Vadhajtások

A fideszes vezetés bezáratta, most Pikó Andrásék megnyitották a komcsi drogtanyát az Aurórát

Visszavonta a Józsefvárosi Önkormányzat azt a határozatot, amellyel korábban elrendelte az Auróra nevű közösségi hely kocsma részének bezárását. A kerület egyeztetést kezdeményez a lakók és a közösségi ház között.

Most ezt a határozatot vonta vissza az önkormányzat. Az Auróra egyébként azóta is nyitva volt, mivel fellebeztek a határozat ellen. Az önkormányzat viszont most minden keresetét is visszavonta a hely ellen.

Pikó András kerületi polgármester és Erőss Gábor alpolgármester az ügyben az alábbi közleményt juttatták el szerkesztőségünkhöz:

„Józsefváros önkormányzata a jövőben minden, a kerületben törvényesen működő közösséget egyaránt értékesnek tart és egyenlő bánásmódban részesít. Miután a választások után az akták közül  megkerült az a korábban elveszettnek mondott, kulcsfontosságú dokumentum, amely bizonyítja, hogy az Auróra Közösségi Ház bérleti szerződése érvényes, az Önkormányzat visszavonta a bírósági keresetét; az Aurórának nem kell bezárnia.

A jogi helyzet úgy tisztázódott, hogy egy korábban elveszettnek hitt perdöntő jelentőségű dokumentum váratlanul mégis előkerült. Bebizonyosodott, hogy az Auróra Közösségi Ház bérleti szerződése érvényes. Ezért az Önkormányzat nevében eljáró, jegyzői hatáskört gyakorló aljegyző visszavonta az okafogyott bírósági keresetet.

Józsefváros új önkormányzata nagy értékének tartja az Aurórát, amely közösségi házként, fontos ügyeket felkaroló civil szervezetek központjaként is működik, és működni fog a jövőben is. ahogy bármely más helyi közösség, úgy az Auróra is számíthat az önkormányzat partnerségére és védelmére bármilyen támadás is érje. Miután Józsefváros  Önkormányzata biztosította az Auróra törvényes működésének jogi feltételeit, elmondhatjuk: az Auróra marad, a lakókkal folytatott párbeszéd folytatódik.”

Az Auróra bezáratása kulcstémája volt az előző önkormányzati vezetésnek. A Fidesz vezette önkormányzat ugyanis évek óta harcban állt a sorosista hellyel ami drogtanyaként is ismert, illetve az antifaszok fellegvárának számít.