Szobrot állítottak a Székely Hadosztály parancsnokának

Kratochvil Károly példája azt üzeni utódainak, hogy Magyarország függetlensége és biztonsága nem őrizhető meg erős honvédség nélkül – hangoztatta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára december 13-án Balatonszepezden, ahol szobrot állítottak a tábornoknak.

Németh Szilárd avatóbeszédében kiemelte: a mai honvédek sokat tanulhatnak Kratochvil Károlytól, ki állhatatosságának és céltudatosságának köszönhetően hazahozta ezredét a front és a Monarchia összeomlása után. Bár fel kellett adnia a harcot, a magyar lelkekben elért győzelme vitathatatlan – fűzte hozzá.

Felidézte, hogy Kratochvil Károly édesapja, Kratochvil József 1848-ban honvédtüzérként harcolt a magyar szabadságharcban. Rátermettségét bizonyítja, hogy folyamatosan haladt felfelé a ranglétrán, a császári-királyi hadseregben tiszti rangot kapott, az 1866-os custozzai csatában már századparancsnokként harcolt.
Kratochvil Károly a családi hagyományt követve katonai pályára készült, emellett pedagógusként is tevékenykedett. 1909-től a habsburgok magyarországi ágánál főhercegek nevelését irányította.
1914-ben saját kérésére osztották be a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredhez és az 1918 végén létrejött Székely Hadosztály élén is bátorságról tett tanúbizonyságot. 1923 és 1924 között a Hadtörténelmi Múzeum igazgatója volt, élete utolsó éveiben Balatonszepezden találta meg nyugalmát – mondta Németh Szilárd.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke felidézte: Kratochvil Károly vezette az első világháború végén szerveződött katonai alakulatot, amelynek célja Erdély és Székelyföld megmentése volt.
“Balatonszepezden annak a Kratochvil Károlynak állítunk emléket, aki a legszebb példát mutatta önfeláldozásból és hazaszeretetből, aki a legképtelenebb körülmények között törekedett csapatai felfegyverzésére, megpróbált igazodni a koránt sem egyértelmű politikai viszonyokhoz, miközben egy cél vezérelte, Erdély védelme” – mondta Szász Jenő.

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, Kratochvil Károly sokat tett azért, hogy Magyarország ma szabad, erős, büszke európai országként élhessen. Ha a múlt hőseit nem feledjük, mindig lesznek újak – fogalmazott.

Kratochvil Károly (1869-1946) egykori háza előtt felállított bronz mellszobrának talpazatán “a legendás székely hadosztály parancsnoka, vezérkari ezredes, tábornok” felirat olvasható.

Forrás: MTI

Check Also

76 évvel ezelőtt született Varga Zoltán, a Fradi legendás nyolcasa

A VargaZoli, aki 234-szer lépett pályára a Fradiban és 85 gólt szerzett. Négyszer nyert magyar …