Vadhajtások

Ismét Bill Gates a világ leggazdagabb embere

Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója a világ leggazdagabb embere – derül ki a Bloomberg hírügynökség pénteken ismertetett Bloomberg Billionaires Indexéből.

A mutató naponta frissül, rendre a New York-i tőzsde zárása után. Bill Gates több mint két év után került a lista élére, ahol eddig Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója állt. A legutóbbi, pénteki állapot szerint Bill Gates vagyona 110 milliárd dollár, míg az Amazon alapítójáé 109 milliárd dollár.

Szakértők szerint

Bill Gates-et az lökte az élre, hogy 10 évre szóló 10 milliárd dolláros megállapodást kötött az amerikai védelmi minisztériummal. Az ügylet kárvallottja épp Jeff Bezos, miután elemzők arra számítottak, hogy az Amazon lesz a befutó.

Pénteken az ötös lista harmadik helyén 103 milliárd dollár vagyonnal Bernard Arnault, a francia LVMH, a világ egyik legnagyobb luxusipari társaságának elnök-vezérigazgatója állt. A negyedik Warren Buffett, a Berkshire Hathaway főrészvényese és elnök-vezérigazgatója, 86,6 milliárd dollárral, míg az ötödik Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója 74,5 milliárd dollárral.

 

MTI