2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

„Húsz év múlva a német lakosság legalább egyharmada bevándorló lesz”

Tovább emelkedik és húsz éven belül meghaladja az egyharmadot a bevándorlók és bevándorló származásúak aránya Németországban - mondta a szövetségi munkaügyi hivatal munkaerőpiaci és foglalkoztatási kutatóintézetének (Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung - IAB) vezető migrációs szakértője egy hétfői lapinterjúban.  Herbert Brücker a Die Welt című lapban közölt interjúban azzal kapcsolatban, hogy az intézet számításai szerint Németországnak 2060-ig éves átlagban 400 ezer bevándorlóra van szüksége a gazdasági teljesítőképesség megőrzéséhez, elmondta, hogy az európai uniós társországokból, például a Romániából és Bulgáriából, de a Spanyolországból és Portugáliából érkező bevándorlás jelentősége is egyre csökken, mert egyre kevesebb a kivándorlásra hajlandó fiatal, és csökkennek a jövedelmi különbségek Nyugat- és Kelet-Európa között. Ezért Németországnak „egyre érdekesebb” lesz az EU-s szomszédság, például a nyugat-balkáni térség és Ukrajna. A viszonylag fiatal lakosság miatt a Közel-Kelet is „releváns”, Ázsiának pedig már most igen fontos szerepe van a magas képzettségű emberek bevándorlásában. Ezt jelzi például, hogy a németországi felsőoktatási intézményekben tanuló külföldiek körében a kínaiak alkotják a legnagyobb csoportot, a Fülöp-szigeteken pedig különleges, külföldi munkavállalásra felkészítő ápolóképző intézmények működnek, amelyekből Németországba és érkeznek végzett szakemberek. Afrika egyelőre „nagy talány”, a kontinensről érkező bevándorlás nem jelentős, és nem tudni, hogy miként alakulhat a jövőben. Az biztos, hogy a Németországba irányuló bevándorlás „sokszínűbb”, és 2040-re az egész ország „tarkább” lesz. A bevándorlók, illetve bevándorló családból származók aránya a jelenlegi nagyjából 25 százalékról legkevesebb 35 százalékra emelkedik majd, de akár a 40 százalékot is meghaladhatja. A 2040-re várható helyzetre jó példa Frankfurt, amelynek lakosságában nagyjából 50 százalékos a migrációs hátterűek aránya, vagy Berlin, ahol 35 százalék ez az arány. „Amit ma a nagyvárosokban látunk, az a jövőben az egész országban megszokott lesz” - mondta Herbert Brücker, hozzátéve, hogy a nagyvárosokban 2040-re még magasabbra, 65-70 százalékra emelkedik majd a bevándorlók aránya. [caption id="attachment_42019" align="alignnone" width="960"] Herbert Brücker[/caption] Arra a kérdésre, hogy a nagyvárosi németeknek meg kell-e majd szokniuk azt, hogy kisebbségben vannak, hangsúlyozta: „téves az a kép, amely német +kisebbséget+, és vele szemben bevándorló +többséget+ ábrázol”. „Mindig is a németek alkotják majd a messze legnagyobb csoportot” - mondta az IAB vezető migrációkutatója, rámutatva, hogy a bevándorlók nem egyetlen egységes tömböt, hanem „nagyon különböző, nagyon színes” csoportokat alkotnak. A többségük keresztény, de vannak muszlimok és buddhisták is, és ugyanúgy vannak köztük diplomások, mint segédmunkások - fejtette ki Herbert Brücker.Forrás: Magyar Hírlap
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató