2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Már ügyvédként is botrányokba keveredett a lemondott migránsbarát finn kormányfő

Sorozatos botrányok alakultak ki finn kormány körül az elmúlt hónapokban, amelybe végül bele is bukott Antti Rinne miniszterelnök, aki lemondott posztjáról, miután legfontosabb szövetségese, a Centrumpárt is elpártolt mellőle.[caption id="attachment_45206" align="alignnone" width="800" alt="" height="533"] Rinne az idei Helsinki Pride-n[/caption] A szociáldemokrata Antti Rinne azonban nem most szokik hozzá a zavaros ügyekhez, ügyvédi praxisában is többször kellett bíróság elé állnia.   Antti Rinne 2014 óta a Finn Szociáldemokrata Párt elnöke, az 57 éves politikus korábban ügyvédként dolgozott, diplomáját a Helsinki Egyetemen szerezte. De már ügyvédként sem álltak távol tőle a botrányos ügyek. Két alkalommal kellett bíróság elé állnia.   Karrierje kezdetén kiderült, hogy a finn autóipari szakszervezet ügyvédjeként többször is kiszámlázta munkaadója felé egy üzleti útját. Akkor az ellene indított per megegyezéssel ért véget: Rinne állítása szerint visszafizetett 1000 finn márkát (200 eurót) a szakszervezetnek, amelynek elnöke azonban egy lapinterjúban ugyanezt a befizetést 10 ezer finn márka (2000 euró) összegben jelölte meg.   A másik, hogy a lemondott miniszterelnök korábban egy Helsinkitől 50 kilométerre található városkában, Lohjában működő lakásszövetkezet vezetője volt, de nem gyűjtötte a cég költségszámláit, saját telefonszámláját pedig a lakásszövetkezet házi pénztárából fizette, ezért 25 ezer márka (4200 euró) büntetés megfizetésére kötelezte őt a bíróság.  Forrás:V4NA nyomán 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató