Vadhajtások

Rákóczi Ferenc lovasszobrát állították fel a kárpátaljai Beregszászon

Magyarországról Kárpátaljára érkezett kedden Rákóczi Ferenc lovas szobra, amelyet a tervek szerint december 17-én avatnak fel Beregszász központjában.

Brenzovics László, a szoborállítást Beregszász polgármesteri hivatalával közösen kezdeményező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta, hogy sikerült Magyarországról zökkenőmentesen Kárpátaljára szállítani II. Rákóczi Ferenc életnagyságú lovas szobrát, a Püspökladányban élő és alkotó Győrfi Lajos alkotását. A szobrot Beregszászban, a Budapest téren állítják fel – tette hozzá.

A KMKSZ elnöke szerint a Budapest tér – a talapzattal együtt hat és fél méter magas lovas szoborral – zarándokhely lesz egész Kárpátalja számára, hiszen II. Rákóczi Ferenc fontos történelmi személyisége mind a kárpátaljai magyaroknak, mind a ruszinoknak. A fejedelem a régióban élő valamennyi nép jogainak védelmében folytatta szabadságharcát, ezért emlékét ma is ápolják a vidéken – emlékeztetett Brenzovics László.

A „Sum Deo pro Patria et Libertate!” felirattal ellátott emlékmű talapzatát még júniusban telepítették. Ugyanakkor továbbra sem ismert, hogy az ukrán kulturális minisztérium véleményezte-e az emlékművet, illetve engedélyezte-e annak felállítását.

Forrás: Magyar Hírlap