2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Fontos előrelépés történt az úzvölgyi temető ügyének megoldásában

Fontos előrelépésnek számít az úzvölgyi temető körül kialakult vitában, hogy a Bákó megyei prefektus, Valentin Ivancea két keresetet indított a közigazgatási bíróságon. Ezekben megtámadta a dormánfalvi tanács által kibocsátott 69/2019-es építkezési engedélyt, illetve két tanácshatározatot – közölte szombaton Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája.

A prefektus által megtámadott két határozattal a város magánvagyonából annak közvagyonába helyezte át a temetőt annak ellenére, hogy az korábban sem képezhette a város közvagyonát, lévén – rendeltetéséből fakadóan - közterület. A város tulajdonjogszerzése – a temető leltárba vétele – már alapjaiban törvénytelen volt, így a közvagyonba való áthelyezéssel ugyancsak illegálisan, mindenféle jogcím nélkül szerzett látszólagos tulajdonjogot – emlékeztet a közlemény.

Ha a közigazgatási bíróság megállapítja, hogy a szóban forgó határozatok nem törvényesek, semmisnek nyilvánítja ezeket, és minden olyan lépés, ami az illető akták alapján történt, semmissé válik. A végleges döntés után a jogaiban sértett fél – ebben az esetben Csíkszentmárton – kérheti a temető eredeti állapotának visszaállítását, azaz a törvénytelen építkezések lebontását, valamint a temető telekkönyvezésére vonatkozó bejegyzés törlését a kataszteri hivatalnál.

„Fontos lépésnek tekinthető a bákói prefektus által benyújtott két kereset, hiszen olyan pozitív hozzáállásról árulkodik, ami nem volt jellemző jogelődjére, Maricica Luminița Coșa prefektusra, annak ellenére, hogy Csíkszentmárton és Hargita Megye Tanácsa több beadványban is kérte a közbelépést. Mi továbbra is azt mondjuk, amit eddig: be kell tartani a törvényeket, amelyek egyértelműen kimondják, hogy Úzvölgye Csíkszentmártonhoz tartozik, a dormánfalvi határozatok törvénytelenek, ennél fogva az úzvölgyi temetőben történt építkezés is illegális. Bízunk a bíróság döntésében, amely végre rendezheti ezt a helyzetet”

– idézte a közlemény Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét.

[caption id="attachment_40985" align="alignnone" width="800"] Pénteken román megemlékezést tartottak Úzvölgyében[/caption]

A bákói prefektus keresetének indoklásai ki fognak egészülni a csíkszentmártoniak keresetébe foglalt érvekkel. Csíkszentmárton ugyanakkor kérni fogja a hasonló tárgyú jogviták összekapcsolását annak érdekében, hogy ezeket egyben tárgyalják és elkerüljék két ellentmondásos döntés lehetőségét.

Mint megírtuk, pénteken, a román hadsereg napján szervezett megemlékezésen kitüntetéseket adott át Constantin Toma, Dormánfalva polgármestere azoknak, akik június 6-án a magyarok élő láncát megkerülve elsőkként jutottak be az úzvölgyi katonatemetőbe, és annak az ortodox papnak is, aki az erőszakos temetőfoglalás után felszentelte a román hősök parcelláját. Kitüntetést vehetett át az a 14 éves fiú, aki elsőként jutott a temetőbe, és a második világháborúban elesett magyar katonáknak emléket állító kőtömb tetejére felmászva lengette perceken át a román zászlót.

Mint ismert, Csíkszentmárton keresetet nyújtott be a Bákó Megyei Törvényszéken a dormánfalvi tanács által elfogadott építkezési engedély ellen (1631/110/2019 doszárszám), illetve a tanácshatározataik semmisségére vonatkozóan is (1553/110/2019 doszárszám).

Forrás: Maszol.ro

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató