Vadhajtások

Ünnepnappá tenné Trianont Bukarest

Trianon napjává nyilvánítaná a most megbukott Szociáldemokrata Párt (PSD) június 4-ét, és az erről szóló tervezetet a szenátus napirendjére tűzték szerdán. Kérdés, hogy a kormánybukta után mi lesz a javaslattal, hiszen a magyarellenességben nincs sok különbség a román pártok között. Csupán annyi, hogy van, amelyik nyíltan szidja az erdélyieket, ahogy a magyarországi ellenzék, míg mások nem verik nagydobra a magyarellenesek törvényjavaslatokat.

 

A tervezet értelmében június 4-én Romániában megünnepelnék az első világháborút lezáró, és a történelmi Magyarország határait módosító trianoni szerződést (magyar szempontból diktátumot – szerk. megj.), amely során Magyarország elvesztette területe kétharmadát, és a helyén több állam alakult.

A kezdeményezés arra kötelezné többek közt az önkormányzatokat, hogy tűzzék ki a román nemzeti lobogót.

A trianoni békediktátumra emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. Erre lenne mintegy válasz a román kezdeményezés.

A szociáldemokrata párt kérésére a tervezetet visszaküldték a felsőház közigazgatási szakbizottságába, hogy újból megvizsgálják azt.

Cseke Attila RMDSZ-es szenátor szerint ez az eljárás csak időhúzás: „A szociáldemokrata párt célja az, hogy módosítások nélkül, hallgatólagosan kerüljön át a tervezet a képviselőház asztalára. Mi azt szeretnénk, ha a kezdeményezésről vitázna a szenátus plénuma” – mondta Cseke.

„Trianon az erdélyi magyar közösség számára nem ünnep. A kisebbségi jogok bővítésére és biztosítására van szükség, káros kezdeményezések helyett a szociáldemokratáknak ezen kellene dolgoznia, hiszen a kisebbségek ügye mindig a többség felelőssége” – hívta fel a figyelmet az RMDSZ-es szenátor.

 

Forrás: Szekelyfold.ma nyomán