Vadhajtások

Tizennégy éves lányt megerőszakoló migránsok származását hallgatta el a német rendőrség

Véleményük szerint „nem releváns” ez az információ a nyomozásban.

A német rendőrség a napokban letartóztatott egy fiatalokból álló migránsbandát, akik Ulm városában megerőszakoltak egy mindössze 14 éves lányt.

Az öt elkövető 14 és 26 év közötti, a hatóságok „menedékkérőként” beszéltek róluk, de pontos származásukat nem voltak hajlandóak elárulni, mivel a Bild szerint „ez az információ nem releváns a nyomozásban.”

Az áldozat egy halloweeni buliban volt barátaival, amikor összetalálkozott az elkövetőkkel, akik közül az egyiket állítólagosan ismerte korábbról. A migránsok végül elcsábították a lányt egyikőjük lakására, ahol aztán mind az öten megerőszakolták őt.

A rendőrség végül mind az öt gyanúsítottat azonosította, ebből egy 15, egy 16 és egy 26 éves migránst letartóztattak, míg a másik két elkövető (egy 14 éves és egy 24 éves bevándorló) továbbra is szabadlábon van.

Forrás: 888.hu