2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

A DK-s politikusok sorra szerződnek le Gyurcsány ügyvédjével

Nem engedik el Czeglédy Csaba kezét.Magyar Nemzet pénteken arról ír, hogy több helyről is kapott szerződéseket Czeglédy Csaba. A Gyurcsány vezette DK büntetőügyekbe keveredett ügyvédjének cége most Niedermüller Pétertől, a főváros VII. kerületének új polgármesterétől kapott megbízást. A szombathelyi politikus cége ezen felül Rákospalota DK-s polgármesterétől, Németh Angélától is kapott megbízást. Hivatalosan a Czeglédy-féle ügyvédi irodának az lesz a feladata, hogy az önkormányzati szervek és cégek által kötött, jelenleg is hatályban lévő szerződéseket átvilágítsa. A megbízási szerződés szerint az irodának lehetősége lesz minden szerződést átnézni, azokról másolatot készíteni, sőt bármelyik cég helyiségeibe belépni. A DK-s polgármester által kért ellenőrzésekre Czeglédy irodájának két hónapja van. Czeglédy korábban az MSZP, majd Gyurcsány Ferenc és az Altus jogi képviseletét is ellátta. Czeglédy Csaba ellen büntetőeljárás van folyamatban, az általa vezetett Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyé­ben februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 terhelttel szemben. A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja döntően a diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfa­fizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Ennek ellenére Czeglédy Csaba tavasszal a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, amiért mentelmi jog is megillette. Az önkormányzati választáson ugyancsak elindult, Szombathelyen, az 5-ös körzetben mérette meg magát, ahol nyerni is tudott.Forrás: 888.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató