2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Egyre több bűncselekményt követnek el a migránsok Svédországban

Aggasztó adatok kerültek nyilvánosságra.A skandináv államban egyre több bűncselekmény elkövetőjéről derül ki, hogy valójában illegális bevándorló. Az országban sokáig elhallgatták a nők elleni erőszakos bűncselekményeket, illetve az erőszakos vagyon elleni bűncselekményeket is.Malmőben idén 12 naponta volt egy merénylet.A hivatalos svédországi adatok szerint decemberig több mint száz hasonló támadás történt az országban, 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Stefan Löfven svéd miniszterelnök szerint a migránsok sikertelen integrációja is hozzájárult ahhoz, hogy az országban megugrott az erőszakos bűncselekmények száma. A kormányfő korábban sokáig tagadta, hogy összefüggés lenne az illegális bevándorlás és a bűncselekmények számának emelkedése között, azonban nemrég úgy nyilatkozott, kudarcot vallott az integrációs törekvésük.
A jelentések szerint nagyjából kétmillió migráns tartózkodik Svédországban. A hivatalos statisztikai adatok szerint 2014-ben nyolcvanegyezer, egy évvel később százhatvanháromezer, 2016 és 2018 között további hetvenhatezer illegális migráns érkezett az országba. Velük együtt már egymillió-kilencszázhatvanezer bevándorló van Svédországban, ami a teljes lakosság 19 százaléka.
A hatóságok száz olyan migránst is beazonosítottak, akik az Iszlám Állammal vannak kapcsolatban. A bevándorlók és a növekvő bűnözés miatt eközben egyre több svéd hagyja el az országot. Van olyan város, ahonnan néhány év alatt a lakosság több mint 6 százaléka elköltözött. Elemzések szerint a svéd társadalom elégedetlenségét jelzi, hogy jelenleg a bevándorlásellenes Svéd Demokraták pártja a legnépszerűbb az országban. A párt támogatottsága 2010-ben 5,7 százalékos volt, ami mostanra 25 százalékra nőtt, és kormányzati pozícióra készül a következő választáson.Forrás: 888.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató