2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Svédország: több, korábban kiutasított szélsőséges iszlamista prédikátort bocsátott szabadon a kormány

Összesen hat, korábban kiutasított iszlamistát engedtek szabadon arra hivatkozva, hogy hazájukban, Irakban és Egyiptomban a megváltozott helyzet miatt már nem lennének biztonságban.

Hat fundamentalista iszlamistát engedtek szabadon Svédországban, akiket korábban már elítéltek és kiutasítottak az országból, többek között terrorveszély gyanúja miatt. Az eset heves reakciókat váltott ki a svédek körében – írta az Expressen nyomán a Sputnik News.

A hat férfit még tavasszal tartóztatta le a Svéd Titkosrendőrség (Säpo), miután terrorgyanú miatt veszélyesnek nyilvánították őket.

A svéd hivatal szerint viszont

visszatoloncolásuk esetén életveszélyben lennének hazájukban, Irakban és Egyiptomban.

Így a magukat nyíltan dzsihadistának tituláló férfiakat a „hazájukban bekövetkező körülmények megváltozására” hivatkozva elengedték. Szabadon mozoghatnak Svédország területén, bár a Säpo szerint továbbra is megfigyelés alatt maradnak.

SVT fortsätter vara radikal islams viktigaste apologeter. Skriver att stackars rockstjärnan, f'låt imamem Abo Raad utsatts för „svepande anklagelser”. Fan vad patetiska ni är, fattar ni att det är våra skattepengar ni missbrukar å det grövsta? #svpol https://t.co/pQbyWx2VQK

— Katerina Janouch (@katjanouch) November 3, 2019

Közülük a legveszélyesebb az 53 éves iraki születésű Abo Raad, aki konkrétan a svéd iszlamista alvilág egyik keresztapja. Korábban prédikációiban az Iszlám Állam terjeszkedését ünnepelte, több dzsihadista honlapot is futtatott – az adófizetők pénzéből –, melyek például arra szólították fel a muszlimokat, hogy ne érintkezzenek a „hitetlenekkel”, maradjanak szegregálva a társadalomban.

Fiát is letartóztatták már, mert az egyik helyi lap szerkesztőjét halálosan megfenyegette, miután az cikket közölt róluk.

Ennél még felháborítóbb a svéd média viselkedése, hiszen

mikor Raab visszatért a Gävle mecsetbe, a svéd köztévé, az SVT »rocksztárnak« minősítette őt, akit »öleléspartival« fogadtak barátai.

Hans Brun biztonsági szakértő nyilatkozata szerint a svéd kormánynak el kell döntenie, hogy melyik a fontosabb: a lakosságának biztonsága, vagy a kitoloncolt iszlamista imámok testi épsége. „Nagyon sok ország szerint a saját biztonságuk fontosabb” – nyilatkozta Brun az Expressennek.

Még egy imám, az eskilstunai Abd al Haqq Kielan is őrültségnek titulálta a kormány döntését: „Mártírként térnek majd haza” – nyilatkozta a szabadon bocsátásukról.

Szerinte ez egy üzenet az Európa többi országában élő radikális dzsihadisták számára, hogy nyugodtan jöjjenek át Svédországba, hiszen itt biztonságban vannak.

  • A hivatalos adatok szerint Svédországban pillanatnyilag 800 ezer muszlim él, vagyis a lakosság 8 százalékát teszik ki.
  • A hatóságok 785 terroristagyanús személyt tartanak nyilván az országban.
  • Az Iszlám Állam európai harcosai közül arányait tekintve Svédországból érkezett messze a legtöbb dzsihadista.

Forrás: 888.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató