptember végén elhunyt Szekó József, a város legutóbbi polgármestere, aki amúgy újrázott volna. Egyetlen kihívója volt Szekónak, az MSZP-s Csorbai Ferenc. Szekó halála miatt azonban Csorbainak gyakorlatilag nem maradt kihívója október 13-án, a törvények szerint ugyanis ilyen helyzetekben a Fidesz nem delegálhat új jelöltet, mivel letelt a határidő. Noha a DK, a Jobbik és a Momentum is arra kérte a szoci jelöltet, hogy lépjen vissza, Csorbai ezt nem tette meg, sőt, még elkezdte saját elvtelenségét mosdatni: „nem teheti meg”, hogy a jelöltségét támogatók bizalmát kockára tegye, és állítása szerint maga a néhai polgármester kérte fel, hogy induljon ellene polgármesterjelöltként.
A nyilvánosság előtt vállalom, hogy ha a választópolgárok nem tartanak méltónak, ha nem kapok kellő felhatalmazást, le fogok mondani
– mondta a Pécsi Stopnak. Nyilatkozatában az áll, „ha nem tudom elnyerni a mohácsi polgárok és a képviselők többségének bizalmát, az fél év alatt kiderül, ez esetben a város és családom jól felfogott érdekében távozom a tisztségből, Mohács pedig új polgármestert választhat úgy, hogy közben a képviselő-testület a helyén marad, és szeretett városunk kis időre sem lesz gazdátlan”. A politikus nem fejtette ki bővebben, mit ért kellő felhatalmazás alatt.
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató