2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Kövér László: Hadházy és Tordai a demokrácia salakja

A manapság látható kultúrharc nem más, mint a posztkommunista értelmiségi csoportok utóvédharca a Kádár-rendszerben megszerzett és a rendszerváltozás első két évtizedében gondosan őrzött hegemónia megtartásáért – mondta az Országgyűlés elnöke a színházakat is érintő kulturális törvénycsomag kapcsán a Magyar Hírlapnak adott interjújában.Kövér László hangsúlyozta, a háborúskodás színterei változóak: hol a médiában, hol az emlékezetpolitikában, a történelem értelmezésében, hol pedig az alkotóművészet terén üti fel a fejét a konfliktus. „Most éppen a színházaknál”.   Ha olyan lenne a mi általunk állítólag folytatott kultúrharc meg a diktatúra, ahogy ők gyakorolják másokon, mihelyt lehetőségük nyílik rá – lásd Karácsony bumfordi fenyegetését Dörner György felé -, akkor az fájna nekik. Egyelőre azonban inkább nekünk fáj. Őszintén szólva, elegem van abból a diktatúrából, amit állítólag mi tartunk fenn, mégis mi húzzuk a rövidebbet - fogalmazott a házelnök.   A 2019-es évet összességében kiválónak értékelte: a kormány egyes gazdaság- és családpolitikai intézkedései előrébb vitték az országot. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy a Fidesz-KDNP mindkét idei voksolást megnyerte – mondta Kövér László, rámutatva, a májusi európai parlamenti és az őszi önkormányzati választáson a leadott szavazatok nagyjából ötvenkét százalékát a kormánypártok, illetve jelöltjeik kapták.   Elismerte azonban, hogy az ellenzék aratott néhány, az ő szempontjukból fontos, a Fidesz-KDNP számára pedig tanulságos sikert, elsősorban Budapesten, illetve tíz megyei jogú városban.   Ettől függetlenül, ha a leadott voksokat egy országgyűlési választásra vetítjük ki, százhuszonkilenc mandátummal továbbra is a kétharmad közelében lennénk. Természetesen sajnáljuk a lehetőségeket, amelyeket nemcsak a fideszes politikusok, de az adott településen vagy kerületben élők is elveszítettek. Az elmúlt hónapok fejleményei igazolják, nem a mérhető teljesítmény nyomán nyertek pozíciókat egyes ellenzéki aspiránsok. Hanem valami egészen más miatt - fogalmazott.   Szerinte ez ellen a Fidesznek továbbra is jól kell kormányoznia, „a lehető legkevesebb hibával és gyarlósággal megverve”. Ugyanakkor utoljára 2002-ben gondolták, hogy önmagában a jó kormányzás elegendő a győzelemhez.   Életre szóló lecke volt. Ezért folyamatosan keressük azokat a módszereket, amelyekkel a politikánkat le tudjuk fordítani az emberek nyelvére, s ezt folytatni kell - mondta.   Arra a kérdésre, hogy egyesek szerint a Fidesz elveszítette a kapcsolatot a fiatalokkal, a házelnök úgy reagált, fontos, hogy a generációs szakadékok ellenére egységben tudják tartani a nemzetet, meg tudják őrizni a kapcsolódási pontokat, amelyeken keresztül utat találhatnak egymáshoz.   A fiataloknak azt üzente, van mi ellen lázadni,
”az a liberális korszellem tette ugyanis tönkre a világot, amelynek jegyében manapság tüntikéznek„.
  A konzervativizmus, a keresztény értékrend ezzel szemben a megőrzésről, a stabilitásról, az örök értékekről szól - mondta Kövér László. Thunbergről, valamint a klímaváltozás és „genderjogok” miatt tüntető magyar fiatalokról az országgyűlés elnökének egy József Attila-idézet jutott eszébe, miszerint „Ős patkány terjeszt kórt miköztünk, a meg nem gondolt gondolat.”   Életkori sajátosság, hogy ha valaki fiatalként elégedetlen a környezetével, azt gyorsan és radikálisan akarja megváltoztatni. Ha ez nem így lenne, a Fidesz sem jött volna létre. Úgyhogy azt üzenem nekik: van mi ellen lázadni! Az a liberális korszellem tette ugyanis tönkre a világot, amelynek jegyében manapság tüntikéznek. (...)Éppen azok ellen kellene lázadnia az ifjúságnak, akik ma politikai ágyútölteléknek akarják használni őket, akik kihasználják természetes vágyaikat, és hisztériává, romboló erővé akarják formálni jogos aggodalmaikat és szorongásai­kat - mondta.   Kövér László szerint a Hadházyban és Tordaiban, az ellenzék hangadóiban már nincs meg az, ami a régi szocialista pártban is megvolt még:  
Tudom, kiváltom ezzel Horn Gyula fiának ismételt rosszallását, de attól még, hogy életében hazaárulónak neveztük a volt miniszterelnököt, bizonyos szintig akkor is tiszteltük: volt valaki
- tette hozzá.Forrás: 888.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató