2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Keresztényellenes musicalt mutatnak be a szegedi dóm felszentelésének 90. évfordulóján

Botka László városában ezen meg sem lepődünk.Mivel is lehetne méltóbb módon megünnepelni a szegedi dóm felszentelésének 90. évfordulóját, mint a Jézus Krisztus szupersztár című amerikai musical bemutatásával? Aki nem tudná, arról, a hippiőrület korában született amerikai darabról van szó, amely a kereszténység alapjait támadja azzal, hogy Jézusnak kizárólag az emberi voltát hangsúlyozza, s – a Bibliával ellentétes módon –  
pozitív színben tünteti fel Júdást.
A Jézus Krisztus szupersztárnak van szegedi vonatkozása is, ugyanis Tari Emese, a Szegedi Szabadtéri Játékok sajtóreferense az MTI-nek eljuttatott közleményében közölte, a darabot Magyarországon – és egyben a volt szocialista országok között – először hivatalosan a szegedi Dóm téren mutatták be 1986-ban.A „művet” jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon öt este is láthatja a közönség, a szervezők szerint a Jézus Krisztus szupersztár műsorra tűzésének aktualitását az adja, hogy jövőre ünneplik a Szeged a Fogadalmi Templom, azaz a dóm felszentelésének 90. évfordulóját.Forrás: 888.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató