Vadhajtások

Gyurcsánynak Győrre fáj a foga

A dolog úgy áll, hogy Gyurcsány Ferenc alighanem időben ráeszmélt arra, hogy Karácsony Gergelynek Budapesten kb. annyi esélye van, mint Ságvárinak a presszóban, vagyis semmi. Viszont a pénz kell, és ha a nagy kasszához nem lehet hozzáférni, jó egy kisebb is, feltéve, hogy tele van.

És Győr kasszája nagyon tele van. Bármit is mondjanak Borkai Zsolt polgármesterre, bármi is derüljön ki magánélete rejtett zugaiból, egy biztos, a várost jól vezette. Győr gazdag város lett, hatalmas bevételekkel. És a DK most erre vetett szemet.

 

Már tudjuk, hogy a leleplező videók és fotók hosszú ideje keringtek a feketepiacon. Azt is tudjuk, hogy valaki végül megvette és pontos időzítéssel úgy hozta nyilvánosságra a sorozatot, hogy a választási kampány utolsó hetére érje el a botrány a csúcspontját. Arra számítanak, hogy ha sikerül a manőver, akkor Borkai Zsolt az utolsó napokban feladja, visszalép és már nem lesz mód senkit a helyére állítani. És akkor a DK alkalmatlan jelöltje megnyeri a választást. Vagyis az emberek kukkolási kedvére spekuláló balhésorozat, amit egy virtuális strici, a malackalandok egyik állítólagos résztvevője, sőt főszervezője hoz most nyilvánosságra, nem Borkai Zsoltról szól, hanem Győr városáról. Ez a rémfilm-sorozat Gyurcsányék utolsó esélye, hogy sok pénzhez és befolyáshoz jussanak, amiből fel tudják magukat építeni.

 

Ezúton szeretném kifejezni őszinte tiszteletemet és elismerésemet a négy jobbikos jelöltnek, akik zseniális önfeláldozással akadályozták meg Gyurcsányék terveit. Visszaléptek, de úgy, hogy az utolsó héten már az ő helyükre sem lehet állítani senkit, ezért az a négy tisztség így biztosan a jobboldalé lesz. A győri helyi választási iroda tájékoztatása ezt úgy tette közzé, hogy tizenhatból négy választókerületben a DK-Momentum-MSZP-JOBBIK-LMP jelöltjei visszaléptek, ezért az 1-es választókerületben Fodor Rolandra, a 2-esben Takács Gáborra, a 13-asban Horváth Balázsra, a 14-esben pedig Weller Ramónára érvényes szavazatot nem lehet leadni a szavazólapon.

 

Jegyezzük meg a nevüket, mert lehet, hogy ők mentik meg Győrt: Fodor Roland, Takács Gábor, Horváth Balázs és Weller Ramóna. Isten éltesse őket!

 

Fodor Roland, a Jobbik győri alapszervezetének elnöke bejelentette, „az ellenzéki moslékszövetség elveszítette képviselőjelöltjeinek negyedét, és a minimális győzelmi esélyeit is”. Hozzátette, kilépésük hónapok óta tervezett volt, „nincs köze a DK országos pártközpontja által megrendelt, a fideszes polgármestert ocsmány módon lejárató anyagokhoz”.

 

Győriek! A jobbikosok átlátnak a szitán, ti se dőljetek be Gyurcsányéknak!

 

A jobbikosok az összefogáshoz azért csatlakoztak – írják –, mert így terveik szerint a „nemzetellenes baloldali pártok” nem tudnak külön-külön frakciót alakítani az új közgyűlésben; ehhez pedig szükséges volt pár hónapig belemenniük „minden jóérzésű polgár döbbenetére ebbe a proletár rémálomba”. Ugyanis ahogy fogalmazott, „értelmes magyar ember nem támogathatja a gyurcsányista erők megerősödését sem Győrben, sem országosan”. A Jobbik győri alapszervezete úgy véli, hogy „a magánéleti botrányba keveredett Borkai Zsoltot leváltani a teljesen alkalmatlan Glázer Tímeára és a gyomorforgató módon kampányoló bandájára, semmit sem javítana a város helyzetén”.Egészen biztos, hogy vasárnapig még sok ocsmányságot tesz közzé a virtuális strici (prostituáltak futtatója, alkalmazója), de bármi is kerüljön nyilvánosságra, a győri kereszténydemokraták és fideszesek hűsége, valamint a győri jobbikosok önfeláldozó tisztasága erőt adhat Győr város lakóinak arra, hogy velük és általuk nemcsak megvédelmezhetik városukat a kommunista rablóbandától, de rendet is tesznek majd, mert Győr megérdemli a tiszta levegőt.

Bencsik András – Demokrata