2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

A svéd kormányzat elhallgatta a nők elleni erőszakos bűncselekményeket

Malmőben idén 12 naponta volt egy merénylet.Egyre nő Svédországban a bűncselekmények száma. Az országban sokáig elhallgatták a nők elleni erőszakos bűncselekményeket, illetve az erőszakos vagyon elleni bűncselekményeket is. A bűncselekmények számának növekedése egybeesik azzal az időszakkal, amikor egyre több illegális migráns érkezett Európába és így Svédországba is.   Malmőben idén 12 naponta volt egy merénylet. A hivatalos svédországi adatok szerint decemberig több mint száz hasonló támadást történt az országban, 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A szakértő szerint azonban ennél is több robbantást követhettek el.   A rendőrség pedig sokszor nem nyomoz, mert a sértettek nem tesznek feljelentést félelemből, hogy a környezetük rasszistának bélyegzi őket.   Stefan Löfven svéd miniszterelnök szerint a migránsok sikertelen integrációja is hozzájárult ahhoz, hogy az országban megugrott az erőszakos bűncselekmények száma. A kormányfő korábban sokáig tagadta, hogy összefüggés lenne az illegális bevándorlás és a bűncselekmények számának emelkedése között.   Most úgy nyilatkozott, kudarcot vallott az integrációs törekvésük. Szerinte hiba volt az is, hogy sem a rendőrséget, sem az igazságszolgáltatási rendszert nem készítették fel azokra az erőszakos bűncselekményekre, amelyek az utóbbi években megjelentek az országban.   Palócz André, a Századvég vezető elemzője szerint a svéd hatóságok is bejelentették, hogy a bűncselekmények elkövetői nagy arányban az elmúlt években beáramló migránsok. Hozzátette, „látható, hogy a svéd rendszer nem tud megbirkózni a fokozódó migrációs nyomással. Egyfelől a már az országban lévő migránsok is komoly gondot okoznak, illetve komoly feszültséget váltanak ki a svéd belpolitikában, másfelől pedig a határ menti védelemmel, illetve a szűréssel is megküzdenek a svéd hatóságok”.   Svédországba az elmúlt években több százezren érkeztek. A hivatalos statisztikai adatok szerint 2014-ben nyolcvanegyezer, egy évvel később százhatvanháromezer, 2016 és 2018 között további hetvenhatezer illegális migráns érkezett az országba. Velük együtt már egymillió-kilencszázhatvanezer bevándorló van Svédországban, ami a teljes lakosság 19 százaléka. A hatóságok száz olyan migránst is beazonosítottak, akik az Iszlám Állammal vannak kapcsolatban. A bevándorlók és a növekvő bűnözés miatt eközben egyre több svéd hagyja el az országot. Van olyan város, ahonnan néhány év alatt a lakosság több mint 6 százaléka elköltözött.   Elemzések szerint a svéd társadalom elégedetlenségét jelzi, hogy jelenleg a bevándorlásellenes Svéd Demokraták pártja a legnépszerűbb az országban. A párt támogatottsága 2010-ben 5,7 százalékos volt, ami mostanra 25 százalékra nőtt, és kormányzati pozícióra készül a következő választásonnyomán  Forrás: hirado.hu nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató