Vadhajtások

Ehhez pofa kell: Niedermüller 1 milliárdot kér Orbántól, hogy rendbe tegye a bulinegyedet

A hazáruló Nidermüller, aki EP képviselőből lett a 7. kerület polgármestere  kedden fordult levélben a miniszterelnökhöz, azt kérve, hogy a kormány részesítse célzott támogatásban a kerületet, melyet az önkormányzat kizárólag a turizmus okozta problémák kezelésére, illetve a kerületi, és elsősorban a belső erzsébetvárosi lakók életkörülményének javítására fordítana. 

Mint ismert, a DK-s politikus az MSZMP-nek örvendve köszöntötte az alakuló közgyűlést, illetve akinek pár hete feltörték a honlapját,  nem nagyon akarja megvalósítani a kampányigéreteit, a Bulinegyedben szemen köpte a lakókat. Közben azért sikerült beültetni pozicióba egy korábbi korrupt szocialistát és egy bukott tévést.

Niedermüller kitért arra is, hogy

a területen működő vendéglátóhelyek révén évente több tízmilliárd forint bevétele van az államnak, ebből egymilliárd forintot visszaforgatva is jelentősen lehetne javítani a kerület helyzetén.

A DK-s polgármester ezen kívül azt kérte még a miniszterelnöktől, hogy jelöljön ki valakit, aki döntési kompetenciával bír, és akivel el lehet kezdeni tárgyalni a kerület jövőjéről.

Forrás: Soros-blog