2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Az imámok fizetését a belga állam finanszírozza az adófizetők pénzéből

Több mint 720 ezer eurónyi támogatást fizettek ki 2018-ban a belgiumi flamand tartományok a területükön létesített mecseteknek állami támogatásként. Ennek hatására idén megkétszereződött a támogatásért bejelentkező iszlám imahelyek száma, amelyeknél ráadásul az sem zárható ki, hogy a belga államon kívül külföldről is kapnak forrásokat.A 2018. évi benyújtott beszámolóik alapján több mint 740 ezer eurós állami támogatást igényeltek a Flandriában működő, hatóságilag elismert mecsetek állami támogatásként – derült ki Bart Somers, flamand együttélési és belügyi igazgatási miniszter beszámolójából, amelyet a liberális politikus a bevándorlásellenes Flamand Érdek párt képviselője, Chris Janssens írásbeli kérdésére adott válaszul. A miniszteri beszámoló szerint Flandria területén 27 államilag elismert muszlim migráns vallási közösség részesül állami támogatásban, közülük azonban öt még nem nyújtotta be a 2018-as évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját. Az iszlám vallási közösségeknek nyújtott állami támogatás évről évre népszerűbb Flandriában - az elismerteken kívül újabb 47 mecset nyújtott be támogatási kérelmet az államigazgatásnak, Az is kiderül a miniszter tájékoztatásából, hogy ezekben a mecsetekben az imámok fizetését lényegében a belga állam finanszírozza az adófizetők pénzéből. „A vallási gyülekezetek finanszírozását szabályozó jogszabály jelenleg nem tartalmaz kötelezettséget a külföldről érkező pénzügyi támogatások bevallására. Így azt nem tudom megválaszolni, hogy a mecseteket külföldről is finanszírozzák-e, vagy sem” - idézi a szaktárca vezetőjének írásos válaszát a HLN flamand hírportál.Forrás: V4NA 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató