2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Svédországban elloptak és feldaraboltak egy Szűz Mária-szobrot

Az eset Svédország egyik „legsokszínűbb” településén, Göteborgban történt.Egy 200 kilós bronz Szűz Mária-szobrot találtak feldarabolva a svéd Göteborg városában csütörtökön. A szobrot az azt megelőző hétfőn lopták el a település egyik katolikus templomából. A szobor 1,75 méter magas volt, és a Mária Magdolna plébániából rabolták el a város Hisingen nevű kerületéből. A szobor nem a templomban, hanem annak kertjében állt. Doris Wennerberg, a plébános segédje reméli, hogy a szobor menthető, és az egyes részeket össze tudják majd illeszteni.
Felülvizsgáljuk a biztonsági rendszert. Már egyszer ellopták, szóval megvan az esély rá, hogy megpróbálják majd újra, ezúttal talán még borzalmasabb módon. Meg kell javítanunk, de mielőtt újra felállítjuk, szereznünk kell valamiféle biztonsági berendezést.
  Jan-Åke Törnhage stockholmi nyomozó nyilatkozata szerint a tolvajok motivációja nem feltétlenül a templom megszentségtelenítése volt, inkább a szobor bronz alapanyagára fájt a foguk.
Szerinte Svédországban egyre inkább elszaporodnak a hasonló bűncselekmények, egyre többen lopnak szobrokat, hogy utána beolvasszák őket, és eladják a fémet.
Valószínűleg csak véletlen egybeesés, de Göteborg városa Svédország egyik „legsokszínűbb” települése.
Forrás: 888.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató