2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Trump Boris Johnsont és Nigel Farage-t méltatta

Donald Trump amerikai elnök szerint Boris Johnson konzervatív párti brit kormányfő „fantasztikus ember”, Jeremy Corbyn, az ellenzéki Munkáspárt vezetője ugyanakkor „nagyon rossz” irányba vinné az országot, ha ő nyerné meg a december 12-én tartandó előrehozott brit parlamenti választásokat.

Trumppal a legnagyobb londoni kereskedelmi rádió, az LBC csütörtök esti betelefonálós műsorában Nigel Farage, a legradikálisabb brit EU-ellenes erő, a Brexit Párt vezetője készített félórás interjút. Farage-nak rendszeresen jelentkező műsora van az LBC-n – írja az MTI.

Trump a beszélgetésben a közelgő brit választásra utalva kijelentette: örülne, ha Johnson és Farage „összeállna”, mivel ketten „nem akármilyen számokat” hoznának. Az amerikai elnök hozzátette: tudomása szerint Johnson „igen nagy tisztelője” Farage-nak.

Farage úgy válaszolt, hogy ha Johnson ejti a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit rögzítő rettenetes megállapodást, és választási kampányában azt a célt tűzi ki, hogy Nagy-Britannia kereskedni akar Európával, de politikai beavatkozás nélkül, akkor ő hajlandó lenne azonnal felsorakozni a brit kormányfő mögött.

Nigel Farage hozzátette:

ha Trump rá tudná beszélni Johnsont a teljes szakításra az Európai Unióval, annak ő nagyon örülne, mivel ebben az esetben együtt győzhetnénk.

Boris Johnson mindazonáltal az elmúlt időszakban többször is határozottan leszögezte, hogy az erről szóló találgatások ellenére nem kíván semmiféle választási egyezséget kötni Farage pártjával.

A csütörtök esti interjúban Trump csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a brit EU-tagság nem szűnik meg az előző Brexit-határidőre, amely éppen csütörtökön, közép-európai idő szerint éjfélkor járt volna le.

Boris Johnsonnak a megállapodás nélküli Brexitet tiltó, szeptemberben elfogadott ellenzéki kezdeményezésű törvény alapján október 19-én a Brexit-egyezmény ratifikálásának elmaradása miatt kérnie kellett az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácstól a Brexit halasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig, és az EU hozzájárult a kilépési határidő kiterjesztéséhez.

Az LBC csütörtök esti interjúműsorában Donald Trump kijelentette, hogy Nagy-Britannia akár megnégyszerezhetné az Egyesült Államokkal folytatott kétoldalú kereskedelmének értékét, de az Európai Unió ebben akadályozza, csakúgy, mint más országokat.

Vannak más országok is, például Olaszország, amelyek sokkal jobban járnának az Európai Unió nélkül, de ha (ezek az országok) uniót akarnak, ám legyen

– fogalmazott az amerikai elnök.

Trump szerint az EU-val Boris Johnson által kötött Brexit-megállapodásnak vannak olyan elemei, amelyek akadályozzák Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kétoldalú kereskedelmét.

Donald Trump mindazonáltal kijelentette: Boris Johnson „fantasztikus valaki, a mostani időszakban pontosan ő a megfelelő ember”. Hozzátette: ha Johnson és Farage összeállna, ketten együtt „megállíthatatlan erőt” képviselnének és „nagyszerű dolgokat vihetnének végbe”.

Az amerikai elnök szerint ugyanakkor Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje „nagyon rossz lenne, nagyon rossz irányba vinné (az országot)”.

Corbyn a Twitter portálon közzétett csütörtök esti bejegyzésében úgy reagált, hogy Trump be akar avatkozni a nagy-britanniai parlamenti választásokba, így próbálva elérni „barátja, Boris Johnson megválasztását”.

A Munkáspárt vezetőjének Twitter-bejegyzése szerint Trump tudja, hogy ha a Munkáspárt győz, akkor az amerikai vállalatok „nem tehetnék rá a kezüket” a brit állami egészségügyi szolgálatra (NHS), az NHS nem eladó.

Ezt a Nagy-Britanniában rendkívül érzékeny kérdést Nigel Farage is felvetette a csütörtök esti interjúműsorban, de Trump cáfolta, hogy az NHS bevonása a kétoldalú kereskedelmi megállapodás megkötésének feltétele lenne.

Donald Trump az interjúban erőteljesen bírálta azokat az európai NATO-tagállamokat, amelyek nem teljesítik a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában megállapított minimális védelmi kiadási célt. Külön kiemelte Németországot, amely szavai szerint a legnagyobb lemaradásban van 1,2 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetéssel.

Németország rendeget pénzt fizet Oroszországnak az energiahordozókért és a vezetékekért, energiaigénye óriási hányadát Oroszországból szerzi be, mi pedig védjük meg Németországot Oroszországtól – hát milyen dolog ez?

– fogalmazott Trump az interjúban.

Hozzátette: húsz NATO-tagállam nem teljesíti a 2 százalékos minimumot, miközben az Egyesült Államok a hazai össztermék 4 százalékát fordítja védelmi kiadásokra.

Forrás: 888.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató