2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Varga Mihály: újabb 2,4 milliárdot kapnak a kisvállalkozások

Mintegy 150 vállalkozás összesen 2,4 milliárd forint támogatást nyert el a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtését segítő programban, ez 3000 munkahely létrehozásához vagy megőrzéséhez járul hozzá - jelentette be Varga Mihály.A pénzügyminiszter az MTI-nek elmondta: a program eddigi kiírásainak köszönhetően az utóbbi években több mint 55 milliárd forint támogatás jutott el a magyar kisvállalkozásokhoz, amellyel 28 ezer új munkahely jött létre Magyarországon. A kormány azzal a céllal indította a munkahelyteremtő beruházási támogatást, hogy erősítse a munkaerő-tartalék foglalkoztatását és a hátrányos helyzetű térségek gazdasági, társadalmi felzárkózását - ismertette Varga Mihály. Elmondása szerint a támogatás keretében a legfontosabb az innováció, így többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízingköltségek számolhatóak el. A program a vállalkozások versenyképességének növelése mellett a kis- és középvállalkozások exportpiacokra történő kilépését is érdemben segíti, amit a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet is támogat. A korábbi pályázati kiírásokhoz képest az alaptámogatás összege tovább növekedett, ezáltal az egy munkahelyre jutó legmagasabb elérhető támogatási összeg - a kiegészítő támogatási összegeket is figyelembe véve - 2019-évben már 3,6 millió forint - tájékoztatott a miniszter.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató