2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Lendvai Ildikó ma is kiáll a kettős állampolgárságról szóló népszavazásban leadott „nem” szavazata mellett

Tizenöt évvel ezelőtt, 2004. december 5-én nemcsak a kettős állampolgárság megadásáról szavaztak a magyarországi választópolgárok, hanem az MSZP és a Fidesz politikai pályájáról is – írta a HVG-ben megjelent véleménycikkében Lendvai Ildikó, a szocialisták akkori frakcióvezetője, aki szerint az MSZP először meg akarta úszni az egész referendumot, de bojkottot hirdetni nem mert, utána pedig teljesen elhibázta a kampányát.Lendvai cikkében azt írja: a kettős állampolgárságról szóló referendum„mint a biliárdgolyókat, nagy sebességgel mozdította ki helyzetéből az MSZP-t és a Fideszt is, és mindkettőjük pályáját meghatározta”. Ma is vállalom akkori „nem” szavazatomat – szögezte le Lendvai, aki szerint a szocialistáknak ebben igazuk volt, nem volt viszont igazuk „az érzéketlen, szociálsovinizmusba hajló kampányt illetően”. „Ma már természetesen eszembe sem jutna bárkitől elvenni az állampolgárságát vagy annak a lehetőségét, megfosztani attól az érzelmi értéktől, amit számára hordoz. A választójog nem érzelmi kérdés ugyan, de a szerzett jogokat ide-oda rángatni sem jó. Módosítani viszont kell és lehet: a magyarországi pártviszonyainkba való beavatkozás helyett akár önálló külhoni listával, akár annak meghatározásával, milyen kérdésekben kötelező meghallgatni a határokon túlról delegáltak véleményét, mire terjedjenek ki parlamenti jogaik, biztosítani a határon túliak részvételét a magyar közéletben” - írja Lendvai, aki azt is elismeri: nem értett egyet az MSZP 2013-as bocsánatkérésével a határon túliak irányában. „Bocsánatot kérni volt okunk (nekem is), de nem azért, mert elleneztük az állampolgárság kiterjesztését a nem itt élőkre. Inkább azért, ahogyan érveltünk álláspontunk mellett” - emelte ki az egykori pártelnök.Forrás: Magyar Hírlap 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató