2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Lesz dugódíj, a dízeles autók pedig eltűnhetnek a budapesti utcákról

Lesz dugódíj, dízeles autóból viszont kevesebb lesz az utcákon a jövőben Budapest utcáin, mondta az RTL Híradónak adott interjújában a klímavédelemért felelős főpolgármester-helyettes. Dorosz Dávid a döntést azzal indokolta, hogy számításaik szerint intézkedésekkel radikálisan javítani lehet a főváros levegőminőségén.A dugódíjról már 2015-ben is voltak elképzelések, ez azonban a Demszky-féle városvezetés öröksége volt, így el is vetették. Mint ismert, a dugódíj bevezetése miatt sokáig azért volt elkötelezett a főváros, mert a 4-es metró megépítésének EU felé vállalt feltétele volt, amiről még Demszky Gábor idejében döntöttek. Az akkori koncepció szerint az első lépcsőben lett volna egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedt volna. Második lépcsőben pedig kialakítottak volna egy szűkebben vett 2. belvárosi zónát, külön díjjal. Ennek határát nem határozták meg, de Tarlós akkor úgy nyilatkozott, hogy inkább a városmagot védené.Forrás: Index nyomán Pestisracok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató