Vadhajtások

Tíz évre ítélte a holland bíróság a Geert Wilders elleni támadást előkészítő férfit

Tíz év börtönbüntetésre ítélte a holland bíróság hétfőn azt a pakisztáni férfit, aki terrortámadást akart elkövetni Geert Wilders holland politikus ellen.

A csak Dzsunejd I.-ként említett férfit 2018-ban vették őrizetbe a hágai központi pályaudvaron, nem sokkal az után, hogy a Facebook közösségi oldalra felöltött videofelvételén támadással fenyegette meg Wilderst, egyúttal egy lehetséges támadásról beszélt a holland parlament épületénél.

A támadás indítéka a Wilders pártja, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) által meghirdetett Mohamed-karikatúraverseny volt, amely Dzsunejd I. szerint megsértette az iszlám prófétáját.

A tárgyalást vezető bíró, Jan van Steen leszögezte: ha a férfinak sikerült volna végeznie Wilderssel, azzal súlyos csapást mért volna a demokratikus holland társadalomra is.

 

A tervezett karikatúraversenyt, amelyet végül biztonsági okokra hivatkozva lemondtak, korábban a holland kormány „tiszteletlennek” és „provokatívnak” tartotta, ám elítélte a Wilders elleni fenyegetéseket is, és megvédte a politikus szólásszabadsághoz való jogát.

 

Wilders, akit nyílt iszlámellenessége miatt folyamatosan halálos fenyegetések érnek, és 2004 óta állandó rendőri védelem alatt áll, korábban többek között az erőszak vallásának nevezte az iszlámot, amely véleménye szerint a legnagyobb veszélyt jelenti Hollandiára nézve. A politikust a holland bíróság 2016 decemberében bűnösnek találta gyűlöletbeszéd, kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció vádjában.

Forrás: 888.hu