Vadhajtások

VBT: Létezik-e büszke momentumos büszke magyar?

Miközben Fekete-Győr András a Momentum színeiben arról igyekszik meggyőzni a székelyeket, hogy igenis lehetnek büszke románok, Donáth Anna – szintén a lilák (Hajrá, Fradi!) képviseletében – reszlovakizációt hajt végre a Felvidéken. Vajon van-e létjogosultsága az ilyesfajta kísérleteknek ma Európában? S vajon egy hiéna képviselheti-e a szarvasok érdekeit? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ – Varga-Bíró Tamás írása.

Na, jó, nem kerestem, mert végig tudtam. Visegrádi Négyek ide, Európai Unió oda, egy székelyből sosem lesz román, ahogyan egy felvidékiből se szlovák. Persze az előbbit csupán vélelmezem, s az utóbbit jeletem ki kategorikusan, mivel magam felvidéki palóc vagyok.

De nézzük, mit is állít Donáth Anna:

„Mert lehetünk úgy felvidéki magyarok, hogy közben büszke szlovákok vagyunk.”

Kísérletképpen beütöttem a keresőbe a „felvidéki”, „magyar”, „büszke” és „szlovák” szavakat. S bizony ezt a kombót még a magasságos Google sem tudja értelmezni. Az egyetlen találat Donáth Anna performansza.

Mint fentebb említettem, én is felvidéki vagyok, s hála az égnek a gúnyhatár jobbik, felére, Magyarországra születtem. Rokonságom fele viszont az Ipoly túlpartján próbált ellenállni az évtizedek viharainak. Kitelepítések, reszlovakizáció, nyelvtörvény, s minden más egyéb ellehetetlenítés mellett próbálták megőrizni identitásukat.

Ne legyünk álságosak, nem mindegyiküknek sikerült. A szlovák házastárssal járó nagy összegű, vissza nem térítendő állami támogatás, az egyéb juttatások, valamint a gyorsabb szakmai előmenetel lehetősége jónéhányukból büszke szlovákot faragott. Ők voltak azok, akik azzal példálóztak, hogy „bezzeg nálunk, csehszkóban”. S már sorolták is, hogy feléjük mindig van banán a boltban, lehet autót venni a szalonban, nem hiánycikk a rizs, a bélszín, valamint sokkal jobb a sör.

Azok viszont, akik megmaradtak magyarnak, még ha igen jól beszélték is a szlovák nyelvet, anyanyelvüket a magyart használták odahaza, e nyelven gondolkodtak, e nyelven álmodtak. S gyermekeiket, unokáikat is legelőször magyarul szólították meg.

Az egész non plus ultrája az az unokabátyám volt, aki belement a reszlovakizációba, majd echte szlovák feleségét olyan rövid idő alatt, s olyan tökéletesen megtanította magyarul, hogy a menyecske akármelyik palóc szavalóversenyre elmehetett volna.

Persze az alapfelvetés, aminek kapcsán Donáth Anna gyurcsányi magaslatokban szárnyaló kijelentését megtette az az, hogy képviselheti-e a felvidéki magyarokat egy szlovák liberális párt? S a szlovák liberális párt magyar nemzetiségű jelöltje megteremtheti-e a “büszke szlovák felvidéki magyar” paradoxon-hídját?

Bátran kijelenthetjük, hogy e tekintetben Donáth Anna ugyanannyira kompetens, mint a székelyeket románosítani igyekvő Fekete-Győr. Közük sincs az említett őshonos kisebbség közegéről, arról a közösségi térről, aminek a valódi nevét (t.i. hogy Felvidék) évtizedekig kimondani se lehetett, mert gumibotozás, orrba verés járt érte, nemkülönben a Magyar Himnusz énekléséért. Amit – csendben jegyzem meg – minden egyházi ünnepen, majd minden felvidéki templomban olyan harsogva énekelt a nép, hogy a hivatalból kirendelt zsandárok jobbnak tartották arra az időre kivonulni a templom elé, és elszívni egy cigit.

Ebbe a közegben, az évtizedekig magukra hagyott határon túliak terepére portyázva teszik meg ezek az européer politikuspalánták sarkosan polkorrekt kijelentéseiket, miközben az európai polgárt valahogy olyannak képzelik el, mint Pom-Pomot: hogy hát bárhol, bárminek vallhatja magát büszkén, s tiltakozhat a kurdok, a tibetiek, vagy a hottentották jogaiért, ugyanakkor a pofáját befogja, ha katalánok, székelyek, kárpátaljaiak, felvidékiek vagy délvidékiek kerülnek szóba.

S ezen a ponton kell feltennünk a kérdést:

LEHET-E VALAKI BÜSZKE MOMENTUMOS ÉS BÜSZKE MAGYAR EGYSZERRE?

A kérdés eldöntését a kedves olvasóra bízom.

() VBT ()