Vadhajtások

Rettegésbe kezdett a gyurcsányista Arató: Ez egy “pofa be” törvény

Arató Gergely szerint a magyar kormány ezzel a módosítással a nyílt diktatúra felé tesz javaslatot.

„Ezzel a módosítással a házelnök lényegében élet-halál urává válik, legalábbis politikai értelemben. Kitilthatja a képviselőket, akár a parlament és az irodaház épületét is beleértve hónapokra, lehetetlenné téve ezzel a munkájukat. Büntethetővé válik minden olyan tevékenység, amivel eddig az ellenzék felhívta a közvélemény figyelmét a Ház antidemokratikus gyakorlatára és a kormány lépéseire”

– mondta a DK-s politikus. Az új törvény értelmében akár egy sima bekiabálásért is súlyos büntetésre lehet számítani.

„Ez egy pofa be törvény”- mondta a politikus, akik szerint a Fidesz az ellenzéki képviselők jogainak korlátozásával akar bosszút állni azért, mert az önkormányzati választáson számos helyen piros lapot mutattak a korrupciónak és az úrhatnám hatalomgyakorlásnak.

A DK azt ígéri, hogy minden lehetséges parlamenti és parlamenten kívüli eszközzel fel fog lépni, és arra kéri az ellenzéki pártokat, hogy közösen lépjenek fel a korlátózó módosítással szemben.

Forrás: atv.hu nyomán